Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány. Nagyon magányos volt, szeretett volna egy játszótársat. Egy szép napon, amikor a mezőn játszott, megpillantott egy kisrókát. Először nem tudta, hogy mi az, odament hát hozzá, és megszólította:
-Szia, ne félj, nem akarlak bántani... játszanál velem?
A róka ránézett a kislányra, és nagyon megörült, mivel maga is egyedül volt. Így hát beleegyezett. Jót szórakoztak, és megbeszélték, hogy következő nap ismét találkoznak, és mókáznak. Így ment ez napról napra, hétről hétre... a róka és a kislány nagyon kötődtek egymáshoz, ám egy szép napon ennek is vége ért. A róka vidáman ment ki a mezőre, hogy találkozzon a kislánnyal, ám az szomorú arccal várta.
-Nem akarok veled játszani többé - szólalt meg a kislány - Unlak, és új pajtást akarok magamnak! Menj el!
A róka búsan elkullogott, pár napon belül nagyon meg is betegedett. A kislány meglátogatta ugyan, de mindketten tudták, hogy már nem lesz több vidám szórakozás a réten. Mikor a róka meggyógyult, bánatában elhatározta, hogy az erdőben keres menedéket. Ment, ment a sűrű, sötét erdőben, mígnem egy viskóhoz ért. A viskóban egy remete lakott. A róka bekopogtatott, és megkérdezte a remetét:
-Kedves remete, fáradt vagyok, és nem jó egyedül, nem maradhatnék nálad?
A remete egy ideig gondolkodott a dolgon, majd beleegyezett... elvégre miért is ne? Többé ő se lenne már magányos, szerethetne valakit, aki viszontszeretné őt. Befogadta hát a rókát, és vidáman éltek. Az ám, de a kislánynak hiányozni kezdett a régi játszótársa. Volt már neki új, de azzal nem volt ugyanaz, nem szerette annyira, mint a rókát. Elindult hát, hogy megkeresse. Rá is talált nemsokára, amint az épp az erdőben sétált.
-Róka drága, hiányzol nekem, gyere vissza hozzám! Megint jókat játszunk majd, és minden olyan lesz, mint régen!
De a róka nem bízott már meg a kislányban, így azt felelte:
-Nem akarok. Sokkal jobban érzem magam az erdei remetével, és ő is sokkal boldogabb, amióta vele vagyok. Egyszer már hazudtál nekem, nem akarom, hogy még egyszer hazudj akár te, akár a remete!
A róka tudta, hogy a remete nem fogja bántani, mert bár néha rossz is volt, a remete szerette, és vidám volt vele. A kislány elballagott vissza a rétre, szépen lassan talált magának való játszótársat, és soha többé nem gondolt a kis rókára, aki azóta is boldogan él a remetével.

Remélem, hogy a mese így folytatódik. Na, mi a megfejtés? Ja, és ha már a rókáknál tartunk:

"- Isten veled - mondta a róka.
- Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
- Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
- Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.
- Az idő, amit a rózsámra vesztegettem... - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
- Az emberek elfelejtették ezt az igazságot - mondta a róka. - Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél."

Saint-Exupéry tudta, én is tudom, (mostmár) ti is tudjátok