Utálom, hogy ha megbánt, akarva vagy akaratlanul. De ennél sokkal jobban imádom, hogy utána valahogy, valamivel mindig fölvidít, megvigasztal, meghat... aztán elbizonytalanít, elszomorít, és megint jobb kedvre derít... szerelem. És nekem ez kell. Vagyis inkább ő. Megbeszéltük amit a múltkor írtam ide, aztán megjátszottam ugyanazt, amit ő, és majd úgy fogom elmondani valakinek, hogy hallja. Hiszen csak egy barátról van szó, aki szigorúan barát, nem is tudok rá férfiként nézni... :) Haverom volt tüneményes tegnap. Sose, vagy legalábbis baromi ritkán fejezi ki akárhogy az érzelmeit, de tegnap úgy mutatott be, hogy "ő Szilvi, és imádjuuuk!", aztán megölelt... nem mondom, meglepődtem, de annyira nagyon jólesett! :) Valahogy az emberek vagy kedvesek, vagy idegesítőek körülöttem. Próbálok a kedvesekre koncentrálni. Tábornoknak hiába beszélek. Annyira kiszámítható! Egyszerű, mint a faék. Ő soha nem léphetne Zoli nyomába, nem mintha lenne olyan, aki erre esélyes. Szeretem, szeretem, szeretem, mindig szerettem, és mindig szeretni is fogom!
Bojz VI.
2010.12.09. 21:27
Címkék: szerelem boldogság zoli névtelen tábornok
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://patkaaany.blog.hu/api/trackback/id/tr576149169
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.