Valahogy nem stimmelnek a dolgok, mindenki rohan, elfoglalt, és nincs ideje beszélgetni. Akinek meg van, az csak bosszant. De legalább ma összeírtam a szóbakerülésre esélyes fősulik meg ilyesmik jegyzékét. Íme: MÜTF (mert állítólag jó ötlet lenne), NYME-BTK szabad bölcsészet (hogy legyen valami, ami talán érdekelhet is), ugyanez Pécsen és Kalocsán, aztán fizika (alacsony a ponthatár :)), és ennyi. Aztán majd lesz valami. Hogy fénykép minek kell...? Majd odarajzolom magam valahogy vázlatosan. Szombatot várom már nagyon, meg a koncertet, meg az antivalentinnapi piaolimpiát, és azt, hogy talán végre leomlanak a falak, feloldódnak a gátlások, és nem fogja többé utálni a februárt. Ma valahogy egy az egyben szar napom volt. Délelőtt pörögtem a sok kávétól, délután inkább visszahúzódtam a csigaházamba, és várom a hétvégét. Vagy a holnap délelőttöt, egyelőre azt. Vagy a reggelt, amikor elsuhannak a suli előtt. Tegnap meg ma ez elmaradt. Szívtam a cigit, fújtam a füstöt, hamut a betonra, csikket a hóba, és uzsgyi befelé, a menetrend szerinti Zoli meg sehol. Talán majd holnap. Tegnap találkoztunk, de fáradt volt, így fél tizenegykor már haza lettem hozva. Őszintén szólva volt egy olyan érzésem, hogy valami bántja, csak nem akarja elmondani. De lehet, hogy megint csak képzelődöm, mint már olyan sokszor is. Gondolatolvasó. Kérdés nélkül kifejtette, hogy nem velem van gond (na persze), nem is a múltja miatt, ne aggódjak, átölelt... oké, hülye vagyok. Aláírom. De mit csináljak, szeretem! Ha tudnám, hogy benne lenne egy összeköltözésben, gond nélkül kihagynám vagy váratnám a fősulit és elmennék dolgozni. De van valami tök jó is: újra van kedvem rajzolni. Róla, rólam, kettőnkről. Ahogyan régen is. Asszem jön a tavasz. Egyébként azt sose felejtem el, amit szombaton mondott, amikor hozzámbújt: nem hitte volna régebben, hogy így lesz, de szüksége van rám. Hát... nekem is őrá. Olyan nyersen őszinte tud lenni, hogy elhiszem neki.