Bezonyám, ami elkezdődött 2004. május 21-én este, az idén ugyancsak május 21-én este véget is ért. Igen, Zoltánról van és lesz most szó. Pénteken Tesómmal elmentünk Pécsre Pittbullra. Kurvajól éreztem magam, csak olyan meleg volt lent (régi Toxic-ról van szó), hogy a gondolataimat is kiizzadtam. Buli után kicsit föl tudtunk menni haverékhoz (oda Deni, Tesóm barátja vitt föl minket), aludtunk egy picit, reggel pedig hazamentünk. De hát szombat este is kell lazulni... pár arccal megbeszéltük, hogy találkozunk, köztük egy rég látott haverinával is. Tesóm és Izus valamivel előbb lementek mint én, aztán lassacskán irányba kerültem, kilépek a lépcsőházból, teszek pár métert, jobbra nézek... és kinek az autóját látom az utca végén parkolni? Úgy van, Zoltánpajtásét. Pont a volt menyasszonya lakása előtt. Azon nyomban hívtam Tesómat telefonon, és elmeséltem neki, milyen kép tárul elém ezen a csodálatos szombati alkonyon. Jó, oké... kimentem parkba, jöttek a többiek is, megpróbáltam telefonálni Zolinak... kinyomta. A kurva nénikédet, gondoltam, ezért még kapsz! Sötétedés körül visszamentünk az utcánkba, közben beszaladtam boltba sörért, és leültünk attól a tragacstól nem messze, hogy majd ha őméltósága kegyeskedik lefáradni az ágyasától, elbeszélgessek egy kicsit vele. Vártunk, vártunk... nem jött. Közben ketten fölmentek a haver csajhoz, hoztak még inni... na, nekünk se kellett több. Páran lányok belepisiltünk egy flakonba, és beöntöttük Zoltán oly nagyon szeretett autójának a tetőablakán. Nem értem be ennyivel. Ha már úgyis ott voltam, leeresztettem két kerekét. Muszáj volt kettőt, mert egy pótkerék még volt a platón. Mikor ezzel végeztem, már éjfél felé járt az idő, meg hát vihar is közeledett, fölmentünk Adrihoz, és ott beszélgettünk még egy jó darabig. Közben kora este óta folyamatosan próbáltam hívni Tábornokot, de ki volt kapcsolva. Nem is lett volna gáz, csak éjfélre ígértem magam msn-re. Na mindegy. Hajnal három körül elindultam haza, hát a lószállító még mindig ott dekkol. Szakadt az eső, nekem fura jó kedvem volt (és nem csak a pia miatt, mert azóta is tart :D), leguggoltam hát, és a maradék két kereket is tökig leeresztettem. Remélem, még jól be is ázott az egész, és a belelocsolt eső-húgy kombó szétmarja, vagy legalább jó büdös lesz. :D Másnap délután már nem parkolt ott, de azért szívesen megnéztem volna, milyen fejet vágott, amikor meglátta. :D Egyébként azóta sem keresett, én se őt. Tiltottam és töröltem az ismerőseim közül a közösségi portálokon, msn meg... vasárnap bejelentkeztem rejtve, akkor fönt volt. Amint elérhetőre váltottam, eltűnt. Úgyhogy ezzel nem lesz gond. Valahol szar, hogy így lett vége. Azok után, hogy mennyit osztotta, hogy ő milyen egyenes jellem, és soha nem hazudik, meg faszom... 25 éves felnőtt férfinek így kell kilépnie egy másfél éves kapcsolatból?! Csak ezért haragszok rá, hogy nem mert elém állni és a szemembe mondani. Utólag visszagondolva kár, hogy nem tűnt föl soha, hogy milyen sunyi kis pöcs. Tanti mondta jól: a nemesi származás nem jelent egyet a nemes lélekkel. Ezt kőbe kéne vésni. Na mindegy, a bosszúvágy forr bennem, de fájdalom az nincs. Örülök, hogy megszabadultam tőle, hogy szabad vagyok, és hogy mostmár Tábornokot sem kell titkolnom. Ő meg nevelgesse a szottyos kurvája zabigyerekét, megérdemlik egymást. Verni fogja még az Isten. :) Én boldog vagyok. Tábornokkal jól megvagyunk, néha összeveszünk, aztán kibékülünk, de valami akkor is összeköt minket. Szeretem. Rá tud venni, hogy tényleg nekiüljek tanulni. Tegnap volt a szülinapom, csomóan gondoltak rám, bár Tábornokkal megint jól összekaptunk egy részben félreértett dolog miatt, úgyhogy túl minden kapcsolati tényezőn, most várom az engesztelést. :) Kíváncsi lennék egyébként, hogy van-e valami tanulság a Zoltánnal megbélyegzett hét évből. Ha nincs, akkor az nem lep meg. Ha van, akkor az, hogy hülye vagyok. :D