Hú, hát jó régóta nem írtam terjedelmesebb posztot. Egyszer próbáltam, de akkor meg a blogol.hu faszsága miatt nem lett elmentve. Igazából az elmúlt pár hónap a maga kis módján pörgősnek bizonyult. Suli, meló, néha hazamentem és bepiáltam, de jobbára csak itt Pesten evett a rosseb... meg is látszik, nem voltam otthon karácsony óta és kb. full letargia vagyok. Sokszor úgy érzem, hogy nem kellek senkinek, és már nekem se kell senki. Tábornok próbálja itt leginkább tartani bennem a lelket, de sajnos a tett más, mint a szó... igen, megint felhoztam az összeköltözés témát. A "hallani se akarok róla" már átkonvertálódott "győzd meg a szüleimet, hogy tudnád fizetni"-re. Páff. Nekifutásból. Ököllel. Eleget kattogtam rajta, és elhatároztam hogy nem fogom törni magam, lesz ami lesz. Az áramlat az ő karjaiba sodort végül három éve, de ha ilyen könnyen hagyná, hogy továbbsodródjak akkor miért törjem magam? Kétségtelen, hogy szeret, de néha attól félek, hogy részéről ez inkább csak ragaszkodás. Vagy ennyire kijönne köztünk az a 3-4 év korkülönbség? Szerinte ő még túl fiatal ehhez. Nekem persze kész Hawaii majdnem 26 évesen (de szar leírni, te kurva élet! :D ) negyedmagammal rogyni egy pár négyzetméteres kollégiumi szobában. De nem is ragoznám ezt tovább. Maximum még annyiban, hogy a lakótársa igénytelensége és tahósága az én malmomra hajtja a vizet... na jó, inkább hajtaná, de nem akarok erre gondolni, mint az esetleges összeköltözésünk okára. Szeretem Tábornokot, csak attól félek hogy nekünk tényleg pár év múlva kellett volna találkoznunk.
Mindeközben múlt héten egyik haverina hívott el piálni azzal, hogy a barátja (nagyon jó barátom) elhagyta. Úgy gondoltam, hogy a sráctól ez leginkább egy nemes gesztus volt, és nem akartam mondani a lánynak, hogy őt nem elhagyták, őt szabadon engedték. Persze visszament hozzá... hogy melyik a másikhoz, abban nem vagyok biztos, de lenne egy tippem. Furcsa egy dolog ez a srácokkal. Aki nekem kéne nagyon, annak úgy érzem hogy én nem kellek eléggé. Aki egy picit kéne, annak én nem kellek egyáltalán. Aki picit jobban kéne, annak én csak egy nagyon picit kellek. Akinek viszont én kellek nagyon, az nekem nem kell annyira. Szar világ van, tudom. :D Szépek mind, mint az álom. Ketten még elég okosak is.
A suli egész jól megy, bár valamiért a kurva neptun azt írja a matek2gyakomnál, hogy nem teljesül a mittoménmilyen előfeltétel (szerinte a ráépülő előadás, amit ebben a félévben nem is vehettem föl, mert első tárgyfelvétel, ez meg most vizsgakurzus), és ha emiatt a fos miatt törlődik a hármasom, akkor bepöccenek.
Haza akarok menni és bepiálni. Fönt, Tekében. Az otthoni barátaimmal. Kipofázva mindent és mindenkit. Háromszázért inni a Löwent. Egyáltalán: sört inni! :D Sört inni és kék lószállítóautókat rongálni, a szélvédőjükre köpni, és izomból amnéziásra piálni magam. Most annyira jólesne...! Bár múltkor Jokerrel és Zitával iszogattunk, na az nagyon jólesett, a társaság, a kimozdulás... minden. Remélem Folyosótárs is hamarosan visszajön mesterképzésre, nincs még egy olyan energiabomba a világon, mint ő. Egyébként mindenki eltűnt ide-oda. Félelmetes volt először rádöbbenni, hogy egyedül állok a nagy baszom város közepén a forgalomban, és tényleg csak magamra számíthatok. Mert mondhat mindenki amit akar, nekik is megvan a maguk kis tyúxaros élete, és ez így van rendjén. Egyébként se akarom hogy mások beleszóljanak az enyémbe. De igazából már azt se tudom, hogy ez tényleg az én döntésem, vagy csak bemagyarázom magamnak, mert egyébként kutyát-macskát nem érdekel az életem, így hát minek szóljanak bele. Tesómmal is ritkán beszélek, ő is éli a kis világát (együtt a barátjával, khm), úgy érzem hogy lassan befonnak a pókok, mint egy régi Cure-klipben Robert Smith-t, és egyszer egy reggelen már nem leszek az ágyamban, eltűntem és senki nem fogja észrevenni, és nem is akarom, hogy észrevegyék.

Ha nem akarod, hogy az életed része legyek, inkább én zárom ki magamat belőle. Tudom, hogy Isten tartogat még számomra kellemes meglepetéseket az életben, legyen szó bármiről. Olyan magányos még soha nem voltam hogy úgy érezzem, ő is magamra hagyott. :)