Hétfőn esett meg a kázus. Gyakorlaton a végzősök dirigálhattak nekünk egész nap, hát nem voltunk munka híján! Délelőtt kiküldtek minket, hogy mossuk le a kirakatot. Ökörködtünk, meg minden hülyeséget csináltunk, amikor Dia egyszercsak felkiáltott dél felé mutatva, hogy ott van az a srác, akit mondott, hogy elmegyógyintézetben volt, mert egy pszichopata. Megláttam, és elvesztem. Ő volt az. Akire zirka két hete a százhatvanas előtt ülve csorgattam a nyálam. Talpig feketében, bakancsba tűrt nadrágban volt, hosszú haját fújta a szél... háttal állt nekünk. Aztán egy kóbor pillanatban megindult felénk, nekem a gumikesztyűs jobb kezembe ragadt ijedtemben az ecetes vizes rongy. Odajött hozzám, és megkérdezte, mióta vagyunk ott kint. Válaszoltam hogy kb. tíz perce. Következő kérdés: nem láttunk valakit egy lila biciklivel elhajtani? Miért, ellopták a bringádat? El. Húúú, ha az én Rozimat lopná el valaki, kitépném a máját! (Mosoly, de nem az igazi). Mondtam neki, hogy ha látok valami gyanúsat, szólok. Szerintem föl sem tűnt neki, hogy most beszélünk életünkben először, és halvány fingom sincs, hogy merre keressem. Vagy nem is akarta hogy megtaláljam. Rábaszott, mert Dia már leinformált. Mindegy, rávágta, hogy szerinte már nem fog errefelé megjelenni, mire én azt, hogy sosem lehet tudni. A nyelvem hegyén volt, hogy megkérjem, adja meg a telefonszámát, és ha észlelek valami gyanúsat, majd felhívom. Ehelyett mit makogtam én idióta bugris?! Hogy bocs de nekem vissza kell térnem a melóhoz. Elköszöntünk egymástól, és különváltak útjaink. Részletkérdés, még aznap bejártuk Izával Jobb-Parásztát, hogy megtaláljuk. Kedden már egyedül mentem, de akkor sem futottam össze vele. Szerda reggel megint találkoztam vele, ahogy mentem dolgozni. Akkor köszöntem, odamentem hozzá, és egy szuszra elsoroltam neki a következőt: "tegnap bejártam utánad az egész várost, mert eszembe jutott, hogy régen nekem is ellopták a bringámat, és hát baromi ritkán kérek szívességet az öregeimtől, ami azt jelenti hogy kb. egy évben egyszer, de mivel faterom jóban van pár zsaruval, ezért ha tennél feljelentést, lehet hogy hamar meglenne!". Jó, tudom, én sem gondoltam egészen komolyan, bár ha beleegyezett volna, én minden követ megmozgattam volna azért a bringáért. De csak mosolygott, és mondta, hogy már letett róla. Szerintem egy az egybe levágta, hogy mi a helyzet. Nem érdekel. Nekem csak ő kell, a seggig érő hajú (!!!) parásztai herceg. Hülyének néztek, ebben biztos vagyok. De még annyit, hogy sosem hittem az ilyenekben, mint a szerelem első látásra, meg stb. Sőt, röhögtem az egészen, gúnyt űztem belőle, és olyannak tartottam, amilyen csak egy ostoba  és olcsó nyálas limonádéban szerepelhet, legyen az könyv, szappanopera, vagy akármi. Erre beütött a ménkű: már ott hétfő délelőtt tudtam, hogy szerelmes vagyok egy idegenbe. Csak ma tudtam meg, hogy Horváth Csabának hívják, és december hetedikén töltötte be a huszonnégyet. Pedig alig magasabb nálam egy pár centivel, meg olyan... kortalan arca van. És pszichiátrián valószínűleg idegösszeomlás miatt volt. Ő megértene engem, tudom. Hétfőn gond nélkül megmondtam volna neki este, ha találkozunk, hogy pár mondat alatt elvesztem, belészerettem, stb. De mostmár mindent kibeszéltem magamból neki, amit tudtam... milyen ürüggyel fussak össze vele? De lehet hogy az lesz, hogy tényleg kerek perec megmondom neki az igazat. Ha hülyének néz, ha nem, ha elküld a picsába vagy lekurváz, esetleg megaláz, akkor is... legalább megtettem. Veszítenivalóm nincs. OLYAN KURVAJÓL NÉZ KI!!! :D