Hétvégére random hazamentem. Igazából anya csütörtökön hívott föl, hogy nincs-e kedvem hétvégén hazamenni... volni volt, csak már adtam le beosztást melóba is, meg mittomén... Rébuszos csajnál minden voltam, csak nagyságos asszony nem, amikor lemondtam a szombatot, de hát ilyen az élet, alig 24 órával később pedig már úton is voltam hazafelé. Otthon szombaton picit nyomott voltam, szorongatta a gyomromat a jövhét csütörtökön esedékes hidrogeológia zh, meg úgy minden... de napközben mégis rámtört egy régi, ismerős érzés: ma valami jó fog történni. Este lemegyek a barátaimmal, és valamiért nagyon jól fogom érezni magam. Így is lett, leszámítva azt a tényt, hogy Izus kimaradt a partyból, mert lebetegedett. Így hát Tantival találkoztam a központon, Ádámot nem tudtam elérni telefonon. Elkísértem hát kaját venni, aztán elindultunk a Garay tér felé, ahol megtudtuk hogy aznap este lesz az Estben Rómeó Vérzik koncert. Hohó mondom, lesz party! :D Viszont ahogy körülnéztem, szomorúan konstatáltam hogy egyfelől senkit nem ismerek, másfelől azért nem, mert vagy 16-18 éves korosztály volt, vagy harmincon jócskán túli. Tanti feldobta hát, hogy nézzünk föl Tekébe. Oké, nézzünk. Kevesen voltak, de hamarosan befutott Ádám is, nekem pedig kezdte égetni a zsebemet a pénz amúgy is, a májam meg porzott, hát nekiálltunk sörözni. Tanti meghívott az elsőre, támogatván a csóró diákságot. :) Beszélgettünk, iszogattunk, közben gyűltek az emberek, szólni kezdett a zene, és akkor már semmi humorom nem volt lemenni koncertre a vadidegenek közé. Lilla is jött, Netti és Janka is, hát elvoltunk mint a befőtt. Aztán valahogy történtek olyan dolgok, amikre valahogy nem tudnék magyarázatot adni. A legelső emlékem hogy Ádám rámnéz (már nem tudom miről beszélgettünk éppen), és valami olyasmit mondott, vagy inkább sóhajtott, hogy miért nem vagyok én négy évvel fiatalabb. Annyit tudtam kibökni rá, hogy azért mert akkor 21 éves lennék. Namármost Ádám 20 éves, és otthon a mi köreikben ő amolyan ügyeletes szépfiú. Oké, nekem is leesett az állam amikor először láttam. A csajok egész este fürtökben lógtak rajta, valamiért mégis velünk maradt. Nem mintha nem örültem volna. Egyébként nem ivott sokat (én se), aztán mikor kimentünk páran cigizni (ő nem dohányzik), leült egy székbe, és megkérdezte hogy nem ülök-e az ölébe. Hááát nem vagyok egy ölbeülős típus, de ilyen lehetőség egyszer adódik az életben, így is inkább a combján foglaltam helyet (és támasztottam magam a lábammal a kellemetlen helyzetek elkerülése végett). Ez a srác szabályosan hozzámbújt!!! Átkarolt, a fejét rám hajtotta, és annyit mondott hogy tök jó hogy ilyen puha és meleg vagyok. Pöppet zavarba jöttem. Felálltam elnyomni a cigit, és nem ültem vissza. Vajon mi történt volna? Egyébként... lehet hogy egy csók is majdnem elcsattant, ezt se fogom már soha megtudni. Ő ült, én álltam, és valamin hülyeségből kötekedtünk egymással, póverkodtam neki, és valahogy annyira közel hajoltam hozzá, hogy az orrunk összeért. Másodpercekig tartott az egész, épp csak addig hogy nevetve kijelentse hogy hideg az orrom. Erre is adtam valami gyökér magyarázatot a vérkeringéssel kapcsolatban. Egyébként egész este nem történt semmi, pedig hajnal háromig kint voltunk. Jövhét szombatra már "lefoglaltam" a szombat estéjét. Megint hazamegyek, apáék jönnek Pestre és visznek föl, meg most apán végre is hajtottak múlt héten egy kisebb műtétet a veseköve miatt, gondoltam jót tenne ha kivételesen nem havonta egyszer böffentenék haza, hogy jaaa amúgy még ám élek.
Tábornokkal meg a halál fasza alatt lógunk három centivel. Ebben nekem is komoly szerepem van, például hétfőn akkora szemét tahó bunkó voltam vele, hogy igazából mikor másnap reggel föl is fogtam hogy miket mondtam neki, csodálkoztam hogy nem vágott ki azonnal mint macskát szarni, mert én fordított helyzetben biztosan megtettem volna ezt a lépést. De ő nem. Egyébként nem értem hogy mi a franc ütött belém hogy ennyire, még magamhoz mérten is tirpák voltam vele. Pedig előtte kijött velem meg a haverjaimmal Schönherz-mátrixra, elmentünk kajálni, ittunk, meg minden. De múlt héten, és ijesztő hogy csak a múlt héten ez csupán az első alkalom volt, hogy iszonyatosan összevesztünk. Utána még csütörtökön kicsaptam a hisztit amiért soha nem foglalkozik velem (órákig el tud kockulni úgy, hogy én ott ülök gyakorlatilag mellette vagy legalábbis az ő albérletében), de ezt pofázom már két éve... kezdem megérteni hogy miért nem vagyok neki elég jó, vagy legalább csak úgy általában elég. Nekünk egészen egyszerűen nincs egy közös pontunk. Másfajta filmeket, zenéket, könyveket szeretünk, én mennék míg ő maradna, ő inkább éjszakai életmódot folytat, én nappal vagyok aktív (tekintve hogy rá vagyok kényszerítve suli meg meló miatt), tehát mi tényleg kimerítjük a tűz és víz kategóriát. Érdemes folytatni ezt a kapcsolatot? Úgy érzem hogy még szeretem, de nem vagyok boldog vele. Ugyanakkor más fiúnál tényleg nem éreztem még azt, amit annak idején nála. Őt tényleg meg akartam ismerni, vele lenni... járni vele. A többiekkel nem. Se Szőkével, se Zöldszeművel, de talán még Ádámmal se (és ez csak az első három volt akik hirtelen eszembe jutottak). Úgy érzem, ezt a kapcsolatot szépen lassan kivéreztetjük, míg egy utolsó rángással ki nem múlik az egész, jéghidegnek fogjuk érezni egymás bőrét, olyanokká válunk mint két kísértet, és az első összeveszés alkalmával kalap-kabát. Meglátjuk.