Na igen, az elmúlt napok csak úgy ontották a meglepődéseket: kezdve 23-ánál... először Lala vallomása (lejjebb), amiről még lesz szó. Úgy volt, hogy Gábor a szokásos busszal jön be, nálunk alszik, megünnepeljük az együtt töltött tíz hónapot... már majdnem végeztem a készülődéssel, amikor csöngött a telefonom. Rejtett szám. Fölvettem, egy fiatal csaj mondta, hogy Szilasi Szilviát keresi. Válaszoltam, hogy én vagyok az, mire ő is bemutatkozott: "szia Szilvi, én György Eszter vagyok..." és akkor sötétült el a világ... a gyűlölt névhez és archoz tartozó hang... az én telefonvonalam másik végén... a poén pluszba még az, hogy a számomat a családon kívül talán öten tudják. Na mindegy, osztotta, hogy ő nem zaklatni akar engem, csak már beszélt Gáborral, hogy van egy pénzkeresési lehetőség (később megtudtam, hogy az a piramisrendszeren alapuló vigéckedés, amiről még könyvet is írtak, hogy hányan tönkrementek benne), ha gondoljuk akkor vasárnap (azaz ma) délután ötkor lesz náluk egy bemutató, menjünk el. Baromi diplomatikus voltam, meg is lepődtem magamon... normálisan beszéltem vele, megköszöntem hogy szólt, és hozzátettem, hogy ha lesz időnk, elmegyünk. Persze legszívesebben valami olyasmit hörögtem volna bele idegemben a telefonba, hogy "te szarházi kis ribanc, ha még egyszer fel mersz hívni akár engem, akár Gábort, megtalállak és kitaposom a beled, miután kiirtottam az egész családod és felgyújtottam a házatokat, az agyvelőddel fogom leköpni a Majos táblát, és a véreddel írom fel az aszfaltra, hogy mennyire gyűlöllek!" De persze nem... még a telefont sem csaptam falhoz utána... pedig kedvem lett volna hozzá, csak akkor szerintem nekem egy darabig egyáltalán nem lett volna másik. Szóval miután beszéltünk, idegemben sírva fakadtam, nem tudtam mit csinálni, sminkelni is alig bírtam, üvöltöztem, bár egyedül voltam a lakásban, haragudtam mindenkire, főleg Gáborra, hogy ennek a bundás picsának megadta a számom. Közben végeztem, felpattantam Rozira, eltekertem egy kocsmába cigit venni, majd ki a Promiba, gondoltam majd ha hív Gábor hogy hol vagyok, megmondom neki, hogy oda jöjjön. Nem jött be, egyenesen odajött, mint később észrevettem, írt sms-t, hogy a parkban találkozzunk. Mosolyogtam, de azért látni lehetett rajtam, hogy valami nem stimmel. Rá is kérdezett, mire én mereven magam elé bambulva szóltam neki, hogy üljön le. Egyből levágta, hogy miről van szó, még kiabálnom se kellett vele. Állítólag csak azért adta meg a számom annak a rüheteg riherongynak, hogy majd én biztos elküldöm a picsába. Hát, ha szólt volna előtte... igaz, akkor lehet hogy föl se vettem volna a bunkofont, vagy ha mégis, akkor megmondtam volna neki, hogy nagyon kedves, hogy gondolt ránk, de többet ilyen ne forduljon elő. Túltettem magam rajta elég hamar, a nap és az este hátralévő része szépen telt el, békében meg minden. Pénteken délelőtt ki kellett mennem tanyára, sajnos két órával hamarabb, mint Gábor első busza ment volna... tanácsoltam neki, hogy menjen ki Promiba, ha lesz ott valaki, akkor legalább addig sem unatkozik. Duzzogott egy darabig, de hát nem tudtam mit csinálni, már megígértem anyáméknak hogy kimegyek. Na, hát később kiderült, hogy Gábor annyira nem unatkozott, hogy szombat reggelig haza se ment. Ez pedig valahogy úgy volt, hogy fölment Pandáékhoz, ahol valami nagy fesztivál volt, mert Panda berúgott és kirakta Cigót meg Pumpit. Cigó később visszament, szép kis "anarchista", mondhatom! Egy-két pofon is elcsattant, állítólag kapott Cigó, Dina, meg akit ért. Aztán páran kimentek a Tesco-hoz, ahol részegségében Pumpi nadrág nélkül szaladgált (nem is tudtam, hogy ilyen jó lábai vannak). Szóval volt ez meg az. Szombat este, amikor újra találkoztunk Gáborral, megint minden rendben ment, Tesómmal és vele irányba kerültünk Zug felé, ahol már voltak jó páran, többek között Kun is, hármat lehet találgatni, hogy mivel baszogattam. :) A buli olcsó volt, jó volt, bár szerintem többet voltunk kint, mint bent, de hát négyszáz forintért még így is simán megérte. Egy srác elkezdte átkarolgatni Tesómat, és ötödszörre sem kapcsolt, hogy Tesóm szabályosan lecsapja magáról a kezét. Ott álltam mögöttük, és röhögtem, de úgy voltam vele, hogy ha a gyerek komolyabban folytatja, megmagyarázom neki, hogy egy ifjú hölgyet molesztálni igen csúnya dolog. Közben sms-t kaptam Lalától, hogy mi jót csinálok éppen, meg ilyesmik... írtam vissza, hogy koncerten vagyok, meg ecet, és rákérdeztem, hogy tényleg szerelmes-e belém. Válasz, idézem: "Igen az vagyok! Most épp a képedet nézegetem amugysokat gondolok rád!" Váltottunk még pár sms-t, rákérdezett, hogy nem lehetne-e szó egy titkos kapcsolatról. Válaszoltam, hogy ne haragudjon, de nem, mert én nem szeretném elveszíteni Gábort, gondolom ő se Gyöngyit. Na, ezt az sms-t Gábor pont meglátta, és rá is kérdezett, hogy ki ez a srác, aki ilyenekkel zaklat engem, mert ez már zaklatás. Visszakérdeztem, hogy beleolvas az sms-eimbe? Aztán megnyugtattam, hogy az illető egy jó haverom, nem kell idegeskednie, semmi nincs. Szerintem az nem tűnt föl neki, hogy ha nem akartam volna, hogy lássa azt az üzenetet, akkor mondjuk vagy máshogy álltam volna, vagy kimentem volna. Ez persze nem azt jelenti, hogy képmutatásból utasítottam vissza Lolácskát, mert akár látta volna Gábor, akár nem, akkor is ezt írtam volna. Egyébként én sem olvasgatom az ő sms-eit, ő se olvassa az enyéimat! Később azt mondta, hogy emiatt féltékeny, de szerintem nem az. Na mindegy, jólesett látni rajta, hogy eszébe jut, hogy bár őérte a kis bundás meg van veszve, nekem is van valaki, aki megvígasztalna, ha arról lenne szó. Tényleg nem akarok Lolácskától semmit, mert nem és kész! Csak úgy mittomén... jót tett a hiúságomnak ez az egész, megnyugtat a tudat hogy vannak még ízlésficamos pasik. :) Aztán persze visszazökkent minden a rendes kerékvágásba, a mai napot szinte végigpihentük, és mivel jövhéten nem lesz suli, végre ki tudom magam fújni kissé. És most, lédízenddzsentlmen, feloldom a tiltást Rémarcúról, hogy legyen majd miből csemegéznetek! :)