PatkányBlog

Szalagtűző. Sokan azt mondják, hogy ez egyfajta mérföldkő az ember életében, de szerintem ez hülyeség. Péntek reggel még reményekkel telve mentem be a suliba a karácsonyi műsornak azt a részét felvenni, amiben én vagyok. Már ott voltam a sulinál, amikor lemerült az elem a süketkémben. Nekiálltam másikat keresni, de sehogy sem találtam. Közben Tibka jött arra, kérdezte, hogy megyek-e este. Még szép, hat év középiskola után végre megértem, hogy végzős legyek, nem hagyom ki a szalagtűzőt! Oké, suliban a felvétel eléggé középszar lett, de nem téma. Utána gyakszi, onnan haza készülődés, és szokásos késéssel, matrózblúzban, rogyott frizurával, lihegve beestem. Hamar meglett az osztályom, és rájöttem, hogy minden lány csodaszép (kivétel szerencsétlen Margit), minden srác észbontóan helyes, és hogy a csapat fele bűzlött a piától. Feltűzték a szalagot, amit én olyan tíz perc múlva el is hagytam. Nem téma. A kaja elég silány volt, és komoly hisztit kellett csapnom, hogy kimehessünk cigizni, de megérte! Szakadt a hó, lejmoltam Ricsitől tojáslikőrt, felhívtam Ragát, hogy nem tudok kimenni elé a pályaudvarra, de azt mondta, hogy nem gond. Megnyugodtam, a vacsora még csak utána jött, persze jó szakmunkás lévén rendetlenkedtem és rutymálkodtam a sütivel úgy, hogy megtanítsam Móninak, hogyan lehet az összerágott kaját a fogaink közül kipréselni. Nem tudom, hogy mennyire értékelte, de szerintem Szabynak tetszett, mert visszagusztustalankodott. Amint el lehetett menni, én leléptem a Sporiba. Áh, senki sem röhögött ki, hogy ünneplőben vagyok, ugyan már... körbeüdvözöltem, akiket kellett, és mentem átöltözni. Utána már embernek kezdtem érezni magam, sőt, szomjas embernek, így megcéloztam a sörosztót. Bent persze nem lehetett rágyújtani, így kint is maradtam egy cigire. Épp feszítettem, mint pók a lucernásban, amikor a másodperc törtrészéig egy ismerős arc villant fel előttem, de el is tűnt a tömegben. Remegni kezdtem, nem tudom hogy miért, és hálát adtam magamnak, amiért a késemet leadtam amikor a jegyemet megvettem, mert az ezer, hogy a hátában kötött volna ki. Képmutató kis geci. Igen, Zoli volt az. Közben másik volt barátom jött oda hozzám (Gábor), és a viszonylag mélyen dekoltált fölsőmnek köszönhetően (a piros-fehér csíkos) nem a szemembe nézett, ami kicsit idegesített, de akkor és ott nem nagyon tudott érdekelni. Később Varga Virággal is megtaláltuk egymást. Elmesélte, hogy ő is látta Zolit, sőt, hozzá oda is ment jópofizni. Virágom állítása szerint elküldte a picsába, hogy neki ne tegye a szépet, mert haragszik rá. Zoli persze nem értette. Virág elmagyarázta neki, hogy régen engem nagyon megbántott, nem kicsi fájdalmat okozott azzal, hogy csak úgy egyik napról a másikra kivágott, mint macskát szarni. Hiába hajtogatta Zoli, hogy de hát ő azzal nem Virágot bántotta, ő visszafeleselt, hogy ha engem bánt, az olyan, mintha őt bántaná. Ennyi. Ja, még mielőtt összeakadtam Virággal, elsuhantunk egymás mellett, de úgy, mint két vadidegen, akik sosem találkoztak előtte. Na az már rosszul esett. A mai napig nem tudom, hogy miért haragszik rám pontosan. Oké, csináltam hülyeségeket, de ha jobban belegondolna, talán rájönne, hogy csak azért, mert nem bírtam elviselni, hogy már nincs velem. Mindegy, kihevertem, túltettem magam rajta, kész. Még utána egyszer láttam, de akkor már annyira remegtem, hogy szégyenszemre egy sör után kitettem a rókát. Viszont Virágom segítségével fél perc alatt talpra álltam, ebben szerepe volt annak is, hogy magam elé idéztem Csaba mosolyát, az rögtön erőt adott, és egy percen belül már mindenki a vécében Picsától a "Meztelenül, részegen" című nótát énekelte, utána jöttem én a "Parásztai házak"-kal. A buli maga nem volt egy nagy eresztés, Tankcsapda jobbára az új számokat játszotta, amit a kicsik vidáman skandáltak, de nekem nem jelentettek semmit. Ossian koncertről már kimentem az előtérbe és leültem, így ismertem meg Foxit, akivel most is msn-ezek. Buli után Ragával lementünk Incognito-ba, osztálytársaim