PatkányBlog

Tegnap nem volt semmi érdekes, szokásos nyolc órás kabinet, fejzsongás, hülye szakmunkások, nagyképű szakközepesek, öregszagú tanárok, gyenge automata kávé, sár a dohányzórészen, eső, lazulás. Mikor hazaértem, már csak tesóm volt itthon. Szóval folytattam a hesszelést. Közben felhívott Bátori Gábor, hogy holnap (azaz ma) megyek-e Fürgére, mondtam hogy igen, ezer százalék, miért? Megkért, hogy tartsam szemmel a barátnőjét, és hogyha valaki úgy közeledne hozzá, ahogy nem kéne, akkor szóljak Csubinak, hogy állítsa le a srácot... nos, Csubi erejéről csak annyit, hogy engem olyan könnyen felkapott, mintha huszonöt kiló sem lenne bennem. Szóval gyanús, hogy ha valami olyan állna elő, hogy le kell szerelni valakit, akkor inkább magam megyek oda az illetőhöz, és szépen megkérem, hogy ne molesztálja a hölgyet, mert foglalt. De azért persze megígértem Gábornak, hogy nyitva tartom a szemem. Elvégre tartozok neki egy szívességgel... sőt, talán nem is eggyel. Mikor Zolival válófélben voltunk, akkor is tőle kértem tanácsot, hogy mit csináljak hogy ne veszítsem el. A tanács jó volt, csak akkor már nem rajtam múlott a dolog, jobb is ez így. A másik a híres áprilisi eset volt, amikor a csapat egyöntetűen megállapította, hogy én egy idegbeteg alkoholista barom vagyok, így hát nem szólnak hogy piálni mennek, akkor is Gábor volt állítólag az, aki (Adrika állítása szerint) lebaszta a jónépet, hogy mi a frászt képzelnek magukról, meg hogy én nem ezt érdemlem, stb. Szóval ilyenek után szerintem teljesen egyértelmű hogy megpróbálok segíteni neki, még ha nem is azzal, hogy szétveretek minden ötödik pasit egy buli alatt. Aztán ott van még Gergő, akit nem ismerhettek, osztálytársam. Akinek a tételeket kell átküldenem. Aki rendszeresen beszól, utána mégis vagy bocsánatot kér, vagy ha szarrá dörgölöm is a haját, akkor legalább úgy tesz, mintha fájt volna neki. Én ilyenkor egy önelégült mosoly után elnézést kérek, nem akartam bántani, és így egálban vagyunk. Megvár, ha előbb elszívja a cigit mint én, meg egyáltalán... ahhoz képest, hogy tizedikben gyűlöltem, ki nem állhattam, egy címeres ökörnek, agyilag zokninak tartottam, most egészen megkedveltem. Most ez az egész onnan jött elő, hogy myvipen megnézte az adatlapomat. Nemrég megkérdeztem tőle, hogy miért nincs barátnője? Helyes srác, de komolyan, szőkés hajú, kék szemű létére. Mindemellett "tökéletes" XXI. századi diszkós. Azt válaszolta, hogy túl válogatós, hogy ő nem jön össze egy csajjal csak azért mert félig-meddig bejön neki, ő a tökéleteset keresi... itt tettem fel magamnak a kérdést hogy ebből mire következtethetek? Válogatós? Hülye? Vagy esetleg romantikus, és hisz a végzetben? Nem tudom, különösebben nem is érdekel. Aztán ott van Herci, akinek az ellopott bringáját akartam előkeríteni, szintén áprilisban. Szerintem tudom is hogy ki vitte el, de már marhaság lenne szólni. Azóta már úgyis van neki másik, amit legalább pontosan tudom hogy hogy néz ki, tehát ha látom valahova lezárva, akkor megállok, rágyújtok, és várok. Ahogy hétfőn is tettem... igen. Segítene kéne még tesómnak is, de hát a matekhoz nekem nincs türelmem magyarázni, az angolt nem tudom megtanulni helyette, a nyelvtanhoz sík hülye vagyok, világéletemben utáltam, töri dettó, stb... másban meg nem szorul a segítségemre. Pasizni nélkülem is tud, ha meg valami baja van, ritkán beszél róla. Vagy nincs is baja? Olyan, mintha ő egy egészen másik világban élne, ami szivárványból (jaj, valamelyik nap de gyönyörű szivárványt láttam!) és vattacukorból van, némi csillámmal meghintve. Ehhez adott neki még hozzá az ég hosszú, dús hajat, kreol bőrt, szimmetrikus szemeket (a színük is egyforma, kis mázlista), és akkora pofát, mint a bécsi kapu. Engem simán lealáz a kiscsaj, ha arról van szó, na persze csak ha álmos vagyok, vagy másnapos. Már kitakarítottam a lakás nagyrészét (tehát anyára irányuló segítség is kipipálva), holnap úgyis feküdni fogok egész nap. Kint baromi hideg van, dereng a napfény (pont ahogy télen szeretem, de még csak november van), és csípős szél fúj. Ha Rozi üzemképes lenne, kitekernék Parásztára... illetve dehogyis. Azt délelőtt kellett volna megejteni, mert a könyvtár ma csak délig van nyitva. Néha azon filózok, hogy be kéne íratkoznom. Szerintem viszont akkor szegény Herci megölné valamelyikünket. Ezt inkább nem fűzöm tovább, mert megint elragadtatom magam, és tényleg bevisznek a zártosztályra.
Most, ebben a pillanatban rájöttem, hogy van nekem egy drága legjobb barátom. Épp msn-ezünk, kérdezte hogy megyek-e Dombóvárra (igen, Mogyi az). Hát sajna nem tudok, pedig szívesen mentem volna, kérdeztem hogy milyen buli lesz. Azt válaszolta, hogy csak hiányzok. Ő is hiányzik nekem. De annyira jólesett, hogy ő sem csak akkor gondol rám, amikor le akar lejmolni valamivel, vagy akármi... sosem felejtem el, amikor Rockmaratonon ott aludtam a sátrában, és hajnalig beszélgettünk, akkor mesélt nekem a negatív élményeiről is, olyan dolgokról amik fájnak neki, akkor nagyon mélyen elgondolkoztam azon, hogy miért is utálják őt annyian, mikor ő is csak a boldogságát keresi, mint akárki más. Jó, beismerem, egyszer én is nagyon haragudtam rá, de hát annak már majdnem egy éve, már el is felejtettem szinte. Arról nem is szólva, hogy kiengesztelt már (nem olyan értelemben, mi csak barátok vagyunk). De azért valamikor, ha eszembe jut Pollen, verem a fejem a falba... amikor arról beszéltünk, hogy mi tulajdonképpen járhatnánk is, de aztán mindketten azt mondtuk, hogy inkább ne. Mondjuk akkor elég részeg volt, bár én sem voltam teljesen tiszta. De még megvannak természetesen a romantikus eljegyzésünk videói, és az a pillanat bennem, amikor átkarolt, és én is átkaroltam (ez is Pollen), hiába nem akartam, mégis jólesett. És engem komolyan nem érdekel, hogy ki mit mond róla, nem érdekel hogy rólam mit mondanak amiért bírom, nekem akkor is ő az egyik legjobb barátom, és nagyon örülök neki, hogy ilyen jóban vagyunk.