Valami, úgy érzem, megváltozott köztem és Tábornok között. Valahogy már nem vagyok neki olyan érdekes mint régen. Pénteken még bújt hozzám, és mondta, hogy szép vagyok, nagyon szép, de aztán valahogy nem is tudom. Gyakorlatilag végigalussza az egész hétvégét. Oké, elhiszem hogy az egyetem kimeríti, meg mit tudom én, de öt hónap után először végre együtt tudunk tölteni egy hétvégét, és alig látom ébren. Mérges vagyok rá, mérges vagyok magamra. Próbáltam fölébreszteni, nem nagyon sikerült, aztán úgy voltam vele, hogy jó'van bazmeg, ha aludni akarsz, akkó' aluggyá'. Ennyire megszokta volna, hogy vagyok neki? Vagy ennyire unalmas lennék? :/ Tesóm mondta tegnap, hogy Iza látta Zoltánt, aki állítólag csont és bőr. Mondjuk egyébként sem volt elhízva. Gondolom a stressz. Kíváncsi lennék, hogy mi történhetett vele, de ugyanakkor bármi is legyen az, nem sajnálom. Túlléptem. Rajtam is túlléptek? Ennyi voltunk? Nem akarom elhinni. Bár nem tudom hogy mit is gondoljak. Ez soha nem volt járás, csak viszony, és tudtam azt is, hogy ha én elkerülök innen, egyre jobban el fogunk távolodni egymástól, jön a helyemre valaki más, és elmerülök a feledés szurkos mocsarában. Tehetetlennek érzem magam. Miatta húzom az igát naphosszat a kényszermunkahelyemen, hogy közel legyek hozzá... hogy ha van a héten egy szabadnapom, tudjak jönni Pestre... mit kéne tennem?