PatkányBlog

Először is szeretném megköszönni mindazon haverjaimnak, barátaimnak, családtagoknak akik nem felejtettek el tizenharmadikán! :) Szóval ezúton is köszi! Egyébként minden sorban: kedd: köszöntések, mindenki kedves, ötig meló, utána háromnegyed hatig Hercivárás a helyijáratos buszmegállóban. Ha ott ácsorgok, akkor nem olyan feltűnő, hogy őt várom. Újabban fázik, már nem csak egy szál pulóverben száguld, hanem dzseki is van rajta, meg a kapucnit is a fejébe húzza. Ez gonosz tőle, de érthető. Mondjuk én az arca látványával is beérem... persze a többi lány nagyrészének még az is sok, hát igen, aszongyák elbaszott egy ízlésem van. Ezen sokat filóztam én magam is... mi vitt rá, hogy így rajongjak valakiért, akinek szinte kék a bőre a sápadtságtól, semmitmondó és üres a tekintete, de mégis bujkál benne valami, valami sötét gonoszság, alig magasabb nálam, alkatra pedig nyeszlett, túl nyeszlett. A választ nem találtam meg, de azt hiszem, hogy mégiscsak a haja, az a csodálatos, fénylő, hosszú, szögegyenes haja, amilyet én még nem láttam se fiún, se lányon. Na mindegy, lényeg hogy láttam az arcát, boldog lettem tőle, és hazajöttem. Itthon a szokásos rutin, alvás, szerda reggel. Az tegnap volt. Reggel meló, Herci már könyvtárban van, ott a bringája. Valaki csodálkozva megkérdezte tőlem valamelyik nap, hogy még azt is tudom, hogy melyik az ő biciklije? Hehe, ezer közül megismerném. Aztán majdnem híres lettem negyed órára, ugyanis az a klimaxon túli csúnya sárkány berendelte hozzánk a városi tévét reklámforgatásra, egy A4-es papírt teleírt szöveggel. Az csak a vázlat volt, amiből kreáltam egy összefüggő szöveget. A tévésribanc kitalálta, hogy az túl hosszú, a reklám csak harminc másorperces lesz (erről persze senki nem tudott volna szólni nekem, mielőtt körmöltem volna egy csomót), rövidítsem le a szöveget, alul pedig majd szalaghírben mennek az akciós ajánlatok. Oké, megvolt, két mondat, plusz a kedvezmények. Úgy volt, hogy elmondom. Vonakodtam, mégse röhögjön rajtam mindenki, aki nézi a városi tévét! Végén a tévésribanc kitalálta, hogy hát azt a szöveget még átírja, és majd egy narrátor beolvassa. Huhú gondoltam, majd beolvasok én neked, nem is kicsit! Az én tökéletesre fejlesztett, első számú, remekbe szabott két mondatomat akarja átírni?! Ha hozzá mer nyúlni, kitekerem a nyakát! Így tiporja el a modern kapitalista társadalom az ifjú feltörekvő művészeket! Jó, ez talán túlzás. Mindegy, úgysem voltam formában. Ja bocs, tévedtem! Ez még kedden volt. Na mindegy, a lényegen nem változtat. Tegnap délután mikor kiszabadultam, Herci már nem volt a könyvtárban, sebaj, úgyis fáradt voltam, fájtak a lábaim, éhes is voltam, azt akartam hogy senki se szóljon hozzám, hagyjanak szépen csöndben ellazulni. Itthon arra volt erőm, hogy lerúgjam a bakancsomat, váltsak pár szót tesómmal, és (mivel ő tanult, és egy szobán osztozom vele és a számítógéppel) bedögöljek a tévé elé. Reménykedtem, hogy kivételesen találok valami, legalább félig értelmes műsort. Persze nem jött össze. Fél nyolckor kaptam az sms-t egyik haveromtól, hogy jönnek Szekszárdra bulizni (főiskolás napok, tribute [tribüt?] zenekarok lépnek fel), nincs-e kedvem meg időm menni. Nos, ez a haverság még a születésnapomon kezdődött, amikor is myvipen kaptam tőle egy