De legalább vége, nem mintha rossz lett volna, de közelebb vagyok a hétvégéhez. Persze ez relatív, mert tegnap és hétvége volt még, és attól már távolodok, de felejtsük el a múltat és koncentráljunk a jövőre (igen, tudom, mondom én, khm). Egyébként szerintem is alamuszi dolog névtelenül kommentálni... ja és persze elérhetőség vagy cím nélkül. Jó, az egy dolog ha én ismerőseim blogját csak névvel kommentelem, mert arról tudja az illető hogy ki vagyok, nem igaz? Pszichológus? Minek fizessek azért, hogy felbosszantsak valakit aztán jól kiröhögjem? Ingyen is megtehetem. Egyébként a mai nap, mint olyan: várakozós (este msn Nándi, allooo! ), punnyadós (szakáruismeret óra Péchynével), változatos kicsit (mert a keritanár nincs egész héten, és helyettesítik), vicces (áruismeret órák:)), sietős (hascsikarás), fárasztós (Moncsi), azon kívül takarítgatós, örömködős, picit ugyan bosszankodós, de mégis vidám. Tegnap este nézegettem Tanos Timi adatlapját iwiw-en, rákattintottam a képekre is, persze ott vigyorgott rám Péló Barna... pfff... srácok, hogy tudtam én azzal szóbaállni?! Annyira szánalmas... és képmutató... és hú! Lolácska sem jobb, de erről kussolok, mert ha ő képmutató, azzal csak nekem tesz jót, ha minden igaz. Tudom, ez egy kicsit csavart, de hát ez van. Ő most egyébként is másodrendű. Nem hiszem, hogy vele ki tudnék menni az erdő szélére hallgatni a baglyokat. Aranyos srác, és tényleg nagyon jól néz ki, de nem hiszem hogy értené a lényeget. Hogy szeretem-e a természetet? Talán. A gilisztákat húsz méterre igyekszem elkerülni, a póktól sikítozok, a szúnyogtól idegbajt kapok, szóval mit is akarok én azzal az erdővel? Bonyolult? Nem hiszem. Mert nem ezekre kell koncentrálni. Vagy mondjuk... tavasz. Akkor még nem mászkálnak kétkilós pókok, nincsenek nyunyogok, a giliszták meg csak eső után bújnak elő. Valamilyen szinten úgy érzem, hogy ez diszkrimináció, de hát a világon ezt annyi mindenre rá lehetne fogni! Kíváncsi vagyok hogy vajon megnyugodnék-e akkor... friss levegő, holdfény, lombok zúgása, és a tücskök, az elmaradhatatlan tücsökciripelés... meg a baglyok. Ezekhez valamiért ragaszkodom. De miért? Megkapom a választ valaha? Legkésőbb jövő nyáron tényleg kimegyek bringával Sötétvölgybe... ha másért nem is, legalább egy délutánért, és sötétedéskor elindulok haza, mert Rozin nincs ám lámpa... egyedül, senki más csak én, kirekeszteni a világ zaját, ülni, rajzolni, cigizni, feküdni, talán aludni is... olyan jó lenne! Az egész környezetet átjárja valami több évezredes titok, leomlott kővárak és elfelejtett temetők pókhálója, nem tudom hogy tényleg van-e, vagy csak az én elmémben létezik. Mi sikítozik a föld alól? Mit rejt a huhogás és a ciripelés, vagy a fák zúgása? Tényleg arcok vannak bennük? Tényleg gyerekek vannak eltemetve a régi kápolna mellett? Egyszer láttam ott dolgokat, de azokat azt hiszem meg tudtam magyarázni teljesen reálisan, kivéve egyet... hiába volt a fű egy jó része a fák árnyéka alatt, mégis olyan volt, mintha telihold sütné... csak úgy, magától. Nem szentjánosbogár volt, azt megismerem. Na mindegy... talán csak bemeséltem magamnak. Azóta talán nem is voltam ott, pedig aztán nem kéne nagy távot megtennem... főleg busszal. Csak úgy tudom, hogy sokan járnak oda elmélkedni, vagy szellemet idézni (fényes nappal?), félő hogy nem lennék egyedül. Szerintem pár héten belül ezt megejtem. Azt mondják, sokan megőrültek ott fent, és függők lettek. Szerintem rám nem lenne olyan nagy hatással, hacsak nem amiatt, hogy egy időre magamba tudnék szállni. Erdő, kápolna, kálvária, csend, nyugalom, természet... és rettegés az ismeretlentől.