PatkányBlog

Ma valahogy minden olyan volt, mintha egy álomban, egy rossz álomban lettem volna, ahol minden és mindenki rajtam gúnyolódik. Este megint rémálmom volt, miért is ne lett volna... reggel tehát felkelni is alig bírtam, olyan kómás voltam. Suliból megint késtem, mint ahogy az tíz alkalomból kilencszer elő is fordul. De most késett velem még valaki, akivel a bejárat előtt találkoztam. Talán a sors iróniája: Tibka volt az. Kértem tőle egy szál cigit, azt elszívtam, utána megkérdezte, hogy bemegyek-e órára. Hát mondom nem ártana, de sok kedvem nincsen hozzá. Ő kitalálta, hogy nem megy be, mert dolgozatot kéne írnia, és ha elbassza, akkor megbukik, márpedig nem tanult rá. Végülis bementünk a suliba, ő ivott egy forró kapucsínót, én meg egy kávét. Leültünk az automata mellé, ahol nagyon kényelmes kis fotelek vannak, és ott dumáltunk valamivel fél kilenc utánig. Rá se mertem nézni. A furcsa az volt, hogy szóba jött ugyan a péntek, a szalagtűző, hogy ki mennyit ivott, ki hol bulizott, pasik, csajok, szóval tényleg minden... kivéve azt az egy dolgot. Én azért nem hoztam fel, mert nem mertem. Ő szerintem nem akarta. Mosolyogni mosolyogtam, hiszen ott ült mellettem, ezt mondjuk hétfőn nem hittem volna. Illetve nemcsak ezt, hanem egyáltalán azt, hogy még szóbaállunk egymással. Utálom ezt az egész kibaszott helyzetet! Ja, egyébként van barátnője. Egyre inkább azt veszem észre, hogy a férfiakat ez mennyire nem tudja érdekelni, és talán hálás is lehetek ott fönt vagy lent valakinek, amiért magányos vagyok. Tényleg, mi lehet a jobb? Ha az ember egyedül van, vagy ha kihasználják? Azt hiszem, hogy az utóbbi. Szóval örvendek, háhá! De mégsem... jót fog tenni most ez a szünet, remélem kicsit lesz időm kiszellőztetni a fejem, átgondolni mindent, és talán arra is rájövök végre, hogy mit akarok és hogy mit kéne tennem, hogy végre leléphessek. Lolácska írt tegnap, hogy pénteken jön be Szekszárdra, persze én nem tudok elszabadulni kabinetről, így felhívtam, hogy nem tudna-e esetleg kicsit tovább bent maradni... mert ő háromkor megy el, én meg akkor végzek. Azt mondta, hogy talán, megpróbálja. Hát jó lenne, szerintem a suliból sem rúgják ki érte, és Gyöngyi sem fog cirkuszolni. Ha meg igen, akkor kiütöm. Lala a barátja, de nem a tulajdona. Be kell rúgni hétvégén, az jó szokott lenni, utána pár napig legalább eléggé le vagyok lassulva gondolatilag annyira, hogy ne pörgessem túl a kis agyacskámat. Lehet, hogy mamáék nem tudnak jönni karácsonykor, ami kibaszottul szar lenne, egész életemben egyszer karácsonyoztam nélkülük, három éves voltam, de emlékszem, hogy mennyire hiányoltam őket. Érzem ugyan, hogy el fognak tudni jönni... de az csak egy dolog. Minden télem rámjön ez a hülye dinkultság, és már régóta nincsen Zoli, hogy kirántson a mocsokból. Nem tudom hogy mi lesz, de nem is érdekel, beleszarok az egészbe, ha semmit nem érdekel hogy mi van velem, akkor engem sem érdekel semmi, és kész. A közöny mindent megold.