Na ja, mostanában szinte egyfolytában alszok, vagy aludni akarok. Éjfél körül nyom el az álom, hogy aztán hajnalban mindenfélét lássak, amik megtörténtek, és amik nem... vagy amik talán meg fognak történni. De legalább már nem Rockmaratonról szólnak. A hétvége jó volt, családdal meg Gáborral elmentünk hesszelni egy sort. Először Krisna-völgy, ott pont búcsú volt, na az nagyon tetszett! Annyira más a kultúrájuk, mint a miénk, sokkal színesebb és vidámabb, nem olyan mint a búvalbaszott magyar nép, hogy csak keseregni meg rinyálni tud, még mindig Trianon miatt vinnyog, meg a múltat siratja, ahelyett hogy a jövőt építené... na a krisnások ennek épp az ellenkezői. Mondjuk nekik is biztos megvan a maguk árnyoldala, amikor ki akarnak törni onnan, hiszen ha valaki oda születik, akkor ő is olyan neveltetést kap, amíg ki nem kerül középiskolába... vajon vissza akar térni utána az övéi közé? Na mindegy. Utána Balcsi, ahol anyáékat és Cintiát elkapta a zivatar, míg mi Gáborral fedett helyen ücsörögtünk, és vigyorogva néztük azokat az embereket, akik amint eleredt az eső, elkezdtek kirohanni a Balatonból. Nyilván nem akartak vizesek lenni. Oké, persze tudom hogy nem azért, de az elgondolás nem is rossz. A szállás szerény volt, tűzoltók között, mászkáltak a fiatal, helyes, izmos (és látszott, hogy azok igazi izmok, nem szteroiddal pumpált lufik!) srácok, tesómmal megnéztünk egy párat... na mindegy, jó is lett volna, csak a falak túl vkonyak voltak, az ágy meg veszettül nyikorgott. Na sebaj. Reggel Mesztegnyő, rétesfeszt, mentünk, láttunk, ettünk, vettem magamnak egy csini gyűrűt (vaciláltam rajta egy darabig, hiszen a Gábortól kapott "örök hűség" diófagyűrűn kívül nem hordok másikat... illetve nem hordtam), acélékszerem még úgyse volt. Onnan meg jöttünk haza, Gábort leraktuk Mányokon... és most hiányzik. Nagyon. Veszettül. Jó lenne minden este hozzábujcizva elaludni, jó lenne ha mindig olyan lenne mint mostanában, olyan sokminden jó lenne... de én inkább alszok, csak alszok, akkor legalább legtöbbször azt látom, amit látni szeretnék, azt élem át, amit át akarok élni, és ha fáj is az ébredés, azzal sincs semmi gond. Aludni jó. Alvás közben jönnek az ötletek, legalább nálam sokszor van így. Lehet hogy csak látok egy helyet ahol régen jártam, és amikor fölkelek, elhatározom hogy kimegyek oda hű biciklimmel, Rozival. Vagy néhány kép villan be, némi összefüggéssel, egy rövid gondolatsor, amit lehet hogy meg kéne írni, jó lenne... meg álmomban legalább nem baszogatnak, senki nem nyúz semmivel, béke van, és ezért nem szeretek sokszor fölkelni, hogy az álomvilágból, ami szerves része az én kis saját világocskámnak, visszacsöppenjek a rusnya, rohanó, koszos és büdög valóságba... na jó, persze ennyire nem tragikus a helyzet, de kb. olyan, mint egy Rolls Royce után Trabantba ülni, ami valahogy azért mégsem ugyanaz...