Mint ahogy azt láthattátok, megoldódott a fesztiválkérdés, semmi gáz nem volt. Gábor nálunk aludt mindkét este, szombaton pedig tesóm barátja is, aki ugyan utána hétfőn sms-ben ott is hagyta szegénykémet, de ez más téma. A lényeg, hogy végülis minden úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Utána pénteken Gábor megint nálunk aludt, csak sajna reggel el kellett mennie, mert jöttek haza anyámék. De hogy mi a fasznak...! Szép nagy ordítozás kerekedett a dologból, mert a konyhában bagóztunk, és szabály, hogy a lakás egész területén tilos a dohányzás. Na mindegy, túléltem. Kedden pedig Győrbe kellett mennem, a Best of Szakmunkásra. Már délután kettőkor kint rinyáltam a srácoknak (Ricsinek és Zolinak, akik szintén jöttek), hogy én nem akarok Győrbe menni, itthon akarok maradni, nem tudom minek kell egy rühös versenyt olyan kibaszottul messzire tenni... jó, tudom hogy ez relatív, de akkor is! A szállás maga oké volt, három és fél óra alatt értünk oda, összespanoltunk a koleszos csajokkal, Árkádoltunk, iszogattunk... és oltári nagy honvágyam volt. Akkor este ott is aludtam a "helyieknél", mert a szobámban egyedül lettem volna, azt pedig akkor nagyon nem akartam. Előtte azért a vallási mániákus folyosófelügyelő levisította a hajamat, de nem akartam balhézni vele, mert akkor a kollégisták szívták volna meg. Reggel is az ő hangja ébresztett, aztán rádió... lementem reggelizni, majd lezuhanyoztam, ami legalább jólesett. Megérkezett még három csaj, akik a szobatársaim lettek arra a két estére: két rucis és egy élelmiszeres. Ez utóbbi normálisnak tűnt, tipikusan az a fajta lány, akiről lerí, hogy nagyszájú szakmunkás. A legtöbb ilyen élelmiszeres, vagy vendéglátós. A rucisok közül az egyik egy vinnyogós, de szerencsére magát visszafogó csaj volt, a másik valami anyuci kedvencének nézett ki. Szóval zuhany után átöltöztem díszmagyarba, és elmentünk a sulihoz megnézni a verseny nyitányát. Ez egyébként olyan szűk négy percre van a kolesztól, egy cigit azért mindig el tudtunk szívni... a szentbeszédek után ebéd, aztán sorszámhúzás. Na mit húztam? Én lettema  13. versenyző. Ez már alapból röhelyes lenne, de ráadásul tizenöten indultunk, szóval a végét kaptam már megint, ami alaposan meg is mutatokozott. A verseny kezdete alapból egy órát késett: délután egy helyett kettő után kezdtük el. Én angollal indítottam, függönyt kellett eladnom, az állítólag jó lett. Aztán mentem tovább, nászajándékot kellett néznem tízezer forint értékben, ez két ágyneműhuzat és egy terítő lett (9570.- forint), ezekről aztán számlát írtam, és az egyiket még be is csomagoltam szépen. De csak azért, mert szépen be kellett csomagolni. Számlát sem szerelemből írtam. Na ezek után már kellőképpen elfáradtam, de a java még hátravolt: este háromnegyed hétkor volt az alkalmazott áruismeret: babakelengyét kellett gyűjtenem egy kétszintes, vadidegen áruházban, amiket aztán be is kellett mutatnom. Össze voltam zavarodva, aludni akartam, de mindenek előtt menekülni abból a koszlott, kibaszott Győrből! Ja, amíg vártuk a többi versenyzőt, egy kb. négyszer négy méteres kis szobába voltunk betuszkolva, ahol már volt szekrénysor, néhány asztal egymás hegyén-hátán... meg asszem nyolc szék. Tizenöt felnőtt emberre!!! De legalább kaptunk üdítőt. Meg is ittam amit csak értem, szartam én másokra akkor! Na lényeg, hogy álltam ünneplőben, egy kosárral a kezemen, és amit értem és kis méretű volt, azt belepakoltam. A végén a bizottság előtt el kellett mondjam ezeknek a rendeltetését és a címkén található használati utasításokat, ami olyan volt, mintha egy rémálomban lennék, mert semmi nem olyan volt, aminek tanították. Pl. a babacuccokat mindig pamutból kell készíteni. Na itt egy se volt színtiszta pamut, nem lehetett őket a címke szerint fertőtleníteni, se semmit! Na mindegy, megmondtam a három vénasszonynak, hogy fáradt vagyok, már alig látok, azért még mondtam pár mondatot, és amikor végeztem, elköszöntem, és már rohantam is a cuccaimért... ja, cigizni sem volt szabad, úgyhogy hat órán keresztül, amíg szét baszott az ideg, nem