Na, újra itt vagyok, megvolt a nagy családi háromnapos nyaralás, ami igazából minden volt, csak családi nem, úgyhogy Tesómmal bejelentettük, hogy többé nem megyünk, kiöregedtünk belőle, meg más is, mindegy. A látnivaló csodálatos volt, majd teszek föl néhány képet, ha ide nem is, akkor myvipre mindenképpen. Csak az idő volt olyan, amilyen. Na mindegy. Eszembe jutott Nóri meg még párak kérésére, hogy talán vannak olyan mondatok, kifejezések, amikkel a szülők arra céloznak, hogy ideje már kiköltözni. Ilyenek például:
Van egy üzlet az ország másik felében, ahol remek cuccokat kapni. Oda kéne költöznöd, így nem maradsz le az akciókról.
Takaríts ki!
Képzeld, kiadtuk a szobádat egy nagyon aranyos öreg koldusnak!
Véletlenül elküldtük az összes ruhád Tápióhirtelengöröngyösre.
Nem akarsz lottózni? Lehet lakást nyerni Pesten.
Apáddal úgy döntöttünk, itthon tartjuk meg a második nászutunkat.
Úgy örülök, mostantól minden este meglátogat minket apád nagynénje!
Most mit rinyálsz? Alig nyolcmillió forint hitelt vettünk föl a nevedre!
Egyelőre ennyi. Ha nem felejtem el, írok majd arról is, hogy hogyan lehet rájönni arra, hogy nem kívánt gyerekek vagyunk-e vagy sem? Én pl. konkrétan tudom magamról, hogy becsúsztam, de örültek, és megtartottak. Hogy rábasztak szegénykéim... :) Meg arra is rájöttem, hogy egy darabot magamból otthagytam a múltkori Kárpátián is. Megjegyzés: az elméletem szerint minél több darabot hagyok ott a lelkemből valahol, annál közelebb állok a nemistudommihez, talán a Nirvánához, vagy a beteljesüléshez. Mindegy, számítanak és kész. Szóval az egész akkor történt, amikor jöttem ki a vécéről, és Zoli odébb támaszkodott a bejáratnál, rámmosolygott, és pislogott. Annyira aranyos volt, hogy fülig szaladt a szám, és akaratom ellenére visszamosolyogtam, de úgy, ahogy szerintem már régóta nem mosolyogtam semmire. No lám, mosolyposzt, kurvajó. Na a lényeg a lényeg: ez a mosoly elkezdett építeni bennem valamit, a jövőt-e vagy egy légvárat, még nem tudom, egyelőre az utóbbi felé hajlok... vajon ha a héten találkozunk, mi lesz? Felhív egyáltalán, ahogy ígérte, és tudunk találkozni? Jó lenne, ha meggondolná magát, és jönne Aurórára... talán már nem lennék olyan beszari, és egynél többször és vissza mernék rá mosolyogni, és talán most az egyszer utoljára nem baszok el mindent úgy, ahogy régen. Tényleg, harmincadikán lesz három és fél éve... nahát, hogy milyen sokáig eláll a szar...
