PatkányBlog

Ha jól nézem, idáig tartott a hiszti Tábornok részéről. Délután, mikor utaztam vissza Budára, a buszról írtam neki sms-t, hogy mikor ér rá, mert ma vagy holnap tudnám visszaadni neki az indexét és az egyik füzetét, amik nálam vannak. Nem válaszolt, msn-en már jó ég tudja mikor láttam utoljára, facebook chaten dettó. Már elkönyveltem, hogy jó, letiltott, akármi, mert az sms-re sem válaszolt. Semmi életjel... aztán estefelé csörgött a telefon. Hívott. Kis híján úgy vettem föl, hogy baszódjon meg, és ne szóljon hozzám, de ehelyett inkább a beköszöntőszövegem egy "igen?" lett. Hát hogy holnap ha vissza tudnám adni neki a cuccait az jó lenne, és hogy vagyok, mi a baj, olyan furcsa a hangom (Ringu 0-t néztem, be voltam tojva :D), és hiányzok neki. Ehh, gondoltam magamban, az nice. Meg hát WTF?!? Szóval holnap reggel kilenckor találkozunk a suliban, de szerintem nem fog beérni, úgyhogy kilenckor telefonálok neki, hogy merre van. Túlságosan sokmindent elmondtam neki, és azt hiszem félek a szemébe nézni. Túl őszinte voltam hozzá, bevallottam neki mindent, és abszolúte nem könnyítette meg a helyzetem, hogy ő mindezt már rég tudta anélkül is hogy egy szót szóltam volna róla. Sebezhetőnek érzem magam, és az egyetlen ember aki most megóvhatna a tudta nélkül, az Zoli. Szeretem. Péntek óta olyan dolgokat juttatott eszembe, amiket már rég elfelejtettem. Csak ültem, és sorra törtek rám az emlékek, hogy jé, tényleg, hát volt ilyen is. Amikor egyetlen búcsúcsók háromnegyed órán át tartott és nem akart elengedni, amikor a haját csesztettem, a sátánhívő cuccai... nem tudom összeszedni, rengeteg van, kis pillanatfelvételek a múltamból, képek, zenék, hangok, illatok, érzések... nem is tudom őket összegyúrni egy egésszé. Úgy érzem, kezdem tényleg visszakapni azt a Zolit akibe öt éve beleszerettem, és akit elveszítettem, és basszus, eddig észre se vettem hogy milyen megértő tud lenni... mert szombaton tényleg olyan volt, mint aki figyel és vigyáz rám, aki nem a jövendőbeli exem, hanem a barátom, a szerelmem, társam egy életre, minden, minden, minden! És hiába volt minden Tábornokkal, akkor se tudna Zoli nyomába lépni, akármilyen kedves és aranyos, mert ő egész egyszerűen nem olyan! Kezdem újra azt hinni, hogy Zolinak mégis vannak érzései, csak nagyon mélyen. Szeretem Zolit, szeretem, szeretem szeretem, mindig is szerettem, és mindig szeretni is fogom.