Reggel, több mint két óra elalvás után, háromnegyed kilenckor arra ébredtem, hogy odakint szakad a hó. Fénysebességgel öltöztem, és irány a suli... na persze sapkám nincs, az esernyőmet meg a szobában hagytam, de már nem akartam visszamenni érte. A busz, ami nagy nehezen jött, ugyancsak nagy nehezen ment tovább... fél óra alatt alig értünk el az út feléig. Aztán villamos, és futi be suliba a csúszós járdán... még épp beértem volna, csiszre... ha rögtön a portánál nem állt volna ott egy haverom és Tábornok. Gyors üdvözlés után irányba kerültem a relatíve jóval odébb levő terem felé, majd a zárt ajtókra nézve megtorpantam... késésem három perc. A fönti ajtót kell használnom. Az még plusz öt perc. Vagy kint maradhatnék a srácokkal. Hát, asszem nyilvánvaló döntést hoztam. Még mindig söpörtem ki a hajamból a havat, amikor közöltem velük, hogy az óra első felét én is kihagyom. Aztán Daninak jött a barátnője, és ők ketten elmentek valahova, hát mi meg ott maradtunk Tábornokkal. ZH-król beszélgettünk, meg rejtvényt fejtettünk (Metropol, nem kell nagyra gondolni), és nem értem, hogy amikor élőben olyan kis visszahúzódó, olyan kis cuki, olyan kis halk és visszafogott, akkor ki az a vadállat, akivel msn-en beszélek? Mindegy, megmondtam neki tegnap hogy nem lesz semmi. Ő beszari, én meg túl sokat kockáztatok. Zoli egy angyal. Most vettem csak észre, az elmúlt pár napban, hogy mindig hozzá szaladok meg Tesómhoz, ha valami baj van. Ő ketten adnak erőt, öntenek belém lelket, nekik hiányzom a legjobban, és ők pedig nekem. De pénteken végre hazamegyek. Remélem, addigra otthon is lehet majd közlekedni, most állítólag ónos eső van arrafelé. Nem kéne. Akarok menni Tesómmal Sióagárdra BorzAlomra. Zolis-Tesós buli otthon... ha rá gondolok, még annál is jobb kedvem lesz, mint ami most van.