Az egész pénteken kezdődött. Mivel az OBI-ban fogok diákmunkán dolgozni, ott voltam délután pénztárostréningen. Hétkor végeztem, úgy volt hogy Gábor kijön elém. Rohantam mint az őrültek... kilépek... Gábor sehol. Na gondoltam magamban, ez tuti lent van a Promiban és talaj részeg. Tekertem le ezerrel... mire odaértem nagy lihegve, és megálltam, ötször szóltak neki, mire végre felemelte a fejét, nagy csodálkozva rám nézett, és annyit mondott, hogy "hello!", hát mondom szevasz. Így lenne ötösöm a lottón! Elég ideges lettem, de megpróbáltam nem összeveszni vele ezen, csak amikor már háromszor elmondta, hogy mit vett Livinek születésnapjára, megkértem, hogy ne igyon többet. Erre felvette a sapkáját és a táskáját, és megindult. Én csak néztem utána hogy most mi van, aztán én is uccu, amíg utol nem értem. Fruzsiékhoz ült le, nem akarta elmondani hogy mi a baja. Hiába szajkóztam hogy azért szeretném hogy ne igyon többet, mert akkor tuti rosszul lesz, de utána kb. én lettem letolva, hogy én ne akarjak jót neki, meg senki más sem. Úgy éreztem, hogy engednem kell, ha nem akarom elveszíteni. Hirtelen nagyon reményvesztett lettem, hát én is nekiálltam inni. Aztán végül összekaptunk valamin, de mire megbeszéltük volna, már mindketten elfelejtettük hogy mi volt az, így visszatért minden a rendes kerékvágásba. Később, mikor Kunék megjöttek, kihányta a fölös piát, aztán Weisz Gábor segítségével kivittem a pályaudvarra, hogy legalább haza tudjon menni. Feltettem a buszra, megvártam míg elindul aztán vissza Promi. Folytattam az ivást, még előtte találkoztam Felleg Petrával, aki javasolta hogy menjek majd le az Inco-ba. Elég sokat vedeltem, meg aztán fáztam is, így Krisztivel lementünk. Sehol senki. Ott még nekiálltunk sörözni, lassan megtelt a dizsi, ott volt Deli Dia, Petra, Zibi (?), Betti, Pulger Csaba (jajj de gyűlölöm!), Evelin, Enikő... szóval elég sokan. Én viszont rosszul lettem, hiányzott Gábor, és tudtam hogy friss levegő kell. Kizártam a Rozit, ki a parkba... útközben annyira emlékszem, hogy estem-keltem, és egyszer majdnem elgázoltak asszem. Mikor kiértem, ledobtam a táskám és Rozit, leültem egy padra meditálni... és elaludtam. Fogalmam sincs, mennyi időt tölthettem alvással, de amikor fölébredtem, a táskám már nem volt sehol. Benne volt mindenem: lakáskulcs, okmányaim, telefonom, és nem utolsó sorban 7-8000 készpénz, mivel pénteken nagybevásároltam, mert már nem volt egy rongyom amit felvegyek. Szóval teljesen kétségbeestem, elkezdtem keresgélni, de nem találtam sehol. Visszanéztem Inco-ba, ami persze teljesen fölösleges volt. Otthon nem volt senki, így hát irány a rendőrség. Faterom nagyon örült nekem amikor fél négy körül leért elém, én bőgtem mint az állat, az ügyeletes felvázolta neki a történteket, még visszamentünk parkba, közben találkozunk Ric-ékkel, aki mondta hogy az öccsét is kizsebelték. Kint aludtam a tanyán, persze kaptam az érzést szombaton anyámtól elég rendesen, hogy mit kell nekem, húsz éves nőnek részegen a Promiban aludnom, blablabla. Oké, valahol jogos, nem mondom hogy nem. Délután lementem, hogy legalább közölni tudjam Gáborral, hogy én nem tudok Bonyhádra menni Livi születésnapjára. Hattól fél nyolcig voltunk együtt, de az a másfél óra legalább jól telt el, mert lelket öntött belém, ezért van most kibaszottul lelkifurdalásom. Ugyanis azt mondta, hogy vasárnap nem megy Kaposvárra, nélkülem nincs kedve már. Megbeszéltük hogy akkor este msn, ha esetleg nem tudnék jönni, írjon valami szép emilt, attól sokkal jobb lesz. Oké, ígéret, hosszú csók, szeretlek, majd elment. Előtte még a telefonszámát felírta a kezemre, és hogy "szeretlek". Már lekopott. Utána még visszamentem parkba, ott voltak Izáék is, majd ingáztam Promi és Garay tér között. Ott volt a Pokolgép, akartam is menni meg nem is. Kíváncsi voltam, hogy Zoli ott lesz-e. Így visszagondolva szerintem ezer hogy ott volt, de nem érdekel. Vasárnap délelőtt kimentem tanyára, este a nyolc órási busszal haza. Még a buszmegben írtam SMS-t Gábornak, hogy tud-e jönni msn-re, én várom, imádom, stb. Nem válaszolt, nem gáz, tudom hogy nincs pénz a kártyáján. Felléptem, nincs sehol. Csörgettem... nem jön. Kezdtem ideges lenni, és kilenc előtt négy perccel felhívtam. Nagy nehezen felvette a telefont, és mondta, hogy Zakatán van. Közben valami csaj belesikított a telefonba, amitől még idegesebb lettem. Ja mondom jól van, és kinyomtam. Na akkor bőgtem csak igazán. Szegény Fred vigasztalt msn-en, meg Ricsi is, nekik ezúton is köszönöm, sokat segítettek. Írtam még egy üzenetet Gábornak: "Ahhoz képest hogy tegnap még azt mondtad, hogy nem mész Kaposvárra, nem is rossz. Remélem jól mulatsz majd. Én meg várlak, mint a messiást. Mindegy." Persze tíz perc sem telt el, és megbántam. Láttam lelki szemeimmel, ahogy más csajjal van, és ha behunyom a szemeimet, ezt látom most is. Később akartam írni neki még egyet, hogy akármi is van, én tiszta szívemből szeretem... de ezt már nem tudtam elküldeni. Beírtam hát neki msn-re, oda ha belép, el tudja olvasni. Még szombat este küldem át neki egy írásomat, amit asszem februárban írtam, de lehet hogy márciusban. Mindegy, róla szól, és hogy mennyire imádom. Most ugyanazt érzem, mint zirka két éve, amikor nem tudtam hogy Zoli ott fog-e hagyni vagy sem, és a lelkem mélyén bíztam benne hogy nem, de valahol tudtam, hogy igen... és úgy is lett. Most is félek. Annyiban vagyok biztos, hogy gyanús hogy nem fog Gábor ma bejönni Szekszárdra, ha egyszer már átcsövezte az éjszakát. Pihenjen, csak valami életjelet adjon magáról! Én megbántam nagyon, és tudja jól hogy inkább csendben tűrök, mint ahogy eddig is, ha arról van szó hogy neki legyen jó. Most kitört belőlem a saját akaratom, nem tehetek róla. El fog hagyni, érzem. Én rettegek. Azt álmodtam, hogy én is ott vagyok Kaposváron, és boldog vagyok vele. Szombathoz egy hétre születésnapom. Nem akarok mást, csak maradjon velem, ne hagyjon magamra, nélküle nem tudok élni, tőle annyi minden szépet kaptam, mint mástól még soha, és nagyon nagyon nagyon sajnálom hogy tahó voltam... csak maradjon velem!