PatkányBlog

Múlt héten azon gondolkodtam, hogy mikortól válik egy párkapcsolat hivatalossá. Nem mintha lenne bármi különösebb jelentősége (van?), csak eszembe jutott. Arckönyves megosztás? Haveri kör informálása? Kézenfogva császkálás? Szülőknek bemutatás? Nos, nálunk mindez vótmá, legutóbbi múlt hétvégén. Nagyon jól ment, nem mintha efelől bármi kétségem lett volna. Voltunk koncerten is, azt lehetett volna skippelni, a zenekarért se voltam oda különösebben, kevesen is jöttek el, és néhányan viszonylag hamar ki is dőltek. Oké, férfiasan bevallom, nálam közrejátszott egy zsönge másnaposság abban, hogy nem ittam sokat. Talán ez a gond, nem fog valami jól az agyam. Régebben egy kiadós taccsravágás után azért valahogy pörögtek a fogaskerekeim, de most csak zsibbadok. Oké, nem aludtam valami sokat, és megrökönyödve vettem tudomásul, hogy a két személyre lefőzött kávé nemes egyszerűséggel kevés. Meh... annyi mindent szeretnék leírni vagy mondani, de asszem az évek során magamba sulykolt gátlásokkal még nem sikerült leszámolnom. Nincs semmi baj, csak irtózok a gondolatától is, hogy bármilyen oknál fogva gyöngének vagy kiszolgáltatottnak tűnjek bárki szemében. Az emberek nagyrésze ezt megérzi, és rá is megy az ilyenekre, mint vadállat a vérszagra, és szétszaggatja, ízekre tépi, volt, nincs. Nem lehet hibáztatni ezért őket. Mocskos ösztönlények vagyunk mindannyian, vicsorgó, lesben álló, támadásra ráfeszült izmokkal várakozó ragadozók, és ezért egyszerre érzek megvetést és csodálatot is az emberi faj iránt. A civilizált társadalmak ezt legalább mérsékelni tudják, nyakkendő, körömcipő, és viszonylag kulturált viselkedés. De amint nyers húst lát, ugyanúgy kikezdi, mint a kannibálok az őserdőben. A szerencsésebbek dönthetnek, hogy ragadozni vagy elragadtatni szeretnének. Vagy tévedek, és a világ nem ennyire fekete-fehér? Néha szeretném azt hinni, hogy csak keveset láttam idáig, és azért gondolom így. Addig is próbálom védeni magam. Olykor sajnos reflexszerűen még azokkal szemben is, akikben tudom, hogy nincsen ártó szándék. Sőt. Akiknek én se akarok fájdalmat okozni, és addig is csak remélhetem, hogy tudják, hogy mennyire nagyon... idő kérdése és rendben leszek. Én mindig rendben vagyok és leszek. De akkor is, hogy a francba voltam meg idáig nélküled?