A mai délutánom valahogy totálisan a vallás és a hitvilág körül forgott. Az egész akkor kezdődött el, amikor órák után a suli előtt álltunk Dóricával, és kijött az egyik osztálytársnője, aki valamelyik (szerintem túl dogmatikus) vallási felekezethez tartozik. Mondta is Dórica, hogy melyikhez, de ha megfeszülök, akkor se jut az eszembe. Nem mormon, nem farizeus, nem názáreti... de valami "N" betűs. Na mindegy, több ilyen is jár a suliba. Dóricám szerint hihetetlenül anyagiasak, ha kér tőlük az ember tíz forintot, akkor utána a nyakára járnak, hogy mikor adja már meg, vagy ilyesmi. Lehet benne valami, mert szerintem az összes hozzánk, a Keribe (jájj de büszke vagyok erre az iskolára! :s) jár, máshova nem igazán. Na a lényeg az, hogy az ő vallásuk egy csomó mindent megtilt, oké, melyik vallás nem? De náluk például teljesen bevett dolog az, hogy házasságig semmilyen érintkezés nem lehet, aminek szexuális töltete van. Se egy petting (utálom ezt a szót, az özönvíz előtti felvilágosító könyvecskék és füzetek használták még öreganyáink idejében, de most nem jutott jobb az eszembe), se egy csók, se semmi... néha eltűnődöm azon, hogy ők vajon boldogok így? Csak térdet takaró szoknyát viselhetnek, semmi smink, a hajukat kotyban hordják, néha kendőt is kötnek rá. Persze ők ebbe születtek bele, így nőttek föl, de nem hiszem el, hogy soha egyik ilyen lány se akart mondjuk diszkóba vagy kocsmába menni, nem akarta kifesteni magát, nem akart fölvenni valami dögös cuccot, vagy csak egy farmernadrágot. Vagy a másik... ha beleszeret valakibe (mert naná, hogy beleszeret, ez nem kedv- vagy vallásfüggő), nem akar lefeküdni vele? Nem akarja megcsókolni? Nem akarja legalább a kezét megfogni, vagy megsimogatni az arcát, átölelni, hozzábújni? Igazából tökmindegy, mert nem szabad neki. És sajnos a legtöbb vallás ilyen dogmákon alapszik, mindegy, hogy hogyan szólítja Istent, milyen a bőrük színe, a szabályok párhuzamosak. Vannak engedékenyebbek, és vannak kevésbé (lásd görcsös muzulmánok, csador, egyebek) engedékenyek. A hit maga egy csodaszép dolog, mert ha az öreg ártatlan Mari néni úgy érzi, hogy bántja valami, elmegy a templomba gyónni, és elmond három miatyánkot, megkönnyebbül a lelke. Viszont ez a gond... minek a templom, ha Isten mindenkiben ott van? Miért kell vasárnap reggelente misére menni, amikor akkor szólok Istenhez, amikor én jónak látom? A papság meg... vajon kik között van a legtöbb homokos? Azzal még nem is lenne bajom, de egy részük pedofil, ami igencsak érdekes. Cölibátus meg... chöhh! Az állam agyba-főbe támogatja az egyházat, a befizetett pénz valahol visszaköszön (egyházi intézmények, lásd Tesóm zárdagimije), másfelől viszont a papok vígan élnek belőle. Visszatérve azokhoz, akik az egész gyerek- és kamaszkorukat egy ilyen vallási csoport tagjaként élték át, vajon nem akarnak kicsit világibb élvezeteknek is hódolni? Mert az amishoknál van rá lehetőség, azt konkrétan tudom. Ha a gyerek nagykorú lesz, elmehet "szerencsét próbálni" amerre akar, azt csinál, amit jónak lát, bulizhat, drogozhat, és X idő után eldöntheti, hogy visszatér-e az amishokhoz, vagy inkább megáll a saját lábán, és kívülálló marad, akkor viszont soha többé nem láthatja a családját. Érdekes dolog, hogy a legtöbbjük visszamegy, mert nekik az ottani közösség jelenti az életükben a biztos pontot, a támaszt. Azt elhiszem, hogy egy ilyen csoportban óriási lehet az összetartás, de engem akkor is birkákra emlékeztetnek, akik egy szűk akolba vannak berekesztve, és nem jöhetnek ki onnan. Én mindezek után vallásosnak mondom magam. Hiszek Istenben (Krisztusban nem, szerintem ő egy öntelt ács volt, aki bemesélt ezt-azt az embereknek, és nini, kész a világvallás!), hiszem hogy támogat engem, de nem hiszem hogy megharagszik, amiért nem járok templomba, sosem voltam elsőáldozó, reformátusnak lettem megkeresztelve, és hogy bár ő a vallásom alapja, a hitvilágomat én magam alkottam meg még jó régen, és számomra ez valahol a leglogikusabb. Értelemszerűen persze, másképpen nem ilyenre találtam volna ki. Nem vagyok tökéletes, nem vagyok túl gonosz. A fontosabb erkölcsi és alkotmányos törvényeket igyekszem betartani, és bár sosem olvastam a Bibliát (nekem az ugyanolyan mese, mint a Piroska és a farkas, elvégre a zsidó irodalom egy novellagyűjteménye, legalábbis egy része), ezáltal nem is hiszek benne, de Isten van. Nem a más vallásúakat ítélem el. Azokat ítélem el, akik elvakultak, és nincs egy szabad gondolatuk sem, akiknek már az is bűnnek számít, ha finganak egyet. Egy szó mint száz: a hülyéket ítélem el, az igazi értelemben vett hülyéket.