PatkányBlog

Bazipöpec vagyok! Most például keriórán kéne lennem, mégis a könyvtárban netezek. Az egész egy dolgozattal kezdődött, amit első órában írtunk. Késni akartam, hiába tudom az anyagot, nem volt kedvem írni. Nem jött össze, még így is a tanárnő előtt értem be. Oké, lap kioszt, toll elő, írjuk! Kivételesen még a számolásokat is leírtam, amit sosem szoktam. Fogalmak, felsorolások, babámfasza... végeztem, beadtam, kezembe nyomja a másik csoport dolgozatpapírját, hogy írjam meg azt is. Megkérdeztem, hogy kapok-e rá valami jegyet, vagy csak úgy, szerelemből? Azt válaszolta a tanárnő, hogy ha nem akarom, nem kell megírni, de ha jó lesz, leosztályozza. Oké, végeztem, néztem rá, hogy most alhatok-e, vagy mit csináljak. Nem tudott mit kezdeni velem, Tibkáék már annál többet, súgnom kellett. Akkor a tanárnő kitalálta, hogy inkább menjek cigizni vagy netezni. Én éltem a lehetőséggel... feltöltöttem a kártyámat és letöltöttem azt a csengőhangot, amit anya küldött át nekem tegnap (A múri partizánok dala), bagóztam egy jót, majd feljöttem a könyvtárba. Mikor visszamentem a terembe (ma egymás után van a két kerióra), a tanárnő azzal fogadott, hogy nem kell bent maradnom, mert nem a tételeket fogja lediktálni, hanem a dolgozat feladatait ellenőrzik együtt. Na mondom, akkor már itt sem vagyok. Széles vigyorral rúgtam egy puszit az osztálynak, majd kávéval a kezemben angolosan távoztam. Most pedig már a könyvtárban ülök, és élvezem a csendes terem és az internet nyújtotta luxust.
A tegnapi napom sem volt rossz, bár lehetett volna jobb is. Reggel megszülinapoltuk apát, 39 éves lett (na jó... igazából negyvenöt), suliban semmi extra. Órák után elindultam a Promiba, de a központ felé mentem, hátha látom Hercit. Ja, az utolsó két óránk elmaradt, Isten adja, hogy a tanárnő többször menjen Hollandiába vakációzni! Útközben találkoztam három osztálytársammal, Dia mondta, hogy az Adidasban voltak felvenni az ösztöndíjukat, és amikor mentek, látták Hercit, amit hazafelé teker. Hát ez kurvajó! Direkt kerülőúton megyek, hogy legalább láthassam, ahogy száguld a szürke aszfalton, hosszú haját borzolja a szél, arcáról üvöltsön az őrület... erre lecsúszok róla! Nem gond, találkoztam Timivel is, vele kimentem a parkba, majd Cintia hívott, hogy siessek haza, mert majd még ki kell mennünk a Tescoba is. Mikor hazaértem, ezt megejtettük tesómmal, megvettük a Dzsungel Könyvét DVD-n faternak, úgy volt, hogy azt is szülinapjára kapja, de anyám kitalálta, hogy az legyen inkább karácsonyi ajándék. Jó ötlet, ezzel is az én pénztárcámat fogja kímélni, a december úgyis húzósnak ígérkezik. Mikor hazaértünk, nekiálltam gépezni, jól tettem, Lolácska fent volt msn-en. Beszélgettünk az autóvezetésről, meg hogy januárban áll neki a jogsinak. Mondtam, hogy én inkább majd motorozni szeretnék, de hát ahhoz is hülye vagyok, hogy Rozin a pedált tekerjem. Nem is igaz, stb, és hozzátette hogy ha motorral elütök valakit, akkor én is meghalhatok. Rávágtam, hogy no problemo, én nem féltem magam. Erre ő, hogy de más igen. Engem? Ugyan ki? Válasz: én (mosolygós hangulatjellel). Ez nagyon jólesett, meg egyáltalán az is, hogy a barátnője mellett is gondol rám, bár az egésznek nem tudom az okát. Minden esetre