Néha minden nehéz. Nehéz felkelni reggel és kitotyogni a szobából, nehéz megenni a reggelit, nehéz elindulni... és nehéz hinni, hogy szép nap lesz a mai. A pénteki például szépnek indult... egészen kora délutánig az is volt... akkor mondta Noémi msn-en, hogy Kinga meghalt. El sem tudtam hinni, és igazából még most sem tudom. Osztálytársam volt egy évig Bátaszéken, és amikor átjöttem a Keribe, ő is ott volt, azt hiszem, abban az évben volt végzős, és utána ott is maradt technikumon... előtte volt az élet: a családja szerette, a barátja istenítette, már megvolt az eljegyzés, talált is asszem állást magának... és akkor agytumor, és hiába volt úgy amikor utoljára dumáltam az egyik osztálytársával, hogy meggyógyul, mégsem. Nyugodj békében, Kingu! Kimentem parkba, Gábor előző nap vizsgázott utoljára, szóval megvan a bizonyítványa, ő is okos szakmunkás lett, mint én. Elkezdtünk inni, és csak ittunk, ittunk, ittunk... nem csak mi, mindenki más is... kiütöttem magam, majdnem megint elaludtam, valamiért nagyon álmos lettem szinte egyik pillanatról a másikra. Akkor már réges rég a mozi előtt ültünk, mert esett az eső, jobb oldalamon Gábor, balon Tesóm. Mikor kicsit magamhoz tértem, kértem hogy menjünk haza. Nem. Ami ez után jött, abból nem sok minden maradt meg, szóval maga a folyamat nem, csak a vége: én zokogtam és üvöltöttem, ő csak ült és nézett maga elé, hiába könyörögtem neki, nem értett meg. Mert még van pia. Többen (Timi, Dina, Pumpi) mondták neki hogy vigye a piát is ha akarja, de nem lehet ilyen velem, meg minden... kitalálta, hogy ő kint alszik meg mit tudom én. Végén Tesóm is nekiállt kiabálni vele, szerintem teljesen jogosan is, hogy ilyenkor hol van a nagy szerelem, meg hogyha másra nem is, legalább énrám hallgasson, ha egyszer már azt mondja, hogy szeret... nagy nehezen rávettem hogy induljunk haza, addigra már kiment belőlem az alkohol is, de egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy ez megtörtént: sírva könyörgök neki, csak azért, úgy éjfél előtt valamivel, hogy induljunk el haza, és ő csak annyit bök oda, hogy nem. Ez szerintem kegyetlen dolog volt tőle. Aztán ledobtak ránk egy petárdát a százhatvanasból, majd kijöttek a rendőrök igazoltatni, aztán végre elindultunk a biztonságot nyújtó otthon felé. Békét kötöttünk úgy-ahogy, mert sokat nem beszéltünk róla asszem. Annyit tudok hogy elalvás előtt még megmondtam neki miután hozzábújtam, hogy remélem tisztában van vele, hogy nagyon megbántott. Most bevillant az is, amikor kérdeztem tőle nem túl higgadt állapotban, hogy most ez ennyi volt-e, és nem szólt semmit. Szombat reggel arra ébredtem, hogy anyám hozott haza nekünk kaját, és hogy szakad az eső. Néztem Gábort ahogy alszik... olyan messze volt az előző este minden perce, valahol belül viszont még most is éget... bocsánatot kért asszem, de valami azt súgja hogy az nem szívből szólt, inkább csak álmos volt és azt akarta hogy hagyjam aludni. Viszont ha feljön msn-re, akkor erre még visszatérek nála. Nem bújt hozzám úgy mint szokott... adtam egy puszit a vállára, betakartam, a fal felé fordultam és próbáltam visszaaludni. Akkor éreztem hogy átkarok és mégis hozzámbujcizik... visszaaludni mégsem tudtam. Kiment az álom a szememből. A szombati nap viszont teljes harmóniában telt. Pénteken kitakarítottam, úgyhogy semmi dolgom nem volt. Kajáltunk és tévéztünk egész nap, megkértem hogy maradjon még, ráér vasárnap hazamenni. Nem tiltakozott. Este felugrott Iza is, kissé becsípve, mert pénteken ők is összevesztek Weisszel, viszont kibékültek, és akkor volt fél éve, hogy megismerkedtek. Szóval kint cigiztünk az erkélyen, és amikor Gábor bement, Iza megkérdezte, hogy lehet-e hozzám őszinte. Persze, ezt egy barátnőtől el is lehet várni. Akkor mondta ki azt, hogy Gábor szeret engem, viszont a piát jobban. Van benne valami, ezt le is szögeztem. Mostmár megvan a bizonyítványa, hármas elmélet és négyes gyakorlat, ami szerintem tök jó, mostmár csak visszavesz kicsit az ivásból... kitalálta ugyan, hogy Rockmaratonig nem iszik, de az igazat megvallva... nem is tudom. Mindegy, majdcsak lesz valahogy. Szóval szombaton este tizenegyig alig bírtunk ébren maradni, hiába nem csináltunk semmit egész nap... az alig három óra alvás megtette a hatását: párnát ért a fejünk, ő még magyarázott nekem valamit, de hamar elaludtam... viszont arra határozottan emlékszem, hogy olyan szorosan bújtunk egymáshoz, mintha az utolsó együtt töltött éjszakánk lett volna. Ma is csak lazítottunk meg filmeztünk, délután elmentünk egy kicsit sétálni, mert anyám színházba ment Pestre (az óvónő barátnője beszervezte őt is) és készülődnie kellett, fürdés, hajvágás... csini lett. Hiába csöpögött az eső, mi csak mentünk, mentünk szép lassan, kirakatokat nézegettünk, mindenféléről beszélgettünk, vett csokigolyót, és amikor már elegünk lett a takony időből, beültünk a Randiba (ahova pedig elég sokáig nem tettem be a lábam max. cigiért ha nagyon nem volt más választásom, ugyanis régen Zolival sokat voltunk ott), megittunk egy-egy sört, majd hazajöttünk. A negyed hatos busszal ment haza, és sajnos a jövő hetem úgy jön ki, hogy tudunk találkozni kedden, és utána már csak szombaton. Mert a meló az meló, csinálni kell... pénteken meg Tesóm ballag, Kingát pont akkor temetik, szóval oda nem tudok elmenni, de amint lesz időm megkeresem a sírját, és személyesen is elköszönök tőle, nem csak Noémi szavain keresztül. Csütörtökhöz egy hétre pedig megy a család Horvátországba, egy hétig miénk lesz az egész lakás, és pont abba az egy hétbe esik bele a fél éves évfordulónk... rekord! Szerintem kapcsolati szempontból igencsak tartalmas egy hétnek nézünk elébe... Szeretem. Jobban mint a piát. Jobban mint bármi mást.