Soha többé ne nézz úgy rám,
Soha többé ne mondd, hogy Bogyókám,
Soha többé ne fogd meg a kezem,
Soha többé ne mondd, hogy szeretsz engem.
Soha többé ne adj nekem semmit,
Soha többé ne kérj tőlem cigit,
Kávét, kólát, csókot, akármit!
Csak hagyj elmenni! Álmaimból
Takaradodj úgy, mint vágyaimból!
A hajamba se túrj bele!
És ne írj a füzetembe!
Ne hívj föl soha többé,
Hogy miből lesz keresztfélév!
Nem érdekel, hogy mi van vagy lesz veled,
Se az, hogy boldog vagy, vagy rossz a kedved.
Teszek rá, hogy mégis hogy vagy,
Bármi is van, hidegen hagy.
Nem akarom hallani a hangod,
Nem akarom látni az arcod,
Nem akarom, hogy megsimogass,
Nem akarom, hogy babusgass,
Nem akarom, hogy hozzám közöd legyen,
Nem akarom, hogy mosolyod megérintsen!
Csak könyörgöm: hagyj békében, ne keress!
Ne szerethesselek, hogy ne szerethess.
*taszít
2011.02.10. 00:58
Címkék: melankólia névtelen tábornok
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://patkaaany.blog.hu/api/trackback/id/tr336149145
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.