Valami nem stimmel. Megint azt érzem hogy el kell innen mennem, magam mögött hagyni ezt az egész kibaszott akármit, el innen nagyon messzire, ahol már senki nem érhet utol, ahol megszabadulok mindenkitől, ahol már senki nem tudna bántani. Szeretni se, de hát eddig se vetett fel a nagy imádat, amit mások éreznek irántam. Tudom hogy ez az én hibám, ahogy az is hogy a világra jöttem. Szerintem nem itt lenne a helyem, valamit nagyon elcsesztek odafent. Lolácska írt emilt, de odaírta hogy sms-ben válaszoljak neki, ne myvip-en. Szerintem a barátnője tud valamit. Nem mintha érdekelne. Ha megtudja hát megtudja. Mit tud vele kezdeni? Ha akarja, szívesen a képébe röhögök, hogy az ő pasija is csak olyan mint a többi. Fáradt vagyok, nagyon fáradt, de nem tudok aludni. Talán már nem is akarok. Jönnek megint a képek és az álmok, akkor már inkább a virrasztás... Nándi is nyűgös, ami még rátesz egy lapáttal a kedvemre. Igazából nem tudom, hogy mit is vártam. Talán valami mást? Ébredj már fel, hülye liba!!! Az ember csak saját magára számíthat, ami persze kibaszottul nehéz, de legalább nem kell állandóan azon aggódnia, hogy kihasználják, átbasszák, megalázzák... szóval hogy bántják. Néha a legvékonyabb szalmaszálba is képes lenne belekapaszkodni, ha az törődést, szeretetet adhat neki. De mit adhat igazából egy ilyen szalmaszál? Elszakad, és hopp, megint a földön van a szerencsétlen. Ettől tartok én is. Mikor szükségem lenne emberek közelségére, csak annyira hogy tudjam, hogy mondjuk ül valaki a mellettem lévő padon, akkor sehol senki. Mikor egyedül szeretnék lenni, akkor persze megy a nyüzsgés. Msn-en is hiába írom ki hogy csak akkor keressenek ha fontos, szarik bele mindenki. Aztán csodálkozik, hogy bunkó vagyok. Ez van. Persze ez alól is van kivétel, akinek mindig örülök ha ír, mert megnyugtat, és talán mert ő lehet az utolsó szalmaszál. Lehet hogy hülyeség ilyet mondani tizenkilenc évesen, de már nagyon elgem van ebből az egészből, nekem nem itt van a helyem, nem tudom hogy hogy kerültem ide és hogy miért, mi célja van annak hogy életben maradtam, igazuk volt, ott kellett volna maradnom a műtőasztalon. Sok bosszúságot megspóroltam volna sokmindenkinek. Ha már itt vagyok, megpróbálom végigcsinálni, de hogy nem szívvel-lélekkel az ezer. Majd ha lesz értelme. Értelmet hol lehet neki találni? Amikről eddig azt hittem, hogy van, az lófasz, semmi, tévedés. Leszámítva a pénteki lerészegedéseket. Az még fontos, jó hogy van. Leülni valahol Timiékkel és hányni a világra. Apának meg fogom mondani, hogy nem akarok velük elmenni. Hogy már be van fizetve? Így jártak, vigyék el Kittikét, tesóm is jobban örülne neki. Azért ha valamiben azt akarják, hogy részt vegyek, talán előtte meg kellene kérdezni engem is, nem igaz? Tudom hogy szerencsés vagyok, amiért egyáltalán lehetőségem van menni, és szívesen élnék is vele, de nem most. Hétfőn Rómeó Vérzik koncert lesz, ráadásul Lolácska kérdezte hogy mikor mennek el szüleim pár napra. Azt hiszem, ez egy nyílt felhívás keringőre. Nándiról nem is szólva, akivel szintén jó lenne látni egymást. De még ha nem is jön egyik sem... egyedül lehetek, magamba szállhatok, kimennék Újvárosba, leülnék, és várnék. Nem tudom hogy miért, mire várnék, de lehet hogy ha ott leszek, akkor már tudni fogom. Vajon engem is vár valaki? Kötve hiszem, de legalább már kezdek jobban lenni. Ha más tényleg nem is várhat, akkor az erdő biztosan a tücskökkel és a baglyokkal.