Igen, ma jól éreztem magam a bürkémben. Leszámítva anyám rekkeli rikácsolását, amit este megbeszéltünk, spongyát rá, nem vagyok én haragtartó. Mondtam neki, hogy a lavórt is sikerült eltörnöm, de az tiszta véletlen volt, azért sem volt cirkusz. Csoda, de jó. Suliban elmaradt a hetedik óránk, ami angol lett volna: az első angolon a helyettesítőtanárt nagyon bírtam, dolgozni kellett ugyan, de nem szólt, amiért neteztünk végig. Lényeg a lényeg: fél kettő körül négyen csajok kiléptünk az iskola kapuján, és elindultunk, egy darabig együtt mentünk. Nem tellik el két perc, hát mit látnak szemeim? Azt, ahogy egy tündöklő lény az 505 zebrája előtt áll bringával. Én szaladni kezdtem felé, Dorina nem értette, hogy mi ütött belém, én csak annyit tudtam mondani, hogy Herci! Áthajtott az úton, és elkanyarodott a központ irányába. Csalódott voltam, mert bár messziről láttam, és ennek örültem, az valahogy mégsem volt az igazi. Már csak Dia és Anita voltak mellettem, amikor észrevettem, hogy a bringája le van zárva a CBA elé. Ilyen mákom legyen! Megkértem a lányokat, hogy várjunk, mert ha most nem láthatom, akkor üvöltözni fogok. Dia rávágta hogy sebaj, úgyis be akart menni csokiért. Benyitottunk, és láttuk hogy kilométeres a sor, így Dia lemondott az édességről. Én viszont rágyújtottam. Szívtam a cigit, szívtam, csak szívtam... Herci még mindig sehol. A csikkről egy másik cigit kezdtem szívni, annál a kukánál kellett elnyomnom az előzőt ahol ő parkolt. Nem jött, még mindig nem. Közben Anitát hívta a barátja telefonon, hogy látta a városban, vagy mit tudom én... Anita mondta neki, hogy lehetséges, mert épp egy bolt előtt állunk, mert az egyik osztálytársának a nagy szerelme bent van. Kikérem magamnak, nem vagyok szerelmes, csak elbűvöl! És végre, Nap kisüt, eső eláll: Herci kilép a boltból. Még jobban elkezdtem remegni, nem tudtam hogy hova nézzek, aztán a pillantásom mégis a gyönyörű, fenékig érő haján állapodott meg. Közben Anita elég hallhatóan ecsetelte a telefonba, hogy "na most jött ki a srác... Szilvi látod?". Ugyanakkor Dia is jó hangosan felhívta rá a figyelmemet... én meg csak álltam lehajtott fejjel, cigi a kezemben, és mormoltam magam elé, hogy "ezért még pofán lesztek rugdosva, kitekerem a nyakatokat". Éreztem ahogy lassan süllyedek egyre mélyebbre, mégis felemeltem a fejem... az első dolog amit láttam, Herci gyilkos pillantása volt, pontosan a szemembe. Ezek szerint nem csak csodaszép, de a hallásával sincs gond. Ez az egymás szemébe nézés legalább két másodpercig tartott, aztán már nem bírtam tovább, nem álltam a tekintetét... őszintén szólva féltem. Igen, féltem hogy odajön hozzám, elküld a halál faszára, szemközt köp, bokánrúg, kitöri a kezeimet, a lengőbordáimat kitépi és a hasamba döfi, leönt benzinnel, meggyújt, majd a hamvaimat rituálisan leönti vérrel, majd elássa egy kietlen helyen. Na jó, ezzel kicsit talán elvetettem a sulykot, de ahogy babrált a zárral, egy-két másodpercre megállt. Úgy néztünk egymásra, mint a vadász és az áldozat. De ki volt itt a vadász, és ki a vad? A zsákmánya: két csomag Lays chips, paprikás, ez egy rózsaszínes-lilás és fehér csíkos szatyorban, széles blokkal. Megfigyeltem, hogy nem ül rá a biciklire, hanem a fenekét kicsit balra tartva teker. Hosszú haja libeg utána, ez leírhatatlan, ezt látni kell... utána persze negyed óráig nem lehetett letörölni a képemről a fültől-fülig mosolyt. Főleg miután az Adidasban megkaptam az ösztöndíjat is, és csak alig áztam el, mert volt rajtam kapucni, hiába voltam lusta elővenni az esernyőmet. Itthon kaja, ami jó volt, már nagyon éhes voltam, és tegnap este óta semmi. Ugyanakkor már várom a szombati koncertet, Áron miatt is, meg amúgy is...