Nagyjából kijózanodva írok most. Este vele álmodtam többek között, elég furcsa volt minden. Az időrendi sorrend már nem tiszta, de volt egy olyan jelenet, hogy otthon voltam, a szobánk úgy volt berendezve, ahogy régen, de már a mostani falszínnel. Cintia tanult, én pedig észrevettem egy hatalmas pókot a falon. Valahogy belekergettem a csapba (csap nincs a szobában, nem is volt, nem is lesz), és apukám egyik zöld ingét összegyúrva leszorítottam, és kiabáltam neki, hogy jöjjön és ölje meg. Eleget is tett a kérésemnek, aztán szépen sorban kezdtem észrevenni a többi pókot is, ahogy itt-ott-amott fészkelnek vagy másznak... és akkor kopogtatott a rovarirtó, és valami szmötyivel lefújta őket. Érdekes volt. A következő (előző?) jelenet az volt, hogy buszra akartam itt Budapesten fölszállni, hogy hazamenjek, de inkább egy metrómegálló volt a helyszín, mint a Népliget, és a busz is valami nyugdíjasklubhoz volt hasonló, több szoba, konyha, kisfaszom... Mogyival voltam, aki egész konszolidáltan nézett ki ahhoz képest, mint ahogy emlékszem rá... zöld katonai nadrág volt rajta, sima fekete póló, haja hátrakötve, és napszemüveg. Vele vártam a buszt, amikor észrevettem, hogy Tábornok is ott ül, fehér ingben és fekete szövetnadrágban. Mogyi akkor szó szerint elrángatott onnan, én pedig csak néztem vissza Tábornokra vágyakozva, és ő is nézett rám, ugyanúgy... aztán fölszálltunk a buszra, egy öregasszonynak meg akartam mutatni a jegyem (ő volt a jegyfelelős... a micsoda?!), de a fejemre se szart, na mondom akkor üljünk le. Később jött puffogni, hogy biztos potyázni akartam meg minden, pedig én nem, igazán nem... aztán azt hiszem, fölébredtem, de úgy emlékszem, Tábornok még valahol el volt rejtve ebben az álomban. Attól féltem, hogy nekiáll csajozni, miután engem föltett a villamosra, de ugye jogalapom semmi nincs, hogy számonkérjem rajta vagy ilyesmi... de most beszélünk msn-en. Ő aggódott értem, és alig várta hogy írjam az sms-t hogy megérkeztem Téténybe, és miután elbúcsúztunk a villamosnál, már ő is hazament... meg amiket most ír... mintha az elmém sötét mocskából hirtelen pillangók bújnának elő, és szép színesre festenének mindent ami eddig szürke és fakó volt... tudom, ez nyálasan hangzik, de így van. Visszahozza belém az életet, boldog vagyok vele, és... és azt hiszem, szeretem. Csak meg ne tudja.