Igen, a hétvégén megbizonyosodtam róla, hogy ez a kapcsolat már tényleg halott. Pénteken bejött Szekszárdra, bár nem tudott nálunk aludni. Úgy volt, hogy a tíz huszas busszal megy majd haza, de mivel elég jó társaság és sok pia (khm) gyűlt össze, ezért bent maradt. A csajokkal jól elszórakoztunk, miután ő nem figyelt rám, ivott, többiekkel foglalkozott, Viviennel pogózott, zenét küldözgetett és hallgatott... próbáltam közeledni felé, de a kezdeti kudarcok után feladtam. Végül valamin összekaptunk, és amikor Pumpiékkal elindultak hazafelé, megbeszéltük, hogy akkor ő reggel hazamegy Mányokra, én meg majd a negyed hatos busszal megyek hozzájuk. Oké, másnap (szombat) küldtem neki sms-t, hogy megerősítsem érkezésem időpontját. A kézbesítési jelentés nem jött meg. Próbáltam hívni, de ki volt kapcsolva. Valami azt súgta, hogy még nem ment haza... így elkezdtem beizzítani a telefonvonalakat, később Tesóm is sokat segített. Felhívtam: Iza, Panda, Pumpi, Katka, Cigó, nővére és még volt pár, akiket próbáltam... kb annyit tudtam összerakni, hogy reggel még a ZöldÁszban volt Ric-kel (őt is próbáltam hívni, de már más a száma úgy látszik), haza még nem ment, ezt nővére mondta. Négy óra körül, mire már sík ideg lettem, Iza hívott, hogy ott van a pályaudvaron. Oké, nagyjából háromnegyed ötre kiértem. Tényleg ott volt, Ric és egy flakon boroskóla társaságában. Nem mondom, hogy részeg volt, de józan se. Bocsánatot nem kért, csak azért, hogy jólérezte magát, és mert lemerült a telefonja. Kérdeztem, hogy akkor miért nem hívott fel egy fülkéből? A választól majdnem magam alá csokiztam: mert ő nem fog száz (!!!) forintot kidobni arra, hogy egy fülke elnyelje. Száz forintot!!! Ja, hozzáteszem, hogy pénteken kapott fizetést. Ric, ahogy észrevettem, próbálta menteni a helyzetet, de nem sok sikerrel. Kis híján megmondtam Gábornak, hogy fölöslegesen vagyunk együtt, ha ennyit nem tud megtenni értem, de nagy nehezen rávettem magam, hogy még bírjam ki két hétig, utána tényleg közlöm vele, hog nekem ez így nagyon nem gyere be, mert szerintem ez a produkciója volt az, amivel végleg elvágta magát tőlem. Bár elmentem hozzájuk, és ott aludtam, már tényleg nem éreztem azt, hogy szeret, az más téma, hogy nem is nagyon mondta... de nem ölelt úgy át, meg ilyenek, ezért persze nem hibáztatom. Legalább könnyebben fogja viselni, hogy vége. Fáj a fejem, a jobb fülem, a hasam, kényelmetlenül érzem magam... meg kellett volna mondanom neki szombaton, hogy ennyi volt. Sebaj, majd legközelebb. Most hétvégén születésnapja, egyre közelebb kerülök a szabadsághoz. Szerintem (de javítsatok ki, ha nem így van) mostmár tényleg semmi okom nincs arra hogy vele maradjak, hogy szeressem... amíg száz forintot nem képes kockáztatni azért, hogy ne aggódjak miatta. Amúgy meg én vagyok a hülye, hogy aggódok. Nem akartam potyára utazni 45 kilométert... főleg úgy, hogy vagy lett volna visszafelé buszom, vagy nem. Utálom magam, és őt is.