PatkányBlog

Tudom, már régóta nem írtam, de azt hiszem, hogy sejtettem előre, mi fog történni. Suli utolsó napján sikerült találkoznom Lolácskával, bár az egész nem tartott öt percig. Utána néhány sms, de csak a szokásos. Nem rettent el attól, hogy hosszú idő után újra látott, ez valamelyest megnyugtatott. A karácsony teljesen kivett az észből, úgy éreztem magam, mint egy egy kis hal, ami sodródik az árral, bár meg kell jegyeznem, jó volt. Huszonharmadikán Pitbull koncert volt, hát azt bűn lett volna kihagyni! Újra találkoztam Foxival, és néhány sör után már volt bátorságom úgy bújni hozzá, ahogy szerettem volna. Így hát most hivatalosan is együtt vagyunk, Varga Dani legnagyobb örömére. Állítólag nem gyengén leesett az álla, amikor minket együtt meglátott... nem csoda, Foxival jó haverok, engem meg ki nem állhat (és ez kölcsönös). Na mindegy. Szenteste napján kissé másnapos voltam, de azért segítettem, amit tudtam, jöttek mamáék is, szóval tiszta jó volt minden. Annyi volt a cink, hogy a bakancs nem érkezett meg Kétyről, így azt csak tegnapelőtt tudtam átvenni. Szóval szenteste: anyai nagyszülők és nagynéni, könyvek, DVD-k (mégis kaptunk tizennyolcaskarikás filmet, hiába fogadkozott anyám, hogy olyat soha többé :), parfüm, ruha, szóval boldogság volt. Apa is majd' kibújt a bőréből örömében, amikor meglátta, hogy a kedvenc rajzfilmjét kapta meg DVD-n hármunktól (Dzsungel könyve, haláli aranyos kis mese, mindenkinek tudom ajánlani). Anya megint porfogót (mécsestartót) kapott, azt tesóm vette neki, csak a költségek voltak közösek. Mondjuk mák, mert nekem lövésem nem volt, hogy mit hozzon neki az én Jézuskám. Ja, meg kapott még két szép golyóstollat is. Elvoltunk mint a befőtt, römiztünk, egyszer talán sikerült is nyernem a kb tizenöt menetből. Szidta mindenki a püspököket, a papokat, de én már megszoktam, az én családom... utána úgy aludtam, mint akit fejbecsaptak. Másnap (25-én) délután mentünk Patajra másik mamámhoz. Előtte még jött unokatesóm és a barátnője, tőle egy olyan cuki fekete macskaboszorkányt kaptam, hogy nagyon! :) Szóval Pataj. Az a kis, falunak is alig nevezhető, Isten háta mögötti, civilizációtól távol maradott házhalmaz, amit Bács megye kispolgárai, sznobjai és trógerei töltenek meg. El sem hiszem, hogy az én apukám ott nőtt föl. Ráadásul az utolsó utcában, ami aztán tényleg borzalmas... kopott, és iszonyatosan hideg, nyüzsögnek a pókok, és még ott van szegény mama, akinek a hülyeségeből egy hatkötetes regényt lehetne kiadni. Ha fél órát vagyunk ott, nekem az is sok, hiába szeretem az öreglányt a magam kis primitív módján. De nem, mi két napig ott dekkoltunk. Internet nuku. Oké, tévé az van, de hát mit kezdjek vele? Nem szeretem a tévét, ellenkezik az elveimmel. Egy jó műsor volt: a Macskafogó. Közben Tesóm a hajamat simította... nagyon komoly lett! :) Huszonhatodikán este elmentünk keresztanyámékhoz János-napot ünnepelni. Ott voltak a kedvenceim: bunkóék és Dekóder (srácnak úgy járnak a szemei mint egy kódleolvasó, így Tesóm elnevezte Dekódernek... egy eszméletlenül nagy kretén, hiába jár egyetemre, aki köszönni nem tud, csak sztárolni magát hogy ő délután ivott ám pálinkát, az hozzám ne szóljon), keresztszüleim hasonló észjárású idősebb fia, a lányuk, aki az egyetlen normális lény volt a nagy dunapataji társaságban, és a legkisebb fiuk, aki egy igazi kis gyökér. Na mindegy, bánatomban bekajáltam, Judit jó kajákat dobott össze megint... minden évben ugyanaz, de nem bánom. Sőt, egy negyed órára még internethez is jutottam, majdnem összecsókoltam a monitort örömömben. Írtam gyorsan egy emilt Foxinak hogy holnap mikor meg hol találkozzunk, megnéztem a közösségi oldalakat, felmentem kicsit msn-re, és máris jobban éreztem magam. Később Foxi fel is hívott, hogy csütörtök délután három óra a kórháznál okés-e? Természetesen. Be voltam sózva, nem tudtam hogy miért. Akarom is ezt a kapcsolatot, ugyanakkor érzem hogy most már nincs szabadság, nincs kötetlenség, nincs ész nélküli lábszétpakolás, nincs férfiak molesztálása, és ilyenek. Megéri? Azt hiszem, igen. Egy hét híján húsz hónap magány után az ember értékelni tudja, ha valakinek megfoghatja a kezét. Hogy Foxi milyen? Hát... nem egy Adonisz, az tény és való. Nálam úgy fél fejjel magasabb, hosszú hajú, viszonylag erős alkatú... és be kell vallanom, oltári jó fej! Ez tipikusan az az eset, amikor nem a külső számít. Vele azt hiszem, jól érzem magam, eddig jól megértettük egymást... leszámítva a tegnap estét, amikor háromnegyed kilenckor felhívott, hogy megyek-e Tekébe. Mondtam, hogy már itt vagyok. Oké, ő is jön majd. Kimentünk Evelinnel vécére (végre ütköztünk, hónapok óta nem láttam a szép diszkós fejét! :), akkor hívott valamilyen Viki, hogy Zugban koncert van, és Herci is ott bulizik. Azonnal le akartam menni, de hát meg kellett várnom Foxit is, szóval cinkes volt... nem jött, nem jött... közben Zillel lementünk Zughoz olyan tíz óra körül, én be is akartam menni, csak elhagytam a pénzem. Visszamentem Evelinékhez Tekébe, ott sem volt a mani. Hát mondom remek! Annyi még maradt, hogy két sört megigyak, de annyira el voltam kámpicsorodva, hogy nem is igazán kívántam... de aztán elkezdtünk hülyülni, visszatért a jókedvem, és amikor elindultunk haza, addigra már Tantiék is visszajöttek, szóval zárásig ott dekkoltunk. Hazafelé a szép új szerelmem (húszsoros, koromfekete acélbetétes, csak hogy itt is villogjak vele :) kibaszottul törte a lábam, de nem gáz, hajlandó vagyok áldozni ezzel az acélbetét eme éjfekete oltárán. Ma a család Pécsen van, de én éhes voltam és kómás, így itthon maradtam. Kb. öt perce viszont, amikor kinyitottam a hűtőt, rájöttem, hogy valószínűleg nem fogok ételmérgezést kapni... hacsak nem főzök magamnak gombapörköltet, de nincs sok kedvem hozzá, meg szerintem tejföl sincs. Na mindegy, majd meglátom még. Boldog új évet mindenkinek!