Sokszor van olyan, hogy túlfeszül a húr, ökölbe szorulnak a kezek, a homlokokon gyöngyözik az izzadság, a szemek vérben forognak, a fogak csikorognak, és már harci beállásban van az ember... és amikor az a húr elpattan, színes szappanbuborékok és napfény hullik az égből. Összecsapás helyett harmónia és béke lesz úrrá rajtunk, és amiket egy héttel ezelőtt még az elképzelhető legnagyobb szemétségként éltünk meg, mára butuska kis csínytevéssé szelídült. Értsd: vége a vizsgaidőszaknak, most kaptam az ímélt, hogy az utolsó UV-m hármas lett, szombat dél óta Tábornokéknál vagyok, és most minden olyan... jó. Ő játszik, én olvasgatok naphosszat. Végre nem kell végigrohannom a szövegen, van időm dögleni, és látom magamon, hogy sokkal türelmesebb vagyok, és hogy ő is törődik velem. Két hét múlva ő jön hozzánk. Áh, tök jó. Végre nem győzök aludni.
...és aminek külön örülök, hogy ismét van ihletem, minden erőltetés nélkül az elmúlt egy hónapban három novellát írtam az évek óta tartó kussolás után.
