Tegnap találkozunk, igen. Hét órán keresztül dumáltunk, fél hattól hajnali fél egyig. Mindenről, mint mindig. Múltról (erre még visszatérek), jövőről (erre is), életről, halálról, a kettő vegyítéséről, elmebajokról (visszatérő témánk, imádom), vallásról, iskolákról, kapcsolatokról. Nagyon szeretek vele beszélgetni, értelmes, érdekes, és ahogy mondja... összezárt fogak, semmibe révedő fekete szemek... vagy amikor mosolyog, vagy kisimít egy tincset az arcából, vagy elgondolkodik, vagy akármi... csodálatos. Szóba jött az a bizonyos szombat este is, hogy mi miért... azt mondta, hogy van egy módja annak, hogy kiderítsük, mennyiben befolyásolta a viselkedésünket az ivás... ez az lenne, hogy megint együtt töltünk egy estét, csak pia nélkül. Erre fülig érő vigyorral előadtam neki, hogy anyámék valamelyik hétvégén elég messze lesznek... és húgod? Oh, ő sosincs otthon szombat este. Mosoly. Azt mondta, főz majd valamit. Komolyan meghatódtam. Egyszerűen nem tudtam betelni vele. Ahogy kibontotta a haját, ahogy egy fél másodpercre átkarolt és kis őrültpalántának nevezett, ahogy a haját tépte tőlem (hülyítettük egymást), és ahogy fapofával előadta hogy valaki azt mondta neki hogy én még mindig szeretem őt. Na, ez volt az a pillanat, hogy "ezaljashazugság"-arcot akartam vágni, de csak "basszameglebuktam" lett belőle, legalábbis úgy éreztem. Azt is megvitattuk, hogy valahol a járás és a barátság között ingadozunk. Kegyetlen helyzet, de még élvezem. Rá érdemes várni. Vagy ha nem is, akkor is várni fogok. Szilveszterkor jön. Remélem Prosecturára is el tudom cibálni... nélküle semmi értelme. Úgy... semminek. Visszaestem ugyanoda, ahol évekkel ezelőtt voltam, de mostmár talán nem a sűrű sötét reménytelenség vesz körbe, ismét kinyújtja felém a kezét a Talán, és most már csak várok, és remélek, és csodálok, és gyönyörködök benne, és le fogom szedni a falról a rajzot, amin a lángokban álló Sióagárdot nézem, kezemben egy benzineskannával. Egyszer el akarom majd mondani neki hogy mit jelent ő nekem, de még nem mostanában, már csak azért is, mert ha így lenne, mire összeinnék annyi bátorságot, már rég alkoholmérgezést kapnék. Az egyetlen, akivel tudnék élni, és az egyetlen, aki nélkül nem.