Alig szól hozzám. Ha jön is msn-re, késő este, nem is marad sokáig, de tegnap pld. egyáltalán nem jött. Szűkszavúbb, mint valaha, ködösít, ha nem szólok hozzá, ő se szól hozzám. Próbáltam valahogy lelket önteni belé, de nem ment. Úgy kezel, mint egy távoli ismerőst. Ma hazamegyek, de már a faszom se fog szólni neki, nem fogom ezzel nyúzni, tudja nagyon jól hogy péntek este már otthon szoktam lenni, ha akar valamit, majd keres. Ha meg nem, akkor ennyit ért a majd' másfél év. Az a gyanúm, hogy azzal a kis ribanccal van, az ő vállán sírja ki magát, hiszen hányszor megmondta, hogy az sokkal jobban ismeri őt, mint én... és hányszor durvábban megcsalta, mint én... hányszor durvábban elhagyta, mint én... hányszor durvábban csinált meg még szegény Zolival csomó mindent... erről is beszélgethetünk ám. Én se vagyok szent, mert nem vagyok az, de... más a kettő.
Távolodás
2011.04.15. 11:10
Címkék: szerelem melankólia zoli
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://patkaaany.blog.hu/api/trackback/id/tr456149128
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.