PatkányBlog

"A vízzel szemben a föld szilárdságát fejezi ki, átvitt értelemben a léleknek azt a részét, amely az élet, az érzelmek viharában is megnyugvást talál." Azt hiszem, ezért is tetováltattunk csütörtökön Tesómmal horgonyt magunkra. Nem feltűnő helyen, sőt, ügyelve arra, hogy ha majd egyszer állásinterjúra megyünk, lehetőleg a potenciális munkaadónknak ne az legyen a legelső kérdése, hogy az ott meg mégis micsoda. De azért ott van. Mi tudjuk, és ez a lényeg. Soha életünkben nem volt komolyabb vitánk egymással, a leghosszabb mosolyszünet, amire emlékszem, fél órás volt. Szerintem közelebb állunk egymáshoz, mintha ikerpár lennénk. Több tetkóm valószínűleg már nem lesz, ezt szerettem volna, fontos jelentése van mindkettőnk számára, nem fogom televarratni a bőröm mindenfélével. Pedig tetszik. :p Csak túl kevés olyan rész van, ahol egyfelől normálisan is nézne ki, másfelől az idő múlásával nem deformálódik-ráncosodik szarrá, amikor már tényleg úgy fogok kinézni, mint egy telefosott búvárruha. Vicces volt, amikor utána bementünk egy kebaboshoz ebédelni, és a kiszolgáló felváltva nézte őt, majd engem úgy fél percig, majd megkérdezte, hogy testvérek vagyunk-e? Szerinte ha nem szoktunk veszekedni, akkor igazán nem is. Nem mindenben értünk egyet, de meg tudjuk érteni a másik álláspontját, ez ész és szeretet kérdése. Nem is értem, hogy hogyan létezhet, hogy valakik a testvérükkel nem rajonganak egymásért.
Egyébként is jól vagyok, csak fáradtan. Ma melóban "összebarátkoztam" az új biztonsági vezetővel, valószínűleg én kezdtem el a sort, de négy órával később már mindenki szemeket forgatva sóhajtozott, hogy mekkora egy seggfej a srác. Nekem ne emberkedjen, mert tényleg olyat teszek, hogy lesz oka szólni a biztonságiaknak. Egy ekkora gyereket leveszek mellel, ha szoktam volna reggelizni, ilyeneket ennék, mint ő. Kis köcsög. Ne akarjon okosabb lenni nálam, úgyis mindig nekem van igazam.
Laborba is be kéne mennem, de ma valahogy nem vitt rá a lélek. Holnap, holnap és holnap. Tudom, hogy a holnap egy olyan nap, ami soha nem jön el, mármint amit halogat az ember, azt sokáig hajlamos tolni maga előtt. De nem, a vasárnapom erre van szánva. Kialszom szépen magam, fölkelek amikor fölkelek, zuhany, aztán irány be. Tulajcsaj tegnap bejelentette, hogy nyáron cuccol ide a lánya, értsd: mehetünk, amerre látunk. Mondjuk nagyon nem lepett meg a dolog, tudtam hogy idén érettségizik, aztán gondoltam Pesten fősuli, és akkor természetes, hogy anyuci kérójában fog csövezni. Szóval engem nem ért akkora villámcsapásként a hír, mint Tábornokot, aki teljesen kiborult. Nekem végső soron épp kapóra jön az ilyesmi, igaz, nem is én ugrok neki az államvizsgának meg a felvételinek mesterképzéshez. Próbáltam nyugtatni, de ugyanúgy, mint mindig, most is egyik fülén be, másikon ki. Egyébként jót fog tenni neki is, ebben biztos vagyok. Gonosz dolog, de tudom, hogy nekem még inkább. Nem lesz többé elbaszva a kedvem, ha hazaérek. Elköltözhettem volna idáig is, persze. De úgy éreztem, felelősséggel tartozom érte, ha már az ő szavaival élve tönkretettem az életét, akkor megpróbálok segíteni abban, hogy helyrejöjjön. De talán épp azzal ártottam a legtöbbet, hogy itt maradtam. Ez majd úgyis csak akkor fog kiderülni, ha talál egy másik közeget, ahova kénytelen lesz beilleszkedni, és rájön, hogy ennek a lakásnak a négy falán túl is van élet, létezik világ, amit nem akkor kéne fölfedeznie, amikor már a nyugdíját várja. Ezt is oly sokszor elmondtam már neki. Azt hiszem, mindent megtettem, amit tudtam, többre nem vagyok képes, csúnyán szólva úgy is fogalmazhatnék, hogy innentől boldoguljon ahogy tud. Bassza meg, tegnap tényleg megkönnyebbültem. Azt tudtam idáig is, hogy majd valamikor össze fogunk költözni D-vel, sokszor tartotta bennem ez a gondolat a lelket, amikor bekanyarodtam az utcánkba, és eszembe jutott, hogy megint le leszek hozva az életről, és általában le is lettem hozva. No de legalább rájöttem, hogy tényleg türelmetlen és önző vagyok, tehát ha akarnék se szülnék gyereket, valószínűleg az első héten falhoz csapnám. Majd idejében szerzek dobozokat a könyveimnek, zsákokat a ruháimnak, és leszedem a falamról a képeket meg a mindenféle cetliket, felhúzom a horgonyt, és elmegyek innen.