PatkányBlog

Sickratman összekalapozott három és fél misit. Tök jó, tényleg örülök neki, hogy az emberekben megvan a segítő szándék. Attól viszont húzom a számat, hogy szerinte művésznek lenni is munka (pacifaszát), meg hogy vannak elvárásai a lehetséges munkahelyét illetően. Arany apám, ha nincs miből etetned a kölkeidet, akkor ne elvárásaid legyenek, hanem szorítsd össze a fogad, és állj be bazmeg útkaparónak vagy jó Isten tudja minek, ha azért kapsz pénzt. Itt jöhet a képbe, hogy itthon nincs munka. Hát, az valóban nincs. A napokban posztolta egy diplomás ismerősöm fészbukra (dekoratív, világot látott, több idegen nyelvet beszélő, fiatal csaj), hogy lejárt a szerződése (asszem) a közmunkaprogramban, mehet amerre lát, és hogy mennyire tele van a bundája ezzel az országgal. Meg akartam veregetni a vállát. Nekem is.
Magyar film nyerte az Oscar-díjat. Erre nem is írok semmit, mert rámrúgja az ajtót a TEK. Sajnálom, de nem tudok neki örülni. Nem tudok rajta meglepődni. Ez a téma instant díjeső. Kb. olyan, mintha azt mondanám, hogy egy nő nyerte meg a női szépségversenyt. Azta. DiCaprio is kapott, az új filmjét még nem láttam, de az eddigiek alapján (Gilbert Grape, Viharsziget, meg van még egy ami bazira tetszett, csak nem jut eszembe a címe, és nem, nem Süllyedahajó) már csak méltányosságból is járt neki.
Beszólogatás a túlsúlyosakra. Ma olvastam egy kultúrantropológus blogján egy eszméletlen jó posztot, amiben Méltatlanul Híres Közszereplő Naccsádnak magyarázta el, hogy az átlag magyar nő (családdal, munkával, háztartással) miért nem ér rá naponta órákat fitneszkedni meg legelészni a bioszalmát. Deal. Én mondjuk olyan lusta vagyok, hogy a föld megbüdösödik alattam, oké, néha tényleg kurvára el tudok fáradni is a napok során. Minden tiszteletem azoké, akik annyira odafigyelnek magukra, amennyire én biztos hogy nem fogok soha, de nem hiszem, hogy ettől értéktelenebb lennék. Akár én, akár mások. A plus size modellek egy másik téma, szerintem az ő megjelenésük vetette föl ezt a gyakori becsmérlést. Nem bazmeg, a modell az legyen vékony. Annak az a dolga, hogy sétáló ruhafogas legyen. Amennyit delláznak érte, igazán megérheti nekik. Ízlések és pofonok, persze. Ismertem olyan srácot, aki bolondult a kb. anorexiás csajokért, és olyat is, aki kijelentette, hogy 90 kiló alatti nővel nem hajlandó szóba állni. Kinek mi a vonzó.
Az ENSZ komoly szankciókkal sújtotta Észak-Koreát. Elolvastam a cikket, fölnyerítettem, és arra jutottam, hogy a békefenntartók kivételével az egész szervezetet fel kéne oszlatni a picsába. Gyakorlatilag feketepiacra terelték mindazt, ami többé-kevésbé eddig is ott zajlott. Práfo kratulálok vel dán gud zsáb kecifejek. Nem tudok mást mondani rá.
Horvát álnéven futó (Magyarvezetéknév Szilárd néven anyakönyvezett, feketén-fehéren leírja az egyik könyvében), valaha általam is nagyra tartott, de aztán celebbé silányult "újságíró" vitatkozott össze egy már eleve lesajnált celebbel. Melóban olvastam a szalagcímeket (ijesztő, mennyien vesznek bulvárlapokat), és mivel érdekelt a figura sorsa, követtem az eseményeket. Gyakorlatilag a herevasalós srác többet ért a kereskedelmi csatornának, mint ő. Meh. Pedig az első könyvét még imádtam, nem tudom hányszor olvastam. A másodikat is. A harmadikat már annyira asszem nem. Az Angyali történeket meg se vettem. Aztán volt még egy, amit az Észak-Koreás riport miatt szereztem be, de érdemben annak a sztorinak is csak a fele szólt a rezsimről (nem, baby, senkit nem érdekel hogy a fiad mennyire izgult, amikor Afrikába repültetek, vagy hogy a feleségednek megfordult a belében a fing, amikor a könyved borítójáról Kim Ir Szen hatalmas aranyszobra vigyorog mellőled). Na mindegy. Kár érte, tényleg bírtam a pasast ezelőtt tíz évvel.
Sztrájkolnak a tanárok. Ha a saját középsulis tanáraimból indulok ki, megértem őket. De hogy a gyerekek emiatt lógjanak suliból, azt már kissé nehezen veszi be a gyomrom. Nem akarok vizet prédikálni, a középsuli ki se mondom, hány éve alatt nálam trógerebb, szemetebb, flegmább, pofátlanabb diák nem sok volt, viszont lógni csak egyetlen egyszer lógtam el egy napot (az egyetem megint más). Senki nem veszi észre, hogy ezek a szerencsétlen, mondjuk tény hogy elcsigázott és rengeteg fölösleges lexikális tudással gyötört kamaszkák örülnek, hogy valami alibijük van arra, hogy hétfőn ne kelljen suliba menni? 90%-uk magasról szarik a kormányra, a tanárokra, az életpálya modellre meg mindenre. Vasárnap este otthon nézik a tévét anyuékkal, amiben nincsen semmi rossz, és örül a pici lelkük, hogy holnap lesz mire fogni, hogy nem írták meg a matektézét, és lesz még egy napjuk készülni rá. Ennyi az egész, nem több. Hogy a magyar közoktatás mennyire szar, nem mennék bele, mert az tény, hogy a hígfos hozzá képest edzett acél.
No, így járok, ha híreket olvasok. A világ megérett a pusztulásra.
Egyébként jól vagyok. Keresek egy dalt, aminek nem tudom a címét, se az előadóját, se az évjáratát, de még a szövegből se emlékszem egy szóra se. Egész délután ment a VH1, de nem hozott eredményt. Sebaj. Next time maybe. Várom a pénteket. Istenem, mennyire várom a pénteket!