Az első közös ünnepünket "ültük" (álltuk, mentük, ittuk) tegnap Gáborral: a születésnapját, a huszonkettediket. A hét többi részét fölösleges említenem, anyám beteg és állandóan hiszterizál, nem tud a valagán maradni, az osztálytársaim még mindig hülyék, de a kedd az jó volt... azt le is írom. Úgy kezdődött, hogy megkértem Gábort, hogy ha nem nagy gond, akkor jöjjön má' ki elém a sulihoz, elvagánykodok a tyúkoknak is, meg minden... aztán jött az sms, hogy nem tud jönni, majd Promiban találkozunk, reméli megértem, imád, stb. Egy pillanatra azt hittem, már valami gáz van. Szóval hetedik óra után iszkiri le a parkba... jó oka volt, hogy nem jött: ott volt három osztálytársa, meg még a Promis csapatból pár emberke, és még Iza is, és ittak. Érdekes, mert pont aznap délelőtt mondtam Moncsinak, hogy én inni akarok, csak nem tudom hogy miből és hogyan. Szóval megoldódott a problémám. Addig-addig vedeltünk, míg ránksötétedett. Addigra már a hangulat is jó volt, és öt óra tájban lett egy olyan ötletem, hogy ez a srác nem fog hazamenni a hétórási busszal... na nem mintha bántam volna, megy busz később is. Boldog voltam, és szívből örültem, hogy velem van, elég illúzióromboló lett volna, ha a szokásos időben hazament volna... de nem is tette. Dina kitalálta, hogy nézzünk fel Tekébe. Oké, felmentünk. Gáborral beültünk a nemdohányzóba, mint általában. Itt a legtöbbször csend, nyugalom, és sötét van. Szóval nyugodtan lehet beszélgetni. Szegénykém ki a is fakadt, elmondta hogy mennyire átbaszta egy nagyon jó haverja, meg egy csomó olyan dologról beszélt, amit szerintem érthető, ha nem írok le ide. Aztán történt valami, amitől már tényleg megijedtem, de nem kell semmi rosszra gondolni. Ezt amúgy sem szeretném világgá kürtölni, igazából csak ránk tartozik, de hogy én embert ilyen őszintének még ritkán láttam, az szent igaz. Aztán persze jobban lett, és minden visszatért a régi kerékvágásba. Kikísértem a buszmegállóba, ájlávjú, meg minden ami kell, boldogság, öröm... és nem is kellett olyan sokat várni a péntekre. Úgy volt, hogy nem kell bemennünk majd suliba. Nem is kellett, helyette mehettünk dolgozni. Négykor holtfáradtan indultam haza, még át sem öltöztem, csak cipőt váltottam (ja, és le lettem baszva, hogy miért nem tudok most az egyszer nyolc órát bent maradni, hát talán mert programom van!!!), aztán uccu haza, fürdés, smink, frizura, nincs-egy-rongyom-amit-felvegyek-hiszti, kiegészítők, és hoppá, máris nemsokára hat óra, irány a bolt, aztán Promi elé. Vigyorogtam egész úton, ez feltűnt az eladónak is, rutinból nyúlt a kék Golden Gate felé... rohanok Promihoz mint az őrültek... Gábor sehol. Csattogtam a rágómmal, hát gondoltam ezt csak meghallja, akkor meg úgyis tudni fogja, hogy én vagyok... még a fülhallgatókat is kiszedtem, süketkét kikapcsoltam, és ahogy oldalra néztem, hogy a zsebembe tegyem, akkor láttam meg, hogy ott áll a Művész Presszónak támaszkodva, mosolyog mint egy angyal... és mindemellett istenien nézett ki. Bakancsba tűrt terepmintás nadrág, bomberdzseki, és még a szép hosszú haját is fújta a szél, a fény a szemeiben... hát valami gyönyörű látvány volt. El tudtam volna még nézegetni egy darabig. Előtte nap Dina hívott minket Tekébe, hogy koncert előtt még menjünk fel. Oké, irányba is kerültünk. Mikor felértünk, sehol senki, csak egy-két, szinte vadidegen ember. Persze egy percen belül berontott a jónép, mi be is menekültünk megint a nemdohányzóba. Sör, cigi, rágó, boldog összebújás, nagy szerelem, igazi forró nagy szerelem... még pálinkát is sikerült innom, pedig ő nekem vodkát kért... na nem baj, ez egyszer letoltam a torkomon azt is. Közben mindvégig ott lapult a zsebemben az ajándéknak szánt öngyújtó, ami szerintem egészen szépre sikerült: fém, kissé gyöngyházfényű bordó, de mégsem buzis, és bele lett gravírozva, hogy ÖRÖKKÉ. Mikor Dya barátnője behozta gyakszira, én olyan boldog lettem tőle... nekem tetszett! Na mindegy, akkor még nem mertem odaadni neki. Azt