még napokkal előtte hívtak, meg hát még sosem buliztam velük. Útközben megittunk két liter boroskólát, lent én vodkát ittam még, Raga pedig Camparit azt hiszem. Köszöntem Gergőnek (nagyon jól állt neki az öltöny), Anita volt még lent, Kövesi Évi, és ő mondta, hogy valahol Ricsi és Tibka is lent kujtorog. Hamar megtaláltam őket, illetve hát jöttek felénk, satu részegen. Tibka megörült nekem, legalábbis úgy vettem észre, mert össze-vissza puszilgatott. Na végre! Hónapok óta erre vártam. Ahogy ott álltunk egymás mellett, egyszer csak rám nézett, és annyit mondott, hogy szívesen lesmárolna, én válaszoltam, hogy nem tiltakoznék. Abban a pillanatban odalibegett valami ribanc. Azt hittem, megfojtom, de inkább még közelebb húzódtam Tibkához, a hatás nem is maradt el. Ahogy ez a srác csókol...! Ez még megismétlődött kétszer, aztán zárt a diszkó, ment mindenki a maga útjára. Azzal búcsúztunk el egymástól, hogy hétfőn találkozunk a suliban. Velem persze madarat lehetett volna fogatni. Raga nálunk aludt, reggel kikísértem a buszhoz, és az egész szombat délutánt tulajdonképpen végigaludtam. Vasárnap be kellett mennem gyakorlatra, de nem bántam, mert jött Szaby és Schön Andris is. Szaby el is kezdett hülyéskedni, hogy "Baaandi... Baaandi... hát hol vagy? Nem Bandi... Schön kapitány!", én meg egész nap ezen röhögtem. Szegény Andris olyan kis aranyos, viszont stroke-os is, de látszik rajta, hogy az egész gyerek gátlásokból áll, és nagyon tündéri, szerintem egy gramm rosszindulat nincs benne. Vártam a hétfőt, ami végülis nagy nehezen eljött. Reggel amikor bementem suliba rá se mertem nézni Tibkára. Jól tettem. Évi egyik szünetben, amikor kint cigiztünk, félrehívott. Mondta, hogy látott ott az Inco-ban engem és Tibkát. Jó, és? Viszont Tibka még szombat délután felhívta, hogy ne mondja el senkinek. Jaaa hogy így állunk? Na ez volt az, ami nagyon rosszul esett. Sokféle sráccal volt már dolgom, de olyannal még nem, aki rühellte volna, hogyha történt valami. Egész nap kerültem, nem akartam látni sem, legszívesebben hátbarúgtam volna egyszer, és még egyszer, és még egyszer, és megint, és megint, és még egyszer... de inkább tényleg nem is néztem rá. Befordultam, nem akartam ott lenni, tegnap sem és ma sem. Bár ma már kibékültünk levélben. Írtam neki a közös képeink miatt, és szegény srác nem győzött bocsánatot kérni. Hát lehet haragudni egy ilyen csodaszép szempárra? Lehet, hogy azért nem akarta, hogy kiszivárogjon az egész, mert ismerjük mindketten az osztálytársainkat, halálra fikáznának mindkettőnket. De akkor azt miért nem lehetett mondani?! Miért kellett inkább a szemtanút felhívni? Miért nem tudott nekem szólni? Ma msn-en is kérte, hogy tartsuk titokban, és felejtsük el. Persze. Ő nem tudja, hogy nekem ez milyen sokat jelentett, és hogy soha nem fogom elfelejteni. Arra is gondoltam, hogy ki kéne iratkoznom a suliból, elmenni máshova, de így az utolsó év vége felé már hülyeség lenne. De akkor legalább nem látnám minden nap. Ja, azt is írta a levélben, hogy idézem: "én nem akarok rosszba lenni veled! ne haragudj rám!... lehetnénk ugyanolyan jóban mint előtte?". Nem tudom hogy miért akar megint jóban lenni velem, de szerintem azért, hogy ne járjon el a szám. Bár úgy gondolom, ha Évin múlik legkésőbb szünet után az egész osztály tudni fogja. De nem is érdekel, tudják csak meg, de ne tőlem! Most egyedül az vígasztal, hogy legalább Lolácska szinte minden nap ír valami jót, és hogy karácsonyra elvileg egy csodaszép, húsz soros acélbetétes büszke tulajdonosa leszek. Tibkával meg majdcsak lesz valahogy... azt tudom, hogy józanon sosem tette volna meg. És azt is tudom, hogy készült egy olyan kép, amin éppen akció közben vagyunk lekapva. Vajon azt miért nem küldte át msn-en? Na mindegy, akárhogy és akármi is lesz, én ezt sosem fogom elfelejteni, még ha ő már egy hét múlva nem fog rá emlékezni, akkor sem, mert még így a következmények nélkül is életem egyik legcsodálatosabb estéje volt a pénteki. Köszönet minden közreműködőnek!