Na gyermekeim, szombaton akkorát, de akkora nagyot buliztam, mint már régen! :) A nap maga elég cinkes volt (reggel mentünk mamáimhoz, délután jöttünk, csak sokára lettem kész, ideges voltam, meg ilyen apróságok), de az este megérte a sok készülődést. Olyan nyolc óra körül értem Zughoz, előtte kémeim (Nyuszu) jelentették, hogy mégsme KŐT lesz az előzenekar (van Isten!), hanem BorzAlom (tényleg van!). Ettől mindjárt jobb lett a kedvem. A vicces előtte még az volt, hogy úgy néztek rám, amíg odaértem Zughoz, mint valami csodabogárra. Hetvenéves tatáktól kezdve a tizenévesekig mindenki. Oké, aláírom, nem voltam túl hétköznapi látvány. Szóval Alom előtt még piálgattunk egy keveset a többiekkel, olyanokkal is találkoztam, akikkel már ezer éve nem, lásd Buksi, meg ilyenek. Tervben volt egy berúgás is, ami végül becsiccsentés lett csak, de azt hiszem, ez így volt rendjén. Jó volt a hangulat, nem is voltunk olyan veszettül sokan, de kevesen se, és teljesült az álmom: játszották a Kaukázusi Krétakört! :) Ott volt Büdi is, aki hol Dinával, hol meg Nyuszuval kavart, kissé érdekes volt őt ilyennek látni, valahogy nem néztem volna ki belőle. A vécében volt egy visítós-röhögős számunk a csajokkal, békét kötöttem Viviennel, koncert után pedig fölmentünk Pandáékhoz, majd Gáborral lementünk lépcsőház elé, ahol kb. tíz percre szingli lettem, de aztán meggyőzött, hogy adjak neki egy uccsó esélyt. Igaza volt abban, hogy mostanában tényleg sokat pedálozik azért, hogy együtt maradjunk. Szóval ez olyan, hogy amikor kettesben vagyunk, akkor egy földre szállt angyal, egy rossz szavam nem lehet rá, mert tényleg nem lehet. Ha társaságban vagyunk, már csökken a figyelem, és a kenyérre kenhetőség is. Amikor pedig iszik... gondolom nem kell bemutatni. Szóval elmagyaráztam neki, hogy ez nem megy tovább részemről, nem is szólva a következő kapcsolatának tervezéséről, váljunk el barátokként meg ecet, legyen boldog egy másik lánnyal, aki utánam jön, bárki is legyen az... de nem, mert jött a sírás, hogy neki csak én kellek, senki más, ő sajnálja, hogy azt mondta, hogy mással akar lenni, nem úgy gondolta (akkor hogy?), még öngyilkosságot is említett, bár valami azt súgta, hogy nem tenné meg. Illetve biztosan tudom, hogy nem tenné meg. Na szóval ennyire elkámpicsorodottnak, és ugyanakkor eltökéltnek még soha nem láttam. Ahogy zokogott, tudtam, hogy tényleg engem akar, és ezért, semmi másért, csak ezért bocsájtottam meg minden hülyeségét abban a pillanatban. Úgyhogy most megint együtt vagyunk. Vasárnap egész nap pihentem, később kiderült, hogy Nyuszunak Rémarcú megint alkotott, lásd az ő blogján (a cím oldalt, a linkeknél). Megint bebizonyosodott, hogy az emberi hülyeség határtalan, beszélnem kell Zsiráffal. Fizikából felhoztam a stabil kettesem stabil hármasra. Révai elvileg egész héten beteg lett volna, de ma már jött. Izáék rávettek, hogy írjak Zolinak myvipen (ja, ott meg képek a szombatról!). Javaslat?