PatkányBlog

A tegnapi napom alkalmával újra teljesen tizenhat évesnek éreztem magam, aztán később már majdnem tizennyolcnak, de ezt majd később. Egyik lyukasórában kimentem cigizni, akkor gondolkodtam, hogy föl kéne hívni Nojmit, hogy mi van vele mostanában, aztán rájöttem, hogy nincs meg a száma. Délután Virággal találkoztam Polipnál, kiderült hogy itt tanul Szekszárdon fodrásznak. Csini volt, mint mindig. :) Aztán a szokásos módon hazajöttem Izával meg Tesómmal, és vártam az iccakát, hogy kezdődjön Edda. Mindenki ott volt, aki számít. Zoli is.

Szóval fölvettem vele a kapcsolatot, három év után először. Lehet, hogy volt az több is. Mindegy. És találkoztunk. Eddán. És beszélgettünk. Kilenc óra körül négyen (Gábor, Nyuszu, Zoli meg én) átmentünk a Tekébe, Bécitéren óriási tömeg volt, de hogy pontosan miért döntöttünk így, már nem emlékszem. Na mindegy. Ott folytattuk az ivást (én meg Nyuszu, a srácok alkoholmenteset ittak), aztán jött még Iza és Tesóm, majd lekísértem Gábort a pályaudvarra, és mentem vissza. Lassan mindenki elszállingózott, a végén már csak mi maradtunk ott Zolival. És folytattuk a dumapartit. Jó volt, Isten látja lelkem, mázsás súly esett le a szívemről, valahogy tényleg megkönnyebbültem. Minden szóba került, ami csak létezik a világon, aztán olyan éjfél körül elindultunk lefelé. Még bementünk a Szászba cigit venni, na persze a legolcsóbb a Multi volt, de oda se neki. Utána ő elment vécére, én meg álltam a sétálóutca kellős közepén, és az egyik márványtáblán lévő szöveget olvastam, amit az egyik ház falára erősítettek föl. Nagy elbambulásomban egyszerre csak arra kaptam föl a fejem, hogy megcsikizte a tarkómat. A szívbaj jött rám, meg valami más érzés is, valami behatárolhatatlan. Garay gaRAJ téren még leültünk egy kicsit, aztán szépen lassan elballagtunk a Mátyás király utcába, mert csak ott talált parkolóhelyet. Volt, hogy be nem állt a szánk, volt hogy nagyokat hallgattunk. Kocsival hazahozott (úgy vezet, mint apám :D), és akkor valahogy szóba jött, hogy ilyenkor már úgysincs senki az utcákon, erre rávágta, hogy csak két ilyen őrült, mint mi. Érdekes, mert azok alapján, amiket beszéltünk, kiderült (pl. ebből is), hogy nem csak én elmékszem a régi időkből mindenre, hanem ő is. Amúgy semmit nem változott, még mindig dilis. Búcsúzásnál annyit vágtam ki magamból, hogy köszi a fuvart, ha nagy leszek meghálálom, és hogy majd még találkozunk valahol, valamikor, szia, és hiába volt sötét, rá se mertem nézni. Kipattantam a kocsiból, és jöttem be a lépcsőházba. Szavakkal nem lehet elmondani.

VISSZAÍRT!!! :D

Tessék, magyarul! Hogy értsd! ELEGEM VAN!!! Érted?! Nem nézhetek rá másra? És ha tetszik, akkor mi van?! Neked is bejön más csaj, nem? Hát akkor meg?! A faszom kivan!

Egyszerűen imádok viharban fényképezni. :)

For me. I collected all my braveness at half past two, and I wrote him an SMS. Only a few words: I'm Szilvi and I get his number from Dóri, I hope it isn't a problem... what's up with you? He didn't write me back, but I whispered some prays about it. :) I won't let him go now.