hiszem, a megfelelő pillanatot vártam. Akkor és ott azt akartam, hogy velem foglalkozzon (oké, egy szavam sem lehet, mert végig mást se csinált). Ezt én nem értem. Zolit is nagyon szerettem, de ennyire mégsem! Hm, na mindegy. Nyolc óra körül kiültünk a többiekhez, Aranyi kivételesen nem csapta a szelet, talán mert ezúttal a barátnője is ott ült mellette. Bár Gábor esküszik rá, hogy neki nem az a csaj kell, hanem én. Lehet, de nekem nem ő kell, hanem Gábor, szóval ennyi! Közben kiderült, hogy hárman leszünk, akik ünnepelni fogjuk a születésnapját. Azt mondta, hogy nem baj, én ott vagyok, és az a fontos. Persze láttam a szemén, hogy bántja, amiért magára hagyták, és teljesen meg is értem. Az egyik a buszt késte le, a másik pénzt nem tudott szerezni, a harmadikkal nemrég összevesztek... szóval volt gond. Na lényeg a lényeg, hogy valamikor kilenc után lementünk Zughoz. Sehol semmi. Se kép, se ember, se hang. Bejárat zárva. Na mondom ez aztán remek, még a koncert is elmarad. Kiderült, hogy nem, csak a nemdohányzó felől kell bemenni. Oké, jegy megvesz, sör kap, cigi meggyújt, Nyaut átkarol, és elvoltunk. Nemsokára megjött haverja is, ő azon nyomban meg is szülinapolta. Na akkor jött el az én időm. Zsebembe nyúltam, kivettem az öngyújtót, megfogtam a kezét, és a másik kezemmel a tenyerébe csúsztattam, "boldog születésnapot, Nyau", és akkor jöttem rá, hogy valamit elfelejtettem... úgy gravírozták meg, hogy ha rágyújt, akkor látszódik a felirat - ha jobbkezes. De ő nem az. Na mindegy. Először nem látta, aztán megfordítottam, és úgy már világossá vált neki minden. Azt hiszem, tényleg nagyon örült neki, mert szélesen mosolygott és úgy csillogtak a szemei, hogy hűha! Később bevallotta, hogy majdnem elsírta magát, annyira meghatódott. Azt este hátralévő részében nem telt el tíz perc úgy, hogy ne mondta volna el, hogy mennyire szeret, öt perc úgy, hogy nem csókolt meg, és kettő úgy, hogy nem volt velem. Hát igen, nem akarok nagyképű lenni, de vele tudjuk értékelni egymást. Ugyanakkor vérzett a szívem, amiért az este nem végződhetett úgy, ahogy terveztük, de huszonharmadikán Auróra koncert, és utána azt már nem lehet kihagyni. Szegénykém egyre többet ivott, de hát neki szabad, és még így sem mondott vagy tett semmi olyat, ami nekem rossz lett volna. Buli volt, na! Koncert után felmentünk még kicsit Tekébe, ahol ki mással találkoztunk, mint a mi Varga Dani náci tetű barátunkkal. Na akkor már félni kezdtem kicsit... elvégre miből tartott volna neki kiprovokálnia akármit is? Gáborról meg tudom, hogy nem hagyta volna magát, ami szerintem teljesen érthető. Na mindegy. Ott volt még Zil és Dina is, meg egy csomóan még, de most csak velük kettőjükkel foglalkozom: ugyanis ők megígérték, hogy ott lesznek Zugban. Hát persze. Nem voltak ott. Egy ideig vártuk őket, aztán tíz után már kezdett világossá válni a dolog: nem fognak jönni. Dina később tőlem kért bocsánatot, de szerintem joggal mondtam neki, hogy ne nekem ossza ezt, hanem Gábornak. Zil meg... a tököm tudja. Minden esetre rosszul esett neki, és én ezt teljes mértékben megértem. Zárórakor elléptünk, de legalább nem kellett csöveznie, mert ott tudott aludni haverja öccsénél. A kistesconál még beszélgettünk egy jó fél órát, ami szegény Nagyinak nem nagyon tetszett (ő a haverja), de hát ez van. Most pedig fél órán belül fent lesz msn-en. Soknak tűnik... csütörtökön a két perc is két órának tűnt, amikor tényleg a suli előtt várt, és a tetves tanár hiába tudta ezt, nem engedett volna el öt perccel előbb. Na mindegy. Legközelebb viszont csak szerdán látom, ami megint cinkes, de esténként még mindig ott az msn. Imádom ezt a srácot, nagyon nagyon nagyon, és ami abba az öngyújtóba lett gravírozva, azt komolyan gondolom, halálosan komolyan. Egyébként neki állítólag azt jósolták, hogy huszonkét évesen éli majd meg az igazi szerelmet. Hát nem tudom, ha ő mondja akkor biztosan úgy van... de hogy nekem tizenkilenc évesen beütött a cuccos, az már tuti!