PatkányBlog

Azt hiszem, igaza lehet Folyosótársnak a Tábornokkal való kapcsolatomat illetően: erre azt mondani, hogy nem járás; fölösleges porhintés. Nem lett volna szabad kiabálnom vele... most épp kicsit ki vagyok akadva Tesómra, és a gépemen akartam megmutatni valami képet Tábornoknak, és kiszúrta valamelyiken Tesómat, és rábökött, hogy júúúj azt nézzük már meg. Robbant a bomba, addig is ideges voltam, de abban a pillanatban aztán kész. Üvöltöttem vele a lakótársa füle hallatára, hogy nem, kurvára nem fogjuk megnézni azt a képet, ha annyira látni akarja Tesómat, akkor nézze meg face-en, van fönt róla kismillió kép, ne engem basztasson most ilyenekkel. Persze már abban a szent minutában tudtam, hogy ezt nem kellett volna. Este chateltünk, és nagyon szótlan volt meg rosszkedvű. Kiderült, hogy emiatt... hogy ordítoztam vele... tényleg nem kellett volna. Remélem, este tudunk majd beszélni, mert vasárnap estétől kedd estéig minden csodálatos volt. Együtt sulizás (benne egy nagyon zsír asztrofizika előadás háromdimenziós vetítéssel az univerzumról), sörözés-pizzázás egy itthoni haverral, mindenféle hülyeség nézése a neten és azokon együtt vidulás... és persze az a semmivel nem pótolható érzés, amikor este fölébredek, eszembe jut, hogy ott van mellettem, és hozzá tudok bújni, vagy ő bújik hozzám. Tiszta gyökér vagyok. Miért mindig azokat bántom, akik nem érdemlik meg? Tesómmal is úgy érzem, hogy kissé gonosz voltam, amiért nem teljesen neki adtam igazat a válásuk kapcsán. Mármint most se támogatom az ötletét, de elfogadom. Véleményem csak lehet... viszont ő ezt lehet, hogy úgy éli meg, hogy a barátját pártolom, de könyörgöm, semmi jogom nincs ebben az egészben állást foglalni! Bármi legyen, ugyanúgy fogom szeretni Tesómat, csak épp most baromságot csinált, legalábbis szerintem. Nemsokára indulok dolgozni is, semmi kedvem hozzá. "Lejárt" a betegszabadságom, abba meg, hogy ma van Rammstein koncert, és nem tudok menni, inkább bele se gondolok, mert csak még jobban fölcseszem az agyam. Tábornok jövő hét végén fönt marad Pesten, megbeszéltük hogy azt a hétvégét együtt töltjük. Hehh, egyfolytában azon kattog az agyam, hogy ez azért mégiscsak járás... faszom, de most komolyan, mi ez?! Ez már nem barátság, már nem pusztán viszony. Mentális függőség alakult ki egymás iránt, ha én nem keresem őt, akkor ő hív engem, basszus, mi történik itt, mi ez az egész? Ahhoz képest, hogy tavasszal még csak egy búcsúcsóknak indult... not bad. :)