Ma megint jó napom volt, szansájn, bícs, tücsök, köcsög, meg amit csak akartam. Nyolc óra kabinet, na igen, az kissé lefáraszott, de hát kéthetente egyszer van ilyen, azt meg ki lehet bírni. Remélem, pénteken rá fogok érni este, mert ha nem, akkor olyan hajkibontás lesz, hogy eszem-faszom megáll bele! Gyönyörűszép Naplementének lehetek szemtanúja, ahogy kitekintek az ablakon... a szőke Napsugarak eltűnnek a domb mögött, megint kezdődik egy újabb éjszaka, álmodok majd valami szépet, talán valóra is válik. Kérdés: ha este megnézem a televízióban a Kör című színes, szinkronizált amerikai horrorfilmet, mennyire fogok majd szépet álmodni? Na sebaj... majd igyekszek szebb dolgokra koncentrálni. Óceán mélységű titokzatos szempárra, meg ilyesmikre. Tudom, megint fájok, de hát ez van, ha nem tetszik, ne olvass blogot! Hogy kiről van szó, az maradjon az én titkom, ha egyszer talán eljön az ideje, meg fogjátok tudni. De addig nem. Találgatni is fölösleges: ha valamit nem akarok elmondani azt úgysem mondom el. Mit gondoltok, miért bíznak meg bennem sokan? Már megszületett, az első vers, az első firka is, amiben kissé nyersen, de megvallom érzéseim. Nem, azt sem fogom ide feltenni. Viszont annak mindenképpen örülök, hogy végre sikerült kihánynom magamból Zolit. Remélem boldog lesz, és hogy egyszer ő is úgy fog viszonyulni valakihez, ahogy én viszonyultam hozzá. Beleértve a nyálcsorgatást, a vágyakozást, a féltékenységet, és a megalázottság érzését is, természetesen. :)