gyújthattunk rá. Erről ennyit. Amikor kiértem az utcára, láttam, hogy anyám keresett. Megcsörgettem, úgy voltam vele, hogy hátha mond valami bíztatót. Ja, elkezdett baszogatni, hogy el tudja képzelni, hogy hogy nézek ki, hogy olyan fejem van hogy rosszul lesznek ha meglátnak, tuti nem fog sikerülni ezért semmi, stb. stb... annyit vettem észre hogy amíg szidott, két-három könnycsepp folyt végig az arcomon, mindez egy csúf, vadidegen városban, ahol mindenütt csak a nagy, rusnya, szürke betontömböket lehetett látni, és senki nem volt ott, hogy bátorítson egy kicsit, vagy legalább egy jó szót mondjon. Erőt vettem magamon, mert hát hogy néz már ki, hogy bőgök a forgalmat sétálóutcán?! Megvártam a többieket, visszamentünk a kollégiumba, megvacsoráztunk, aztán a csajokkal és a két osztálytársammal folytattuk az ivást. Csütörtök reggel szintén Jesus hangja, majd a rádió, reggeli, zuhany... díszmagyar, és utána irány az áruház, a műsornak mennie kellett... az első versenyző (anyuci-kedvence-szobatárs) húzott két tételt: egyet áruismeretből, egyet keriből, és mindenkinek ezt a kettőt kellett mondania. Persze nekünk sejtelmünk se lehetett arról, hogy mi lehet az a két tétel, amíg be nem léptünk a csúf, üres, neonfényes terembe. Azon izgultam, hogy ne a gazdasági társulások (Kft, Bt, ilyesmik) legyenek, mert arról szart sem tudok. Már a tizenegyedik emberke ment be azt hiszem, amikor az egyik pesztonka csaj (a győri suli diákjai, nagyon aranyosak voltak velünk, ezúton is köszi!) annyit súgott, hogy cellulóz és munkaviszony. Azt a megkönnyebbülést! Húsz perc volt a felkészülési idő, amikor beléptem a nagyterembe, utána öt-öt percet kellett beszélni a tételekről. Sikerült. Utána vissza kóter, ebéd, délután pedig úgy aludtam, mint egy kisbaba. Naná, hogy azt álmodtam, hogy itthon vagyok, Gáborral szórakozunk, csak álmomban eltörte a térdét, amikor velem a hátán futkározott, és a lendület miatt letérdelt egy falat... akkor fel is ébredtem, rendbe szedtem magam, megint felöltöttem a díszmagyart, mert állófogadást rendeztek a tiszteletünkre a suliban. Svédasztal, pezsgő, műsor... ittunk, ettünk, akkor már majdnem jól éreztük magunkat. Nyaut kedden és szerdán este felhívtam, de csütörtökön már ő hívott, aminek nagyon örültem, na meg persze az sms-ei... egész nap azokat vártam. Mikor elfogyott a pezsgő, visszamentünk a koleszba boroskólázni. Aztán végre eljött a péntek... reggel zuhany, kaja, és irány a suli az eredményhirdetésre. Igaz, hogy csak tizenkettedik lettem a tizenötből, de szereztem valamit, ami nem minden helyezettnek adatott meg: teljes felmentést a vizsga alól. Magyarul megvan a szakmunkásbizonyítványom, tudom igazolni, hogy kiváló tróger vagyok. Mondtam ezt anyáméknak telefonon, de nem igazán érdekelte egyiket sem. Ja tényleg, hiszen ez csak szakma, még mindig nem érettségi... megebédeltünk, aztán indultunk haza. Szekszárdon szép napos idő volt, Győrben meg végig felhős volt az ég. Hazaértem, kajoltam, és már mentem is ki a parkba Nyaumhoz, tesómhoz, haverjaimhoz, barátaimhoz... anyámék a tanyán voltak, úgy beszéltem meg velük, hogy majd szombaton kinézünk hozzájuk tesómmal. Tekertem mint a félőrültek, amikor elértem a park széléhez, csak annyit tudtam már, hogy üvöltsek: hazajöttem!!! Odaértem hozzájuk, lelöktem Rozit, Gábor abban a pillanatban a nyakamba ugrott, és akkor már tudtam, hogy nincsen semmi baj, révbe értem, újra itthon vagyok, biztonságban egy olyan helyen, ahol számítok még valamennyit. Tesómmal majdnem összevesztek rajtam, nagyölelés, kérdezték hogy hogy sikerült a verseny, mondtam hogy jól. Milyen különös a világ... anyámék magasról leszarták, a haverok pedig gratuláltak, és azt mondták, hogy büszkék rám. Na akkor pontosan mi is az a bizonyos család és otthon??? Szombaton pedig Mányokra mentem, arról csak annyit, hogy újabb éjszaka, amire a halálos ágyamon is mosolyogva fogok visszagondolni, mert az ilyenekért érdemes élni. A karjaiban aludtam el, reggel a karjaiban ébredtem... nem érdekelt semmi más, de tényleg, a világon semmi. És nem is fog már soha többé.