Tehát szépen sorban: a bonyhádi koncert után valamelyest megnyugodtam Gyapjas ügyben, elhatároztam, hogy ha nem fog belém kötni, hanem veszteg marad a szőrös seggén, akkor én is nyugton hagyom... tehát nem verem meg... talán. Huszonharmadikán elmentem Tesómmal vásárolgatni, kiderült, hogy a magamnak kinézett csillagos póló kicsi rám (mégse olyan jó XXL-esnek lenni...), majdnem meg is sirattam, persze Tesóm megvette magának... sebaj, jól áll neki. Tecsóban találtunk magamnak is göncöt, és vettem ajándékot sógornőimnek. Már majdnem minden rendben volt... de apósnak még nem volt sehol semmi. Szóval az utolsó pillanatban, huszonharmadikán délután fél ötkor vettem neki egy doboz bonbont és egy Davidoffot... jobb nem jutott eszembe, vagy épp pénzem nem volt rá. Lényeg, hogy örült neki. A hétórási busszal mentem Mányokra... úgy kezdte hogy késett negyed órát, én meg kb tűkön ültem, hogy mikor ér már oda... a buszon rosszul lettem, de végre beértem Mányokra. Gáborral bementünk még Casino-ba, ahol kiderült, hogy Nagyit ejtette a Birodalmi Lépegető (ezt mi előre tudtuk, ez egy hosszabb történet), megittunk egy sört, rendeltem két pizzát, hogy legyen mivel ünnepelnünk... békés voltam és nyugodt, mégis valahol izgatott is... mikor odaértünk hozzájuk, mindenkivel megkarácsonyoltuk egymást: anyóséktól egy szép, névre szóló törölközőt kaptam, Renitől egy csudajó mécsestartót, Melindáéktól meg még nem tudom... elvileg Gábor holnap hozza el. :) Jaj, a csúcsot majdnem kihagytam... amit Tőle kaptam... gyerekek, én lehidaltam... sikítoztam, majdnem ugráltam is, nem győztem csókolgatni, ölelni, hálálkodni... egy földig (de tényleg földig!) érő, fekete kabátot... műbőr, de simán kinéz valódinak is... egyelőre még elég hideg van ahhoz, hogy hordjam, de majd jobb időben! Szóval elájultam tőle! :) Olyan hihetetlen... egy éve együtt, csak ő meg én... a Zolival töltött négy hónap után ez rengeteg. Gáborral boldogabb vagyok, még ha néha álmodok is Zolival, mint például tegnapelőtt este. Álmomban Gáborral törökülésben ültünk egymással szemben, és Zoli körülöttünk szaladgált körbe-körbe. Közben Gábor magyarázott nekem valamit, de lecsitítottam, hogy én most Zolira akarok figyelni. Mindeközben a valóságban Gábor ott aludt mellettem, hozzám bújva... felébredtem, és rohadtul éreztem magam. Tegnap este viszont azt álmodtam, hogy valami mocsaras, olajos és sáros állóvizen kelek át miatta, úgy, hogy még úszni sem tudtam. Akik ismernek, tudják, hogy rettegek az olyan víztől, aminek nem látok le az aljára, vagy legalábbis nem kellően áttetsző, és hogy három éves korom óta tudok úszni. Tudom, hogy Zoli már rég a múlté, de valahogy mégis befejezetlen maradt valami. Minden esetre ő már nem az az ember, akibe anno beleszerettem, teljesen megváltozott, úgyhogy már abszolúte nem kellene. De vissza a karácsonyhoz: huszonnegyedikén délelőtt hazajöttem, ki tanyára, ünneplés, ajándékok mindenkinek mindenkitől. Tök jó volt. :) Lehet, hogy nem az ajándékokon múlik az ünnep szépsége és meghittsége, de én esendő lélek, igencsak örültem nekik. Tehát amiket adtam: éccsapámnak egy mobiltartót, mert az volt az álma, meg hát arra volt szüksége, Katalinának mécsestartót, mert a Jysk-ben már nem lehetett kapni olyan faliórát, amilyet akart. Egyébként tudtátok, hogy azt Jöszknek kell ejteni? Én mindig azt hittem, hogy Jiszk. Mik vannak... Tesóm fülbevalót. Amiket én kaptam: Tesómmal közösen kaptunk DVD-ket (Mr. Bean nyaral [imádom azt az ürgét!], Sötét víz [nem kapunk horrort, he?!], A Faun labirintusa, A titkok kulcsa), meg kaptunk külön-külön is. Én például: Kontroll (jippí, ezer éve ezt a filmet hajtom!), Macskafogó (másik kedvenc), még néhány kiírt mese, úgy mint A halott menyasszony, valami Akira, állítólag japán rajzfilm, mindjárt utána is nézek... és... ésss... na mit még, na micsoda? Igen, a hőn óhajtott Vándorló Palota. Azért odáig voltam meg vissza! Huszonötödikén jött pataji öreganyám, érdeklődött, hogy mik a terveim érettségi után, megkért, hogy ne menjek külföldre... na persze, ha azon múlik, nem a hetvenéves öregasszony aggodalmaskodása miatt fogom felrúgni a terveimet. Ha kimehetnék, Gábor se tudna visszatartani. Aztán azt is megkérdeztem, hogy mikor megyek hozzá... hirtelen azt se tudtam megint, hogy köpjek-e vagy nyeljek... na sebaj, huszonötödikét túléltem, huszonhatodikán Gábor jött hozzánk, mert fater meghívta ebédre... bár igyekeztem őt anyámtól távol tartani, illetve hát inkább őket egymástól, kölcsönösen, azt hiszem, minden rendben volt. Végül itt töltötte a hétvégét, és tök jó volt... most várom, hogy Tesóm hazaérjen, ha egyáltalán jön... holnap meg elvileg Lolácska jön be Szekszárdiába... hogy örülnék neki... augusztus óta nem láttam, előtte meg tavaly decemberben... áhhh...