Két órát beszéltünk msn-en. Jó, igazából két és felet. De ebből százhúsz perc abból állt, hogy veszekedtünk, bár ő váltig állította mindig, és most is, hogy vele nem lehet veszekedni vagy vitatkozni. Persze, mert egy csomó mindent rámhagy, hogy hadd tengessem magam egy bizonyos tudatban, nem szól semmiért, aztán ha furcsán viselkedik, húzhatom ki belőle harapófogóval, hogy mi bántja. Oké, én se vagyok piskóta, ezt elismerem, de ez már agyrém... ha az előbbi msn-beszélgetés személyesen zajlott volna le, valószínűleg kiabálva váltunk volna el egymástól. Mert valamit be kell szólnia, én meg vagy megsértődök, vagy visszavágok, vagy mindkettő. Próbáltunk megoldást keresni, de nem sikerült, könyörgöm, van ennek így értelme? Legszívesebben lekevernék neki egy jó nagy pofont, hogy szálljon vissza a földre, és ne tegyen nekem szemrehányást hogy nem tudunk találkozni, amikor két napja lázcsillapítón élek, és ne hibáztasson legalább olyanokért, amikről nem tehetek, és ne legyen még nálam is sértődékenyebb, és főleg hogy rájöjjön: nem csak én basztam el ezt a kapcsolatot! Gondolom most boldog, mert megy majd Nagyival inni. Msn-ről duzzugva lelépett (letiltott?), mert már úgysincs olyan téma amiről beszélhetnénk (persze, mert egyikünk sincs annyira kreatív, hogy kitaláljon valamit), gondolom ezért is engem tesz majd felelőssé. Vagy már dilisebb vagyok, mint gondoltam, és tényleg én vittem túlzásba a dolgokat, csak megpróbálok mindent ráhárítani... ettől nagyon félek! Őszintén szólva érzem, hogy még szeret egy kicsit, és próbáltam is így msn-en keresztül valahogy közvetíteni felé, hogy nekem is nagyon fontos, úgy éreztem, mintha eltaszított volna magától, mintha már nem lenne rám szüksége, mintha már jó ideje nem lenne rám szüksége, mert neki most jó lesz, hogy elmegy Nagyival berúgni... röhögne most, de nekem is jobb lenne, hogyha valahol a városban lóghatnék vagy egy kocsmában innám magam dögrészegre, de legjobb lenne, ha most vele lehetnék... de nem, mert nem akarom se megfertőzni, a másik meg az, hogy szerintem senkinek nem hiányzik, hogy holnap este tizenegytől másnap délig amiatt hisztizzek, hogy szétrobban a fejem, adjanak Algoflexet, és hogy megfagyok. Arról nem is szólva, hogy neki se hiányozna egy ilyen csini kis vírus (mert a doktornéni szerint az). Boldog lesz ő nélkülem, és mindenkinek el fogja majd mondani, hogy a szakítás az én hibám volt, ahogy minden más is. Erről eszembe jut az egyik legviccesebb valami, amit olvastam: a gyerekkönyvek címei, amiket sosem adtak ki, azok közül is egy: "Apu azért iszik, mert te sírsz". Gábor azért iszik, mert Szilvi hisztizik. Egyértelmű.