PatkányBlog

Nagy port kavart múlt héten egy gödöllői eset, ahol is egy idős bácsi kényszerült bezárni a több évtizede vezetett cukrászdáját, ugyanis névtelen bejelentés miatt kiment vizsgálódni a NÉBIH, és annyi szabálytalanságot találtak, hogy a bácsi a büntetés kifizetése helyett inkább úgy döntött, örökre bezár. A Magyar Internet Népe egy emberként emelte föl a hangját ez ellen, indul petíció (bazmeg, mé?! Ha aláír valamit virtuálisan százezer ember, abból még nem lesz pénz), és tömegével mentek sütizni-fagyizni a papihoz. Ez tök szép meg minden, de. A névtelen feljelentő kb. most az egész ország ellensége lett. Névtelen... vajon a hatóság kiadná, hogy na cicáim, Lópici Gáspár piripócsi lakos tett bejelentést a tata boltja ellen? Aligha. Aztán a másik, a személyes kedvencem, a kettős mérce. Ha egy kínai éttermet kéne bezárni mondjuk ugyanilyen okok miatt, a plebs habzó szájjal verné a térdeit örömében, hogy igen, mennyire megérdemelte ezt a rohadt szemét profitorientált sárga rizszabáló disznaja. Azonban ha a magyar paraszt koszos, az kb. népi hagyomány, kézművesség, pofa lapos és zabáld a krémesed. Sose jártam abban a cukrászdában, lévén soha nem volt semmi dolgom Gödöllőn. Ha otthon lenne egy ilyen hely, hát vagy bemennék, vagy nem. Ki tudja, talán igen, nem vagyok finnyás. Tantival épp arról beszélgettünk, hogy a Zug se volt épp egy sterilszoba, mégis mennyit jártunk oda régen. Naná, de más száz forintért egy házmestert inni a zöld ponyva alatt a sörpadon (Istenem, mennyire hiányzik...) tizennyolc évesen a haverokkal, meg más bemenni egy cukrászdába esetleg családdal vagy asszonnyal/emberrel megenni egy fagyit. Intermezzo: Zug, anyám, annyira távolinak tűnik. Nyolc-kilenc éve bontották le, most parkoló van a helyén. Vajon hova lettek a plakátok? Mi lehet T-boy-jal? És Rékával? Mi lett a számítógépekkel? Az idő múlása úgy hozta, hogy a helyről való legélénkebb emlékeim között van, amikor 2010-ben nyárnyitó előtt ott alapoztunk, és D-t kérdeztem, hogy angolul mi a "halálra ítélt". Sentenced to death. Azóta tudom. Intermezzo vége. A kommenthuszárkodás csimborasszói azok a nagyokosok, akik helyből támadnak, hogy "nagyanyád sütijét se eszed meg akkó'?" Nem bazmeg, nagyanyám sütijét se ettem meg annak idején, ha úgy gondoltam, hogy nem kéne megennem, mert. Arról se szól a fáma, hogy a kisöreget előtte hány alkalommal baszogatták, hogy takarítson ki. Lehet, hogy szóltak már neki ezerszer, csak nem tett semmit, sajnos az meg édesmindegy hogy azért, mert nem tudott, vagy azért, mert letojta. Értem, hogy konvergálva a száz év felé az embernek már nincs sok minden, amiért éljen. Felesége, gyereke nincs, csak az üzlete. Sajnálom a papát, tényleg. De vannak dolgok, amiket meg kell tenni. Ha az EU szabvány, vagy a szomszéd Maris, vagy a fizető vendég azt mondja, hogy tisztaságnak kell lennie, akkor tisztaságnak kell lennie. Koszos gépből vagy munkafelületről igenis bazmeg belekerül a szennyezés a kajába, onnan a szervezetbe, attól meg betegnek lehet lenni, és/vagy fosni, mint a kanalasgém. Ennyi a történet. Ha nekem lenne egy ruhaboltom (mert éppen lehetne), én se árulnék szakadt vagy pöcsétes cuccokat. Lehet, hogy nem Versace meg Armani lenne a fő profilom, de azért lenne egy igényem a boltomra. Sok okos pesti meg hőzöng, hogy így kibabrált a rendszer egy ártatlan emberrel. Valaki mégis ráhívta az ellenőrző szervet, akik csodával nem épp határos módon megbüntették, ráadásul nem is kicsit, gondoltam azt se jókedvükből tették a szakemberek. A tisztaság nem az anyagi helyzet függvénye, asszem ez akár a tanulság is lehet. Ha meg tényleg annyira odavannak a gödöllőiek meg a sok empatikus honfitárs, akkor dobjanak össze egy takarítóbrigádra, esetleg új gépekre, ne adj' Isten még a büntetésre is, és az élet mehet tovább, mindenki boldog, a bácsi fagyiztat, a nép fagyizhat. Hülye magyar paraszt már megint nem gondolkodik, csak veri a nyálát.
Egyébként jól vagyok, főleg miután D. hívott délután, hogy már szinte biztos, hogy szeptembertől kezdhet Pesten, cégen belül. A hétvége is csodás volt, vele mindig az. Tesómmal is kibékültem még valamikor a hét elején, erre kár is több szót fecsérelni. Azonban furcsa dolgot álmodtam. Vagyis inkább dolgokat. Azt már megtapasztaltam, hogy ha kora reggel fölébredek, és utána visszaalszok, akkor mindig valami rosszat álmodok. Most is ez volt, már nagyon nem emlékszem rá, csak hogy valami háborúszerűség volt, és menekülnünk kellett, de mi össznépileg inkább beültünk valahova inni. Jellemző. :p Kalocsán voltunk, és két gyerekkori barátnőmmel sétáltam abban az utcában, ahol gyerekként oly sokat játszottunk, és szomorúan láttam, hogy az utca végén lévő házakat, köztük Gabi barátnőm nagymamájáét is lebontották, ami megmaradt, az is düledezik. De nem is sétálhattunk sokáig, mert valamiért el kellett bújnunk, és csak néztem a lában alatt burjánzó gazat egy téglarakás mögött, és arra gondoltam, már semmi nem lesz a régi, amikor fölébredtem. Gabi asszem Kanadában él egy ideje a kislányával, Dóra tanítónőnek készül Szegeden, Petiről semmit nem tudok, a Szalontai-fiúkról még annyit se. Viszont új fodrászlány van az Újbudában, aki ügyesen vágta le a hajam, ami jó, mert jelenleg nagyon úgy néz ki, hogy holnap egész nap a laborban fogok rohadni, így nem lenne időm ilyen világi hívságokra, mint fodrászat. No sebaj, csurig töltöm majd a telefonom, és chill, halk zene és pepecs munka. Oké, nem bántom a munkát, mert tényleg szeretem csinálni, csak azzal kezd kilenni a tököm, hogy az egyik srác mindig ír valamit, hogy valami má' megen nem jó, a program így meg úgy. Faszom a programokba bele má'. Én is tudok programozni. Mosógépet. Na. Ezt kapd ki.