We come a little bit closer every day, I think. We talk one word more, sometimes smile to each other, I hope it would be more than a teacher-student realaitonship, but it can't be. God, he is the first teacher who I've ever fancied. He's so different like other kind of men that I know... he is quiet, deep in his mind, but his eyes are always happy, maybe about of his bride, khm. But after the final exam I'll have to talk about my feelings... I'll get three bottles of vodka, if I do! :D By the way, I think I must do it, for vodka or not. I mustn't leave school without telling him the facts. Maybe he already knows them. Maybe he doesn't. Well... I'm glad for that 60 minutes a week. We smiling and talking, and it's enough now and for a little while.

Második Carlosmatek. De kezdem inkább az elején. Reggel szokásos kóma, suli, beérkezés, kávé. Az első órám fizika volt, amit a pár négyzetméteres szertárban tartottunk, ami tényleg elég kicsi, de legalább jó büdös. Mindegy. Srác dolgozott, én néztem, elvégre ő jobban ért hozzá. A többi óra a szokásos mederben folyt, nyelvtanra már kellőképpen elfáradtam, szóval süketkéztem meg unóztam (mondtam, hogy függő lettem! :D). Kikaptuk a tollbamondást is, négy hibám lett, amiből szerintem három marhaság (stb-t kiírtam satöbbinek, és egy közbevetés helyére vesszők helyett két gondolatjelet raktam, a negyedik az volt, hogy vesszőt raktam egy felsorolásba... mintha oda nem kéne, na mindegy). Kicsit kimentem Poliphoz, aztán negyed háromra vissza, kezdődött a különmatek. Exponenciális és logaritmikus (ritmusos?) egyenleteket és egyenlőtlenségeket vettünk, ami azért volt jó, mert ezekkel legalább picit már foglalkoztunk sima órán is, bár rájöttem, mi a különbség. Matekon ránézek, és látom a megoldást, mert olyan egyszerű, Carlosmatekon is, csak itt rájövök, hogy a kikötés miatt mégse az a megoldás, vagy már az elején azon kapom magam, hogy bassza meg, ezt lehetetlenség megoldani (kettőnél ki is jött, hogy nincs megoldása). Ilyenkor bevágtam a "dejóhogyelmagyaraázzaatanárúr"-nézést, és bámultam ki a fejemből ahogy mosolyog a bajsza alatt. Tündéri. A poén a végén volt, mint mindig, amikor fölírt egy olyan egyenletet, hogy meg is mondtam neki, hogy ha ezt meglátom az érettségin, sírva fogok fakadni. Persze megnyugtatott, hogy nem, én pedig őt, hogy de igen. Oké, elmagyarázta azt is, és hogy az egyenlet két oldala vagy mi a faszom egymást kielégítik. Több se kellett, fülig pirultam, éreztem. Kielégítik... jó is lenne! De aztán folytatta, hogy ebben az esetben nem, és mélyen a szemembe nézett. Hoppácska. Ez tud valamit. Vagy túlreagálom. Azért kiejtettem a tollat a kezemből, és meredten bambultam a táblát, valami értelmes arckifejezést akartam magamra erőltetni, de nem igazán ment. Nem elégíti ki. Mit nem mondasz! Kielégíti... ha te azt tudnád! De legalább a hatvan perc leteltével összeszedtem a bátorságomat, és nagy naivan megkérdeztem tőle, hogy péntekenként miért nincs soha suliban, na nem mintha nem tudtam volna... még nem végzett a tanárképzővel. "Csak" matematikus a lelkem. Hm. Gyönyörű egy tantárgy ez a matek. Tényleg. Talán ebbe meg a fizikába nem szólhat bele a politika, nem rombolhatja le senki saját akaratából az egészet, valahogy ellehetetleníthetetlen (ez de szép szó). Most valahogy rájöttem, hogy szeretek iskolába járni, csak az osztályomat rühellem mocskosul. Ezt tükrözi a tollbamondás témája is: volt, akinek szerintem több hibája lett, mint ahány szó volt az egészben. És nem egy ilyen volt. Szegény Attila-Tö-KING nem csodálom, hogy a haját tépte (szerintem nem is fodrásznál volt, csak akkor javította az egészet). Jó, a helyesírás nem minden, de ismerem őket, és tudom, hogy más téren is kb. ezt a színvonalat tükrözi a tudásuk. Vakok közt félszemű a király: gimiben én voltam a hülye. Érdekes.

