Cinkes hetem volt, de azért akadt már rosszabb is. Kezdetnek ott van, hogy vészesen közeleg az éretlenségi, én meg még nem tanultam lófaszt se. Tényleg nem. Tegnap kiderült, hogy a Ghost-ba szervezett buli olyan kurvajól lett megszervezve, hogy épp csak a hely tulajdonosának nem lett szólva. Oké, este négyen (Iza, Tesóm, Zoli meg én) mentünk Club68-ba helyért kuncsorogni, még nem mondtak biztosat. Közben kiderült, hogy a hívott zenekarok egyike nem is tudott róla, hogy föllépnek. Közben kitotóztuk, hogy a négy együttesből kettőt ki kéne szórni, legalább az útiköltségen spórolunk, még ha így feleannyit is kérünk a beugróra. Szóval tegnap rohangáltunk fel-alá, mint a mérgezett egér. Valami el volt csúszva az egész napban. Jó lett volna kicsit odabújni Zolihoz, de még ez se ment. Néha olyan, mintha még mindig ott tartanánk, hogy oké, szóba állunk egymással. De nem gond, túllépek rajta, vagy elfojtom. Elvégre fáradt, sokat dolgozik. Gábor mellett megtanultam toleránsnak, türelmesnek, és hűségesnek lenni. Mostmár legalább értem, hogy tényleg mire volt jó. Hogy felnőjek. Viszont hiányzik a közösség, hogy bulizzunk, hogy ne csak üljünk ketten. Asszem ma megpróbálom rávenni Zolit, hogy menjünk el valahová. Akárhová. Csak holnap is dolgozik. Ez száksz. Legyen már jövő hét vége! Anyámék messze lesznek, három nap szabadság, bulik, pia dögivel, bár ma is jó lenne valami. Mehetnékem van! Ráadásul valahogy semmi sem az, aminek látszik, a boldognak látszó párkapcsolatokról kiderül, hogy belülről férgek rágják szét (kapásból kettő ilyet tudnék mondani), senki mosolya sem őszinte, de legalább a kedvesség még többnyire önzetlenségből adódik, és ez tartja bennem a reményt és az optimizmust, hogy még nem romlott annyira a világ, és lesz szebb idő is. Bár mondjuk most is elvagyok. Süt a Nap, és minden áron megpróbálom majd rábeszélni Zolit, hogy milyen jó lesz, ha végre kimozdulunk kicsit. Igazság szerint jó a kedvem. :)