Na, végre rászántam magam az írásra. Eddig kissé elfoglalt voltam, köcsög suli, köcsög gyakorlat, köcsög leltár, köcsög főnök, köcsög mindenki-aki-beszól, köcsög osztálytársak, köcsög világ! De történtek ám jó dolgok is velem! Például elismerték a művészetemet. Jó, ez kissé nagyzolás, aláírom, de ha már lúd, érjen nyakig. Egyik írásomat feltettem a netre (a többi gyökér írásom mellé, úgysem mondom meg, hogy hova), és egész jó kritikákat kaptam rá. Az alap még 2006. novemberében megvolt, csak aztán elhagytam a füzetet, amibe leírtam, és már nem volt kedvem megint lekörmölni, azt hiszem, durcás lettem, vagy mi... na mindegy, mivel eszembe jutott, hogy a történetet mostmár lehetne folytatni, ezért mégis újraírtam, bumm fel netre, és ennyi! Siker! Az élet igazán csodálatos, csak sajna néha vannak zavaró tényezők, mint például egy hisztis anyuka, némi idegbajjal. Néha azon filózok, hogy ki kéne löknöm az ablakon, de akkor meg én kerülnék sittre, gond, gond, gond... elköltözni még nem tudok, ez is gond. De nem baj, megoldom, megoldom, megoldom... a világ néha tényleg nagyon gonosz tud lenni, de már van ami erőt adjon a mindennapokhoz, és ezért van is egy kis lelkiismeret-furdalásom, amiért olyan régóta nem volt blogbejegyzésem... egy ilyen remek kapcsolatnak minden percét le kéne jegyeznem, hogy még ha el is felejtek valamit, akkor itt újra tudom olvasni, és megint eszembe jut, hogy még ha rossz is a kedvem néha, voltam én boldog is, és leszek is! Egyébként most is az vagyok. Egyedül ücsörgök, anyámék másfél órája mentek el, és csak holnap valamikor jönnek haza, Tesóm felvételizik (sok sikert!!!), még vár rám a takarítás meg ez-az-amaz, de utána háromtól tízig kezeimben lesz a világ, és megint hülyeségeket fogok beszélni, mint mindig mostanában, szemébe nézek és a gyönyörű hosszú haját birizgálom majd... apropó, hosszú haj! Rájöttem arra is, hogy én tulajdonképpen tényleg nagyon el voltam tájolva pár hónapig. Úgy értem, mit ettem én Hercin?! Alkatra olyan, mint egy fültisztító pálcika. Kicsi és vézna. Az arca sem túl szép. A haja meg hiába hosszú, a héten megfigyeltem, hogy szarrá van töredezve. Szóval juj. Gyakorlaton még mindig a kirakat körül lebzselek, ha éppen nem a leltárellenőrzéssel húzzák az agyamat, de már nem miatta... csak úgy megszokásból. Április óta minden szabad pillanatomban a kirakaton bambultam ki a világra, már tényleg nem tudnék mást csinálni... és nem is akarok, azt hiszem. Szeretem figyelni az utcákat, és tudom hogy mindettől függetlenül egyszer még ki fogok menni Parásztára, de csak az érzés miatt... mert az az igazi, hamisítatlan külváros. Ha mást nem, akkor majd szólok Dyának, aztán ücsörgünk meg dumálunk egy sort. Szerintem egész jókat lehetne írni így Parászta után. Annyi szép hely van ebben a városban és a környékén, de erről olyan kevesen tudnak! Idén nyáron, ha sok időm lesz (nem úgy, mint tavaly nyáron ugyebár...) akkor ezer, hogy menni fogok... busszal, bringával, gyalog... tökmindegy, csak menjek már! Egyre jobban unom a telet. Most az is eszembe jutott, hogy érvényét vesztette a "Parásztai házak" című nótám, újat kell kitalálnom. Az ám, de honnan? Na sebaj, majd ha berúgok, úgyis eszembe jut valami. Viszont tegnap Gábor mondott valamit, amin azért úgy nem gyengén megütköztem... hogy amikor Kakasdon voltunk, akkor ugye engem Palkó Zoli hazavitt (ezer hála ezúton is!), és mikor visszamentek (mert Gábor is elkísért :), egyik barátnőm, akiről aztán végképp nem gondoltam volna, nagyon érdekesen közelített Gábor felé. Mikor pedig ő mondta a csajnak, hogy hagyja békén, ő csak annyit válaszolt erre, hogy "miért, a Szilvi most úgysincs itt!". Hát ez aztán szép!!! Imádom, mikor ilyen megbízható emberek vesznek körül! Most nem azért a két forintért, de én csak akkor mondanék ilyet pasinak, hogy már úgysincs itt a barátnőd, ha félreérthető szándékkal közelednék hozzá... illetve dehogyis... ez eléggé egyértelmű szándék volt. Vagy csak én vagyok paranoiás? Na mindegy, úgy igazából nem is érdekel. Jó, persze hogy érdekel... ugrott a bizalom, ebből már nem tudja kimagyarázni magát... előző nap még többek közt az én vállamon sírt, mert a nagypapája haldoklott. Én nem Gábort féltem, tudom, hogy affelől nem kell aggódni... viszont a lányt ismerem annyira, hogy tudjam: nem a megrendíthetetlen hűség mintapéldánya. De azt a legvadabb álmomban sem gondoltam volna, hogy pont annak a barátjánál próbálkozna be, akivel tényleg tök jó barátnők... mert én eddig azt hittem, hogy azok vagyunk. Én is bőgtem már neki, ő is nekem, egálban vagyunk. Húúú, de akkor is! Na mindegy. Rajta fogom tartani a szemem. Egyébként minden rendben, csak néha túl nagy a zsongás. Gyakorlat, suli, zajos kocsmák, sehol semmi csend. Tegnap este, amikor mentem haza a pályaudvarról, leültem egy padra, és az tök jó volt. Egy óra hosszat ücsörögtem ott, de hogy min járt az agyam, arról fogalmam sincs. Pedig józan voltam, teljes mértékben józan. Agyaltam egyszer ezen a "Szilvi most úgysincs itt" dolgon, és hogy mi lenne, ha esetleg mégis történt volna valami... de több már nem ugrik be. Örültem a csendnek és a sötétségnek, hogy végre nem vagyok magányos, hogy kiábrándultam Herciből, új esélyt kaptam élni, az elmúlt egy hónapban végig boldog voltam, kivéve mikor anyám bedinkult, de az is max pár óra egy nap, szóval ki lehet bírni. Mindent összevetve jól érzem magam. Ja, és eszem ágában sincs menni februárban a Pokolgép koncertre!