PatkányBlog

Megint ért egy sokkhatás, igen, már megint pasi miatt. De ez más, mint a többi. Ez a srác nem akárki... egyedül neki sikerült elérnie azt, hogy megcsaljam Zolit. Mert igen, vele megtettem. Nem feküdtünk ugyan le, mert nem volt gumi, de már bánom. Meg kellett volna tennem. Nem csak a strigulák miatt. Felvidéki srác, már valószínűleg sosem fogunk találkozni. De ma MSN-eztünk egy kicsit, kérdeztem, hogy megvan-e még a taraja. Írta, hogy nézzem meg myvip-en. Megnéztem. A lélegzetem is elállt! Hogyan tudtam én kihagyni egy ilyen srácot, mint ő?! Annyira más, mint Zoli, és talán pont ez fogott meg benne. Valamilyen szempontból sokkal lazább. És az az ölelés... jó lenne, ha még egyszer együtt lehetnék vele. Sokáig bántam, hogy megcsaltam vele Zolit... hát mostmár azt bánom, hogy nem élveztem ki az együttlétünk minden egyes kis pillanatát. Még kicsit pityeregtem is a búcsúnál, ami életem egyetlen romantikus eseménye volt! Épp végeztem a szomorúan elfogyasztott ebédemmel. Körülöttem mindenki nevetgélt, várták, hogy induljanak haza... de én le nem tudtam venni róla a szemeimet... csendben evett pár asztallal odébb. Valamit jó lett volna mondani neki, mielőtt elmegy, mielőtt bekövetkezik az a pillanat, hogy többé már nem látjuk egymást. Felállt, elvitte a tálcáját... és odajött hozzám. Szólni sem tudtam. Egyfelől torkomon akadt minden hang, másfelől tele volt a pofám ischlerrel. Megállt mellettem, átkarolt, míg én hirtelen fel sem tudtam állni. "Most sietnem kell - mondta -, már várnak a kocsinál, de... talán még összehoz minket a sors." Én meg csak néztem bambán bele a hatalmas kék szemeibe. Láttam, hogy ő sem szívesen megy el. Nagyjából három másodpercig voltunk így, de nem tudom, az idő akkor megállt, miközben mégis rohant. Az a pillanat (Zoli ide vagy oda, akkor épp boldogságunk csúcsán voltunk, amit ezzel az éjszakával basztam el) örökre beleégette magát a szívembe. Szóval néztünk egymás szemébe, akkor már az asztalnál többen is minket néztek... sok ilyen egyéjszakás románc szövődött akkor este. Végül adott egy forró csókot a számra, majd kiment a teremből gyorsan, de lehajtott fejjel. Ennek öt hét múlva lesz egy éve. De még mindig úgy emlékszem minden részletre, mintha most történne meg velem. Nem tudom, mi fáj jobban: hogy emiatt veszítettem el Zolit, vagy hogy mégsem teljesedett be minden Punkkal, elvégre nem feküdtem le vele. Azt hiszem már tiszta és szerelemmentes fejjel, hogy az utóbbi.