Igen, bekövetkezett: engem is megtalált a régen várt boldogság. Véget ért a magány, és most megint minden új értelmet nyert, van miért fölkelni reggelente és van miért elaludni éjszakánként. Egy ideje rémálmaim sincsenek, azt hiszem. Hogy szerelmes vagyok-e? Ezt még talán korai lenne kijelenteni, de az tény és való, hogy jobban érzem magam, mint az elmúlt jó néhány hónapban. Persze azért van néhány dolog, ami nem változik. Ugyanolyan dilis maradtam, mint eddig voltam. Foxinak is vannak hülye gondolatai, de ennek is örülök, jól megértjük egymást, van közös témánk, sokmindenben hasonlítunk, de mégsem vagyunk egyformák... szóval éppen ideális. Kérdezték többen is, hogy most akkor mi lesz Hercivel? Mi lenne? Ő megmarad csodálatom tárgyának, és ahogyan eddig, úgy ezutánis mosolyogni fogok, ha látom elsuhanni a kirakat előtt. Aki szép, az szép. És ő csodálatos. Viszont tahó. Én is az vagyok, de én másképp. Ő rosszindulatból vagy védekezésből, én buliból, és általában nem ok nélkül. Na de hagyjuk ezt. Közben kiderült, hogy a keritanárnőm egy kétszínű dög. A szemembe tette a szépet, hogy ő mindenképpen akar engem indítani a bestofszakmunkáson, erre kiderült, hogy ketten szavaztak ellenem, amikor a nevem szóba jött. Az egyik Péterfiné volt, ahogy sejtettem. Valahol meg is értem szegény öregasszonyt, de Lampek után nyomoznom kellett. Sallainé nem akarta elmondani, hogy ki volt a másik, az angoltanárnőt mondjuk én felejtettem el megkérdezni, ez az én hülyeségem volt. De aztán a csajok mondták, hogy csak Lampek lehetett. Hát nagyszerű! Felnőtt ember, miért nem tudja a szemembe mondani, hogy nincs velem megelégedve? Ja, és miért voksolt ellenem? Mert én állítólag elszúrtam egy dolgozatot! Az a nagy elszúrás az volt, hogy kb. hét-nyolc képletből egyet elrontottam, mert nem ott járt az agyam. Ennyi! Szóval legyen csak megint sulihét, ezt még számonkérem tőle. Mondjuk sok vizet nem zavar, mert ígyis-úgyis megyek, megmutatom neki hogy érdemes vagyok arra, hogy hónapokkal előbb befejezzem a sulit, és kézhez kapjam a rühes szakmunkásbizonyítványt, és hogy le tudok érettségizni, mert nem vagyok hülye!!! Csak lusta. De az már más. Utána meg a tanári kar fele kinyalhatja a hatalmas, fehér seggem, és megcsókolhatják a vadonatúj bakancsomat! Tibkával is beszéltem ma, neki mondjuk lehet baja... nagyon valószínű, hogy nem fog velünk ballagni, vagy én nem tudom, ugyanis mindenből bukásra áll. Kár érte... megkedveltem, na! Ami történt, az pedig már megtörtént, nem érdekel különösebben. Szép emlék, és kész. Most a jövőre koncentrálok, ha már egyszer meggyógyultak a szárnyaim.