Hm, kettőt lehet találgatni, hogy már megint kivel álmodtam. A hétvégém úgy nézett ki, hogy mégse mentünk mamáékhoz... szombaton takarítottam, ma meg gyakorlatilag az egész napot átaludtam. Reggel fél tíz körül fölkeltem (amit előtte álmodtam, csak képek villannak be, azok se gyakran), aztán rájöttem, hogy tegnap este alaposan elcsaptam a gyomrom (nesze neked diéta!) Katalina sütijével. Szóval fölkeltem és próbáltam nem hányni a süti és a sült hús gondolatára. Garantálom, hogy ilyen még az életben nem fordult elő velem! Szóval leültem Katalinával és Tesómmal tévét nézni, nemsokára hazajött faterom is, jobb dolgunk nem lévén nekiálttunk Bolygónk, a Föld-et nézni. Imádom azt a sorozatot, érdekes, szép is... csak a narrátornak van olyan lágy és megnyugtató hangja, hogy kb. húsz perc után az elalvás kerülget. Most is így jártam: rádőltem faterra, és arra ébredtem, hogy elaludtam. Nevettek, és javasolták, hogy inkább menjek át a helyemre. Át is botorkáltam, és öt perc után úgy aludtam (ez olyan fél egy körül lehetett), mint akit fejbevágtak, és akkor álmodtam megint az előzőek folytatását. Szóval igen, Lolácska. Álmomban meglátogatott minket, de nem ott laktunk, ahol most... valami nagy, szürke szobám volt, kis ablakokkal. Nem volt szép. A következő emlékem az, hogy ölelem-csókolom, bár tisztában voltam azzal, hogy Gáborral még együtt vagyunk - és hogy ő is ott van valahol a lakásban. Fater ott ült mellettünk, nem szólt egy szót sem, bár én kissé zavarban voltam miatta. Ez viszont nem akadályozott meg abban, hogy Lolácskáról levegyem a pólóját. Aztán egyszercsak eszembe jutott, hogy Gábor valószínűleg már rég hazament, én biztosan látott is minket... elment... én meg ki sem kísértem a buszhoz... úgyhogy elindultam utána, szóltam Lolácskának, hogy várjon meg ott nálunk, mindjárt visszaérek. Elindultam hát Gábor után, de már nem találtam. A pályaudvarra egy szép és élénk sétálóutca vezetett le, a kivilágított járdán egy balettcsoport gyakorolt, gyerekek lehettek, és mind nagyon csúnyák voltak. Az egyik csajnak például nagy feje, és szinte milliméteres haja volt... brrr. Leértem a pályaudvarra, de Gábort sehol sem találtam, így visszatértem álombéli hajlékomba. Lolácska ott állt Gyöngyivel kéz a kézben, és Gyöngyi vidáman mondta nekem, hogy képzeljem el, Lala eljegyezte. Én meg értetlenül néztem rájuk, és gratuláltam nekik, bár meglepődöttségemet aligha tudtam titkolni. Addigra már fehér blúz volt rajtam, mert évzáró volt, és valahogy minden átalakult a Babits színházzá... igaz, hogy csodálkoztam, amiért nem matrózblúzt kellett fölvenni, hanem elég volt a sima fehér is, de nem kötöttem bele. Hátramentem ahhoz a kanapéhoz, amin Lalával ücsörögtünk előtte, és csak bámultam... mígnem megmozdult ott hátul egy szürke függöny, és Gábor lépett elő mögüle egy hamuszínű, szürke kötött pulcsiban, ami teljesen hozzásimult, és cefetül állt neki. Talán még fintorogtam is emiatt. Aztán úgy gondoltam, hogy ha végig a függöny mögött bujkált, akkor úgyse vett észre semmit abból, ami Lolácska és köztem zajlott. Valamit magyarázott mosolyogva, de már nem emlékszem arra, hogy mit. Nem sokkal később fölébredtem. Akkor már sötétedett, és kicsit éhes is voltam. Kíváncsi vagyok, hogy este tudok-e még aludni? Naná, hogy fogok tudni! :) Ja, az igazság: Lolácska és Gyöngyi válófélben vannak, én szerényen felajánlottam Lolácskának, hogy majd megvígasztalom. Egyelőre csak szavakkal, ha pedig Gáborral vége, akkor máshogy is. Lolácska azt írta nekem csütörtök reggel sms-ben, hogy Gyöngyivel fölfüggesztették a kapcsolatot két évre (akkor miért nem szakítanak, ezt nem értem), most szüksége lenne a vígasztalásomra, meg ecet. Közben én megtudtam Moncsitól, hogy Lala mondta Gyöngyinek, hogy szüneteljenek, viszont még két hétig együtt lesznek... Valentin-nap miatt lenne? Minden esetre nekem ez az egész valahogy nem kerek. Most nincsenek együtt, de mégis együtt vannak. Lala nem szereti Gyöngyit, de mégis szereti, ahogyan Gyöngyi is van vele. Nem értem. Ha szakítok Gáborral, utána valószínűleg nem akarok még két hétig "járni" vele, egy ember érzéseivel nem afterpartyznék. Ezért is várom meg az alkalmas pillanatot a születésnapja után. Addig meg nem javasolgatok szüneteket meg záros határideig tartó szakítgatásokat. Ez nekem valahogy úgy hat, mintha meg akarnám tartani valami vésztartaléknak, hogy ha éppen senki nem ér rá, vagy valami oknál fogva nem jön össze a dolog, akkor még mindig ott legyen nekem talomba... nem? Én ezt nem akarom Gáborral eljátszani. Azon filóztam még, hogy ha sikerül Lolácskát egy kicsit az ujjam közé csavarni, és még mindig tartani fogja Gyöngyivel ezt a tarthatatlan állapotot, akkor ultimátumot adok neki: vagy ő, vagy én! Aztán már csak várok, lesz ami lesz. Nem Lala az egyetlen, aki meg tudna majd vígasztalni a válás után, de  hogy akkor én úgy berúgok, mint a vadökrök, az száz. Megint nagy lett most a nyomás: előrehozott érettségi, nyelvvizsgámat át kell majd konvertálni, hajtani a felvételire, közben a magánélet... most igazán örülnék egy üveg vodkának.