jó kedvem lett tőle, ahogy magam elé képzeltem koromfekete szemeit és haját, sápadt, szinte hófehér bőrét, és úgy egyáltalán, ahogy régen mentem fel a lépcsőn, és néztem őt, ahogy megy le... aztán visszanézett, mint a vak asszony. Én meg nem győztem pirulni, Iza akkor kitalálta, hogy biztosan tetszem neki. Na az kizárt, én? Ennek a másfélistennek? Na mindegy. Anyámék hazajöttek, tesóm nekiült tanulni. Mire megint gép elé kerültem, elszállt a net. Vírusirtóztam, tempeket töröltem, frissítések, javítások, Lan beállítások... semmi eredmény. Bosszankodva lekapcsoltam a gépet, szerencse hogy mezítláb voltam, és nem bakancsban. Fürdés után mondjuk elég nagy hülyeség lett volna... de ha a lábamon lett volna, már lehet hogy a gép egy ötezer darabos kirakóra hasonlítana a rúgások következtében. Na mindegy. Nekiálltam olvasni, abban elfáradtam. Jó könyvet választottam, olyan dögunalmas, mint az atom (Jókai: A lőcsei fehér asszony). Ezt említette Krúdy az Álmoskönyvben, gondoltam elolvasom. Ha már elkezdtem, megpróbálom befejezni. Aztán valami baromságot álmodtam... Zugban voltam, talán koncerten, ott volt pár haverom, és Áron is, aki akkor történetesen egy huszonöt éves csöves volt. Én meg csak lestem mint a lukinyúl, hogy akkor mi a fenét akarok tőle, és ő tőlem. Utána filmszakadás.
Most pedig már itthon vagyok, este van, ki-ki nyugalomba, sötéten bólingat tesóm kómásodva, ecet. Na, megint átbasztak, mert amit kinéztem magamnak süketkét, az memóriakártya nélkül volt, azért adták olyan olcsón. Na mindegy, este anyáék mentek ki a Tescoba, kivittek hát a Park Centerig, vettem egy másik kis zsebwurlitzert, aztán megindultam a buszmegálló felé. Tegnap még ki volt téve a menetrend... ma már nem. Persze telefonfülke sehol a környéken, a telefonom meg otthon poshadt az asztalomon. Hát gondoltam, bemegyek addig a Tescoba, aztán a bejáratnál megvárom az öregeket. Ja persze cigim sem volt, így hát egy sráctól kértem. Rendes volt, adott. Ja, ahogy mentem, na milyen autót láttam? Na milyet? Kék furgon, üvegszállító prizmával. És kié, illetve kiké az a kocsi? Na ki szokta benne mereszteni a formás kis valagát amit egyszer még löttyedtre rugdosok? Az én drága kedven Pély Barna hasonmásom. Reméltem hogy nem futok össze vele, bár erre kicsi volt az esély, mert kb. fél óra hosszat ácsorogtam nem messze a vevőszolgálattól. Végül nem találkoztunk, azt sem tudom hogy ő is ott volt-e, vagy csak nevelőfaterja meg az anyukája. Igazából nem is érdekel, nem vagyok rá túlzottan kíváncsi. Egyszer még bosszút állok rajta, amiért elég csúnyán kitolt velem, agymosás, meg minden ami kell. Na a végén aztán jöttek anyáék, hazavittek, de néztek egy nagyot, hogy tulajdonképpen mit is keresek én ott egy marhanagy Elektropontos szatyorral meg a kabátommal a kezemben, ráadásul vigyorogtam is. Nem gond, hazahoztak, itthon kiéhezett vadállatként vetettem magam az új játékomra, még most is örömködök benne. Tesóm persze megint megkérdezte, hogy miért mp3-at vettem, miért nem mp4-et. Hát mert én se képet, se filmet, se klipet nem néznék rajta, nem játszanék vele... nekem csak arra kell, hogy zenéljen. Hatezer pénzért meg aztán úgy, mint a jóllakott dalos pacsirta! Mikor pedig géphez ültem, megnéztem