Fárasztó hetem volt, nagyon fárasztó, de a tegnapi este kárpótolt mindenért. Persze most sem mentem férjhez, trippert sem kaptam, de attól még jól éreztem magam és asszem ez a fontos. Szombat reggel mentünk mamámat megszületésnapolni, én persze sík ideg voltam, öt órára már otthon szerettem volna lenni, hogy hétre konyhakészen ott álljak a haverjaimmal meg tesómmal a Promiban. Volt már fél nyolc, mire odakerültünk (hajmosás, szárítás, beállítás, smink, ruha, még egy kis frizuraigazítás - megérte, megdícsérték többen is  - , fülbevalók: két biztostű, egy kis karika, egy nagy karika, egy piros kő, egy kisebb fehér kő, egy szitakötő, egy kék háromszög, egy villám, egy kígyó, még egy karika... meg még valami, mert tíz volt), tesóm persze a divatharisnyáját akarta felvenni, de szerencsémre a szoknyáját a tanyán felejtette, így nadrágot kellett húznia, amihez szerintem hülyén megy a cicanaci. De mentségére legyen szólva, hogy szerinte polgárpukkasztóan néztem ki: fekete bakancs, csak bokán bekötve, piros-fehér csíkos manózoknim, levágott szárú farmer, fekete póló, meg a zakóm, plusz az áramrázta pszichopata tömeggyilkos frizurám (éljen a hajzselé meg a lakk). Szóval mire odaértünk, már mindenki ott volt aki számított, még az is aki nem, de hát azzal úgysem állok szóba (Varga Dani meg a többi náci geci). Pandával elcseréltem négy liter szőlőleves fehérbort egy pár 43-as surranóra, igaz hogy barna, de majd befeketítem kis cipőboxszal. Lényeg az, hogy rendesek voltak a srácok, mindenki kínált mindenféle piával, hát most sértsem meg őket azzal, hogy nem iszok?! Tesóm tartotta magát, pár korty szőlőleves fehérbor (későbbiekben pekvanc), meg egy pohárnyi sör volt az össz fogyasztása. Nem baj, 14 évesen még én sem alkoholizáltam. Tízkor vége lett a bulájnak, irány Zug! Ott találkoztam egy régebbi haverommal, roma gyerek, de nagyon aranyos, tesóm nem győzte rá csorgatni a nyálát. Aztán Levente is felhívott, odajött Zugba, vele is váltottam pár szót, és lehet hogy megszerveztem ezzel egyidejűleg a júniusi pécsi Quimby koncertre a szállásunkat Enikővel, de a részleteket még majd meg kéne vitatni hármasban, megoldom, megoldom, megoldom... Egyébként lehet azért, mert éh gyomorra ittam, de amikor este tesómmal mentünk aludni, éreztem, hogy a fogyasztott alkohol meg akarja nézni magának, hogy ki küldte le... de szerintem ez azért is volt, mert vízszintben voltam. Felültem hát, mély levegőt vettem aztán jobban lettem, és egy pillanat múlva már aludtam is. Most kissé másnapos vagyok, de a kedvem jó, és ez a lényeg. Egyre inkább úgy érzem, hogy tényleg nincs szükségem szerelemre, sőt, akármilyen jellegű szeretetre. A barátságok persze más lapra tartoznak, az szerintem olyan ragaszkodás-féle. A szex meg megint más. Írtam este Punknak (21 éves lett a szentem), hogy minden jót, meg boldog születésnapot kívánok, blablabla, és hogy jó volt vele Egerben. Írt vissza ma, hogy ő sem felejtette el azt az éjszakát. Na ugye, hogy a szex jobb mint a szerelem?! Ha valaki nem teljesít jól egy kapcsolatban, abból csak fájdalom születik, csalódás, talán még könnyek is. Viszont ha valaki az ágyban nem az igazi, akkor vállat vonunk, és keresünk mást, max elküldjük a picsába. Lehet hogy érzéketlen dögnek tartotok ezért, de valamivel mindenkinek meg kell védenie magát. Nekem itt van ez. Detox mondta régen, hogy én is el fogom érni ezt a robotikus-állapotot, de nem hittem benne. Mostanra mégis sikerült. Az emberek nagy része az igazit keresi, és szerencsés az, aki megtalálja. Na és aki elveszíti a saját hibájából, és már nem tudja visszakapni? Az beint a világnak, röhög egy nagyot, hogy mennyire hülye volt amiért hitt a szeretet erejében meg az ilyen baromságokban, elmegy a haverjaival inni, és sokkal jobban érzi magát velük, minthogy valami nyálas szöveget hallgasson egy igazából alsó-középkategóriás stricitől/kurvától. A szeretet rossz. Vannak laikusok, sőt talán mindenki az, aki azt állítja hogy ez nem igaz, de előbb vagy utóbb ők is rá fognak jönni, hogy ez az egész csak illúzió. A szeretetből kínszenvedés lesz, az meg kinek jó? Érdemes pillanatnyi örömöket átélni azért, hogy utána hónapokig sírjunk? Hát mi vagyok én, köcsög emós?! Na azt ám meg a paci faszát! Egyébként sem vagyok túl népszerű, hát lefosom az egészet, boldog vagyok azokkal, akikkel haverkodok vagy esetleg barátok vagyunk, mert az közös vonásokon alapuló kötődés, és sokkal könnyebb békét kötni, mint egy párkapcsolatban. Arról nem is szólva, hogy a barátságok egész életünkben velünk lehetnek, míg a szerelmek... ugyan már! Baromság az egész úgy ahogy van. Mostmár én is elhiszem, hogy a szerelem nem más, mint a testünkben lejátszódó kémiai reakciók halmaza. Bár én a dolog fizikai részét jobban szeretem, de ez már plusz tizennyolcas.