Igen, megint. Tudom hogy már sokszor írtam róluk, most is írni fogok. Mégpedig arról, hogy egy jó pár napja minden áldott este Rockmaratonnal álmodok. Van, hogy koncerten vagyok, vagy iszok, vagy Gábort keresem (legtöbbször), tegnapelőtt este még a hazautat is megálmodtam, igaz, hogy nem úgy, ahogy igazából történt. Álmomban a pályaudvaron akartam pénzt tarhálni, de miután senki sem adott, nekiálltam leejtett érméket keresni, és sikerült is összeszednem annyit, hogy ketten kényelmesen hazajussunk. Egy csöves késsel fenyegetett, hogy elveszi tőlem ha nem adom oda neki, de a kés életlen volt. Aztán fölébredtem. Ez megint olyan álom volt, hogy mi lett volna, ha... tegnap este meg már nem is emlékszem, hogy mit álmodtam, ha egyáltalán álmodtam valamit. Azt hiszem, ez az álomciklus lezárult a hazautazással. Viszont maga a fesztivál azóta sem hagy nyugodni, és az ember azt hinné, hogy az idő megszépíti, hát ezt ugyan nem. Persze hegednek a sebek egész szépen, és Gábor is rengeteget tesz azért, hogy túltegyem magam azon, hogy mennyire a lelkembe taposott. Ő ezt ugyan nem tudja, de azt észrevettem, hogy Rockmaraton óta minden olyan szép és jó, mint régen, amikor még alig ismertük, csak szerettük egymást, megint ártatlannak érzem magam, és tiszta a lelkiismeretem minden téren. Azt hiszem, rájöttem, hogy mit kaptam én Zolitól, ami a mai napig is az egyik legértékesebb kincsem: ő tanított meg az őszinteségre és hogy hűségesnek kell lenni. Ennyi haszna volt hát a négy hónap örömnek és utána a több mint másfél éves nyüszörgésnek. Megérte, és talán egyszer még meg is fogom köszönni neki. Talán. Egyébként szerintem abban, hogy Gábor mostanában mindenben a kedvemben jár, szerepe van annak is, hogy megkértem Ric-et, vigyázzon rám majd Pollenen. Gábor akkor ott ült mellettem, és éreztem, hogy mondani vagy inkább kérdezni akar valamit, de nem tette. Tudta jól, hogy fölösleges, mert amint kiejtette volna az első szót, a válaszra rájött volna maga is... mint ahogy rá is jött. Na ettől még lehetséges, hogy szóba fog kerülni, de meg tudom magyarázni, hogy miért kértem meg pont Ric-et, és nem őt. Ja, Pollen gond megoldva, Gábor azt mondta, hogy fizeti, mert én is sokszor segítettem már neki. Eleinte nem akartam elfogadni (tényleg nem!), de aztán beugrott, hogy addig tuti nem tudnék összeszedni legalább tízezret (két napijegy meg a fogyasztás, utazás...), így beleegyeztem. Hétvégén jön velem meg családdal hesszelni Balcsira, és bár napok óta szidom az esőt, most örülök neki, mert már kinőttem abból a korszakból, hogy akármilyen jellegű fürdőruciban megjelenjek a nyilvánosság előtt, pláne világosban. Sötétben meg még jobban félek a víztől, úgyhogy ez storno. Ja, és a nap örömhíre: ma volt az első munkanapja! Azt mondta, hogy tök jó, normálisak, sőt rendesek vele, meg minden rendben van. Annyira örülök neki! Hosszú idő után megint azt hiszem, sőt kezdek tényleg egyre biztosabb lenni abban, hogy hátralévő életem őrá épül. Ő döntötte le a falakat, hogy meglássam a napfényt, igaz, hogy sokszor még visszahúzódom a világomba, ahol sebezhetetlen vagyok... akik ismernek, tudják, hogy ha egy picit is rossz a kedvem, akkor hajlamos vagyok erre, és eszembe jut minden sértő szó, bántó dolog, és a sírás kerülget, de kevesen jönnek oda, hogy megkérdezzék, mi a baj... Gábor szerint olyankor tiszta cuki vagyok... vajon tudja, hogy belül mekkora vihar tombol olyankor? De ha ez így megy tovább, ahogy most megy éppen, akkor talán végleg kiléphetek a dédelgetett kis világomból, örökre eltemethetem magamban a gyermeket, és lehetek egy sokkal tisztább és ártatlanabb valaki, egy boldog ember, bár most is annak érzem magam. Tegnap fent voltunk Tekében, az eső miatt nem maradhattunk kint... Istenem, olyan régen voltunk már ott! Még régen, télen, vagy talán márciusban, amikor még pénteken és szombaton este is hazament... az első alkalom, amikor fent voltunk, aznap este volt, amikor összejöttünk... koncert után... emlékszem, még vécére sem mert kimenni, mert akkor a haverja biztosan rámhajtott volna... nem hiszem, de akkor annyira jó volt minden... az az este életem egyik legcsodásabb estéje volt... és amikor megismerkedtünk, hát az is volt olyan jó... szalagtűző, ünnepélyesség, tisztaság, kint hóesés, én pedig álltam kezemben a teamécsessel, és néztem csillogó szemmel a keringőző párokat, és akkor úgy éreztem, hogy a lelkem most egy sokkal magasabb asztrálsíkon van, és biztosan tudtam, hogy aznap még valami jó dolog fog történni velem... meg is történt, és nem is egy... azóta az a dal az egyik kedvencem, amire akkor keringőztek, nagyon találó címe van: Once upon a December.