myvipen azt is, hogy kik voltak kíváncsiak az adatlapomra. És ki volt ott új emberként? Lolácska... egyem a pici szívét... megint végignéztem a képeit... engem abszolút nem érdekel, hogy ki mit mond róla, hogy mennyire buzis (mert a köldökében is van piercing, de egyszer volt szerencsém véletlenül látni, majdnem leestem a lépcsőn a gyönyörtől, neki igenis jól áll; más pasit lazán kiröhögnék vele, de ő más, ő egészen más... mondjuk a szemöldökszedés már tényleg kicsit cinkes, de neki azt is szabad... remélem egyszer még megunja a barátnője, vagy ő a csajt). Azon filózok, hogy vajon ha oda mertem volna menni hozzá a két év alatt, akkor tényleg járhattunk volna, ahogy azt megírta egyszer? Vagy vele is barátok lettünk volna? Talán annál a régi, két évvel ezelőtti kósza mosolynál mégiscsak oda kellett volna mennem hozzá, és ugyanazt, vagy legalábbis hasonló szöveget bevágni, mint Hercinek. Lala biztos jobban értékelte volna, legalábbis ezek után ezt bizton merem állítani. De mindketten hülyék voltunk, most meg már késő. Vagy nem? Hát, ha összejön a december, akkor minden erőmmel azon leszek, hogy elszakítsam Gyöngyitől. Lehet hogy geci vagyok, de hé, ennyi nekem is jár, meg könyörgöm, erősebb kutya baszik. Ha szereti, akkor úgyis kitart mellette, ha meg vannak kétségei effelől, akkor beleadok apait-anyait. Ha meg nem jön össze a december, akkor majd a január, ha az sem, akkor március... több mint két év várakozás után ez a pár hónap már igazán semmiség, ha azt vesszük. Ja, tegnap azt is mondta msn-en, hogy ha nekiáll a jogsinak, akkor havonta egyszer kell majd jönnie Szekszárdra. Na, ezt még kinyomozom, de szerintem úgyis kitalálja, hogy találkozzunk, múltkor is szólt hogy majd lehet jön be. Akkor elmaradt az ütközet, mert állítólag szinte csak jött és már ment is. Nem téma, nála nem. Hercit persze ma sem láttam, ami érthető, minden csurom víz volt. Bár amikor mentem ki a Tescoba, a könyvtár előtt ott volt a bringája. Na mindegy, talán majd holnap. De jövhéten mindenképp! Ha már a férfiaknál tartunk: Áronnal csörgettük egymást (a hiúságomat is be kell lőni, nem csak a hajamat), de nem igazán tudom, hogy mit akarok tőle. Azt hiszem, semmi komolyat. Biztosan tudom, hogy nem az igazi. Azt már megtaláltam, el is basztam, ő is engem, nem kapom már vissza, ha meg mégis, akkor addig mesterkedek, amíg testi-lelki ronccsá nem teszem. Ő is mosolyogva nézte, ahogy szenvedek, szerintem ez nekem is kijár. Lehet hogy nem lennék boldog, és belül, a szívem helyének mélyén nekem is fájna, de akkor is megérné. Majd ha a vérével pecsételi meg, hogy sosem hazudott, akkor fogom csak feladni, hogy kicsináljam. Vagy ha más megteszi helyettem annyira, hogy tényleg minden baja legyen tőle! Szóval még mindig toborzom az embereket Sióagárd felgyújtásához, tényleg, lehet hogy az árutételekért cserébe nem piát vagy cigit kérek, hanem benzint. Hm, én tényleg bazipöpec vagyok! A paksi Csubis eset: egy buliban szerencsétlen annyit ivott, hogy másnap igencsak arra ébredt, hogy összefosott mindent. Hiteles sztori, megbízható forrásból. És akkor már Zsiráf égette magát vele, szóval megint volt okom röhögni, elvégre legszebb öröm a káröröm, és ez így is van, édes a bosszú, pláne ha véres, stb.