Ki jön csütörtökön Eddára? ^^ 

A lot of things has happened today. At first, in the morning, Dórica stopped me to tell some news... for example that she met somebody yesterday in Sióagárd... a long haired boy, who I know... and they talked more than an hour, and they also talked about me. He told Dórica that he doesn't feel anger about me, and now his phone number lays in my pocket and on my cell, too, of course. But I won't call him, and I won't write. I just want to wait. Oh, and his girlfriend bride left him, because she would stay abroad. Bitch, but my lucky-bitch! :) The blond hussy. Oh, how I hate her!!! But relax, deTo... huh. Bojz. Am, realationships: Lolácska went back to Gyöngyi. I'll buy a lottery ticket. Liar. How many days ago he wrote that he wants me to be his girlfriend? Two. Shit. But I don't care now. Tomorrow I'll have my second "Carlosmatek", it will be horrible, but beautiful... (do you understand? yes. really? no. :) ) And he's smiling, tells the whole again, and brights my mind with his voice and deep black eyes. Argh. Yes, he has a bride, too. What happened to the men?!:)

Gábor reggel hívott, hogy kirúgták. Nem az ő hibája, félreértés ne essék, már hetek óta gondok voltak a hellyel, ahol dolgozott... eleinte csak ki-kitették az emberek szűrét, aztán jött a négy napos munkahét... várható volt. Most valószínűleg kimegy egy hónapra Németországba. Hogy nem tudja soha elhagyni magát... irigylem ezért.

Ma reggel azzal a gondolattal ébredtem, hogy már csak egy évem van vissza, ha szerencsés vagyok, és elhúzhatom innen a belem. Ja, csak éppen olyat álmodtam, aminek talán semmi jelentősége, de én azért nagyot tulajdonítok neki. Álmomban Pollenen voltam, Gábor valahova eltűnt (talán együtt se voltunk), és megismerkedtem egy nagyon aranyos, nagyon hosszú hajú sráccal, még msn-címet is cseréltünk. Adott egy szálat a hajából, amit az ujjam köré tekerem, és úgy nézett ki, mint egy fényes, majdnem fekete gyűrű. Utána már hiába kerestem az illetőt, nem találtam, csak egyszer integetett, de akkor meg nekem kellett sietnem valahova (asszem). Viszont itthon örömmel nyugtáztam, hogy végülis fölvett msn-re... szóval pasiztam volna álmomban? Lehet. Gábornak megadtam a lehető legutolsó utáni legeslegutolsó esélyt. Kíváncsi leszek, hogy meddig bírja. Na de vissza az elejére. Egy év. Az lófasz. Ha az elmúlt három, de inkább három és fél évben nem tudtam vele beszélgetni, csak egyszer, akkor szinte kizárt, hogy ezalatt a röpke idő alatt újra haverok, barátok legyünk. Mást talán már nem is akarok tőle. Kiderült, hogy amit Dóricám utált, én azt imádtam benne, és az a része hiányzik a legjobban. Ilyeneket más nem tud osztani, legalábbis nem ekkora átéléssel vagy és őszinteséggel. Jó lenne vele újra dumálni, ugyanúgy mint régen, hosszú órákon át, nézni ahogy a majdnem fekete szemeivel mered a semmibe, és már rég rámhozta a frászt, még mindig mondja... kérdés, hogy ez még megvan-e benne? Nem tudom. Mindig tudtunk miről dumálni, egyszer még be is ismertem neki hogy ő az egyik legjobb barátom, aztán puff, a hülyeségem meg a hisztim miatt lelépett, mint kurva a díványról. Vajon ha tudná, hogy most mi a helyzet? Ha vágná, hogy már nem hisztiznék soha többé? Mit csináljak?
Amúgy ki mit tervez hétvégére?