levelet felköszöntésképpen. Nekem persze gőzöm nem volt, hogy honnan ismerek én jánoshalmai rocker srácot, hát megkérdeztem. Kiderült, hogy myvip chaten a zeneszobában beszélgettünk egyszer. Oké, azóta minden héten legalább egyszer beszélünk msn-en. És tessék, itt volt az alkalom, hogy találkozzunk végre személyesen! Pénzem persze semmi, miért is ne... tesóm kihúzott a szarból, mint már oly sokszor. Ezúton is köszi! :) Szóval fürdés, frizura, smink, valami textilt magamra kaptam, bakancs, és uccu bele a szekszárdi éjszakába. Mák, hogy közben zenét hallgattam, mert lehangolt volna a csönd. Írta hogy fél kilenc-kilenc körül érnek az Inco-hoz. Igen, az Incognito diszkóban volt az egész. Na mindegy, én már negyed kilenckor ott ücsörögtem, cigiztem, rágóztam, körmöm rágtam - ideges voltam! Közben kiderült, hogy mivel késtek a zenekarok, ezért csak egy óra (!) múlva lesz kapunyitás. Oké, fázni nem fáztam, cigim volt, szólt a zene, nem téma... aztán jöttek Csesziék. Hát a képeken sem volt csúnya... de élőben! Nem mondom, hogy az a tipikus adoniszi szépség, de helyes arca van, és nekem ez elég. És a mosolya...! Látszik, hogy nem bagózik, olyan hófehér fogai vannak, hogy nagyon! Mindemellett baromi jó fej, mindenről el tudtunk dumálni, illetve majdnem. A hangszerekhez ugyanis nem értek. Szóval bemutatott két haverjának, elmondtam hogy mik a hírek, és átmentünk szembe a Zugba. Ott elvoltunk egy óráig, közben jött Jani és Zil, velük is dumáltunk, aztán vissza Inco-ba. Akkortájt kezdődött a buli, minden jó volt, és rájöttünk Cseszivel, hogy vannak szakmai ártalmak: ő a hangcuccokat nézte, én a ruhákat (de én undorral, már rosszul vagyok a különböző szövésfajták gondolatától is). Végig egymás mellett álltunk, de nem történt semmi. Hajnali kettőkor lett vége az egésznek, egyik haverja akkor már bejelentette, hogy esik a hó. Nem akartam elhinni, mármint pozitív értelemben. De mégis... hatalmas pelyhekben, csodaszép volt. Valami groteszk idill is volt az egészben, ahogy sokan részegen (én két sört ittam egész este) tántorogtak ki a havazásba, fáztunk, én mégis boldog voltam. Srácok kocsija persze tiszta hó lett, ma tudtam meg, hogy Bátaszéknél bele is borultak az árokba. Na igen, Bátaszék. Hiányzik. De vissza a hajnalhoz: elköszöntünk egymástól mindenkivel, de a fejem fölött még most is ott van a nagy kérdőjel, hogy akkor ezek után hogyan tovább? Jó, beszéltünk ma már msn-en ami szerintem egy viszonylag jó jel... de azért nem vagyok nyugodt. Hazamentem a szakadó hóban, vigyorogtam mint a vadalma, a lépcsőházban már kissé nehezebb volt az őszinte mosoly: aki látta már a táskámat, az megérti, nyikorgó ősbakancs, buzi anyagból készült kabát, hangos lift, nyihogó pacis kulcstartó (megint köszi, Szaby! ;), szóval volt nálam minden, amivel zajt lehet csapni. A táskámat még a földszinten "kibiztosítottam", bakancs le, kulcs elő... amikor már az ötödiken kiléptem a liftből, halkan kinyitottam az ajtót, kezemben a bakancs, számban a kulcs, másik kezemmel bezártam az ajtót, besettenkedtem a szobámba, tesóm aludt. Oké, bakancs letesz, kulcs letesz (közben sípolt a fülem, nem igazán hallottam a világ zaját), kabát felakaszt, épp a füleimből szedtem ki a fémeket, amikor benyitott fater, hogy én most érkeztem haza? Fél három volt. Mondtam, hogy igen. Tudod te, hány óra van? Tudom. Hát te nem vagy normális! Tudom. Nem állsz neki gépezni?! Dehogy állok! Nem akartam mondani neki, hogy álmos vagyok, nem részeg. Bedőltem az ágyba, és aldutam mint akit fejbevágtak. Reggel arra ébredtem, hogy anya mondta valakinek hogy ne szóljon le, mert ő is lesz (ha tesómnak mondta, mint később kiderült, igen) vagy volt (faternak mondhatta volna, de nem mondta) húsz éves. Miféle húsz?! Na mindegy, díjazom a védelmező szándékot! :) Valamelyik este Lolácskával is volt egy kisebb sms-party, be van rezelve csórikám. Eldöntöttem hogy nem szórakozik tovább, meg kell mondania, hogy akarja-e ezt az egészet, vagy sem. Enyhe hisztivel írtam neki, hogy ha nem akarja, akkor inkább mondja meg most, és akkor én sem várok rá meg nem reménykedek mint egy kislány. Erre válaszolta, hogy hát jó, benne van. Hát jó?! Mi az, hogy hát jó?! Nem téma, később írta, hogy már rég várt arra, hogy velem legyen, úgyhogy ki lettem engesztelve. De hogy ez még mikor lesz megejtve, azt nem tudom. Ugyanis ő pénteken és szombaton nem ér rá, én viszont a hét többi napján nem. Cinkes lesz, de nem baj, megoldom, megoldom, megoldom... Zillel üzentem Mogyinak, hogy nem tudok menni a hétvégén, közben Gábor barátunk megint belógott a képbe, így kincsem, úgy cicám... jájj a puncskirály... ezt nagyon tudom rühellni, mikor valaki hetekig felém sem szagol, aztán egyszeribe nekiáll segget nyalni. Vagy beszéljünk legalább hetente egyszer, vagy hagyjon békén. Végülis nem hibáztathatom érte, mert én is csak annyira veszem komolyan ezt az egészet, mint ő. Hiúság, arról van szó. Semmi másról. Ideges vagyok most emiatt a dolog miatt így Cseszivel... rákérdezni nem merek (igen, beszari vagyok, tudom), legalábbis addig biztosan nem, amíg józan vagyok. Apropó! Megoldódott a holnapi ivás gond, pénz állt a házhoz (köszönöm, papa!), tudok menni Cintiával inni meg koncertre, hoha! Tényleg tesóm, a kommentekre a kommentjeim: hogy ki az a másik, majd elmondom, csak szólj! Oké, oké, nem voltál belezúgva Detoxba, de attól még izzó szögesdróttal fogom kiverni a farkát, ha még egyszer megkörnyékez téged! Nem miattad, hanem miattam, ha érted. Tudom hogy geci vagyok, és mocskosul tudom élvezni, de szerintem Te legalább háromszor akkora geci leszel, mint én, ezt teljes jóindulattal mondom, hiszen ismersz... de ha kellenek a geciség alapszabályai, fordulj hozzám bizalommal! Hogy Zoli mit un(t) meg előbb, arra már tudom a választ: az ő myvipes adatlapján az áll, hogy egyedülálló, a barátnőjéén is. A pornóoldalaknak még mindig tagja, szóval valami nagyon elszállhatott nála... úgy értem, inkább monitorra recskázik, mint a barátnőjével legyen... szóval ez gáz, na. Igazából engem csak annyira érdekel, hogy a pofájába tudjak röhögni érte, mert én még így is boldognak érzem magam (többnyire), és nem vagyok rászorulva a monitorra. >:) Azt a képet viszont az életben többé soha nem akarom látni! Még ki volt bontva a haja... ja igen, haj. Herci. Rájöttem, hogy Cseszihez képest ő csak egy kis nyúzott béka... viszont egy nagyon szép nyúzott béka, szóval nekem kell valaki, akiért rajonghatok, és valamilyen értelemben közel van hozzám, mégis messzebb, és elérhetetlenebb mint Keanu Reeves, Johnny Depp, Kiss Tibi, David Duchovny, meg ilyesmik, ugye érted.